DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! Onnan folytatnám, ahol képviselőtársam, Varga-Damm Andrea abbahagyta. Én egy kitekintéssel élnék az előző ciklusra, amikor is itt a parlamentben, illetve államtitkár úr is elmondta talán, hogy egy népszavazásra került sor, ami bár nem lett eredményes, de elég sokan kifejtették a véleményüket a mellett, amit egyébként tudtunk, hogy Magyarország állampolgárai nem szeretnének bevándorlóország lenni, és azt szeretnék, hogyha az illegális bevándorlást valaki valamilyen formában de nyilván itt a kormánynak van kiemelt feladata és felelőssége meggátolná. Már akkor elmondtuk, hogy egy alaptörvény-módosításra lett volna már 2016 elején szükség, lévén, hogy a népszavazás, még ha eredményes lett volna, akkor is nyilván az Országgyűlést kötelezi, de az Országgyűlésben a Fidesz-KDNP és a Jobbik abban egyetértett, hogy a bevándorlás nem egy jó irány, és gátat kell neki szabni. Hozzáteszem, hogy azért egy kis idő elteltével egyéb ellenzéki pártok is felsorakoztak. Hogy aztán politikai taktikázásból, mert látták, hogy a magyar társadalom nem vevő a bevándorlásra, vagy tényleg így gondolták, ezt most tegyük is félre, nem is fontos, de a lényeg az, hogy már akkor egy alaptörvény-módosítást kezdeményeztünk, hogy ne menjen az idő. Akkor egy népszavazás került kiírásra, aminek az égisze alatt ezt nyilván megértem jelentős kampányt lehet folytatni. És utána, amikor ez megtörtént, akkor terjesztették be az alaptörvény-módosítást, amit mi tényleg szerettünk volna elfogadni, csak ugye ezt is már sokszor elmondták képviselőtársaim előttem a letelepedési kötvények, és nemcsak a letelepedési kötvények, hanem bármely olyan forma, amely ellenszolgáltatásért cserébe engedne be bárkit ebbe a hazába, ennek az örökre az Alaptörvényben való kizárása lett volna a mi feltételünk. Ez akkor sajnos nem jött létre, bár hozzáteszem, hogy azt azért sikerült elérni, hogy legalább szünetelnek a kötvények, tehát hogy most ilyeneket nem lehet venni, és ez nyilvánvalóan annak volt köszönhető, hogy akkor ott a figyelemfelhívás erre a problémára megtörtént.
De ami miatt nagyon röviden áttekintettem ezt a helyzetet, az az, hogy ez a javaslat, ami itt előttünk fekszik, bár kiegészítésre került néhány ponttal, illetve beemelésre kerültek a közigazgatási bíróságokra és az otthonvédelemre vonatkozó rendelkezések, de alapvetően, ami a bevándorlást illeti, az nagyjából illeszkedik ahhoz a javaslathoz leszámítva az ellenszolgáltatásos történetet -, amit egyébként egy ötpártinak induló, de aztán a végére ez nem ötpárti lett, de a Jobbik végig az egyezetéseken részt vett, és hozzájárultunk ahhoz, hogy hasonló irányba szakmai módon olyan javaslatokat találjunk, ami valamiféle védelmet nyújthat az Európai Unió rendelkezései ellen. Hogy miért fontos ez? Ez a védelem nem százszázalékos, de azért egy fontos lépés. Arról van szó, és ez való igaz, elhangzott ez is előttem, Németországban Trócsányi miniszter úr mondta talán az expozéjában van egy olyan jogi vita, illetve a német alkotmánybíróság hozott egy olyan döntést, hogy vannak olyan passzusai a német alkotmánynak, egyébként ez azért van, mert a német alkotmány bizonyos részeit a szövetségesek diktálták tollba, és a második világháború után ezeket a részeket úgy emelték a német alkotmány részévé, hogy ezeket nem lehet megváltoztatni. Tehát a német törvényhozó sem tudja bizonyos részeit, a magját a német alkotmánynak megváltoztatni. Ez egy érdekes történelmi kérdés. De a német alkotmánybíróság azzal érvelt, hogy azért nem lehet ezekben, amit akár nevezhetünk önazonosságnak is vagy nemzeti önazonosságnak, amit itt ilyen formában emelnek be, tehát ezekre vonatkozóan azért nem adhatta át Németország az Európai Uniónak a hatásköreit, mert a német törvényhozó sem rendelkezik ezzel, és amit a német törvényhozó sem tud megváltoztatni, azt nagyon egyszerű, hogy átadni sem tudja. Tehát ez volt az a jogi dolog, amire felfűzve a német jogászok, alkotmánybíróság elkezdett azon gondolkodni, hogy hogyan lehet olyan passzusoknak ellenállni, amelyeket az Európai Unióban meghoznak kötelező jelleggel, de egy adott országnak az önazonosságát, alkotmányának, alaptörvényének a szerves gyökerét sérti.
(17.20)
Ez még egy előttünk álló vita, hogy erre az EU hogyan fog reagálni, ha több alkotmánybíróság ilyen döntéseket meghoz. A magyar Alkotmánybíróság hozott egy hasonló döntést, de ezen passzusok nélkül az egy kicsit azért billegő lábakon áll. Azt gondolom, ha a nemzetek Európájában hiszünk, akkor az egy fontos dolog, hogy ha egy jogi vitára kerül sor az Unióval, akkor legalább valami legyen a fegyverben, aztán kiderül, hogy az a töltény mekkorát fog szólni, de legalább legyen jogi érvrendszer. Tehát önmagában én ezt egy jó szabályozásnak tartom, de ahogy elmondtam, ez nem fogja megoldani a problémáinkat, csak a harchoz egy segítséget adhat.
Ennyit a bevándorlási részről, illetve még annyit hozzátéve, hogy amit Mirkóczki Ádám elmondott, én is osztom azt a véleményt. Bár amit az 5. cikk (2) bekezdésében írnak, hogy nem jogosult menedékjogra az, aki már áthaladt biztonságos országokon, az nekem tetszik, államtitkár úr, megmondom őszintén, de nem tudom én sem, nem vagyok benne biztos, hogy ez a genfi egyezménnyel mennyiben egyeztethető össze. Ezt önök nyilván megnézték, megtárgyalták, a minisztériumban megvannak azok a szakértők, szakemberek, akik ezt meg tudják tenni. Tehát ebben van némi bizonytalanság, de ha inkább úgy tesszük fel a kérdést, hogy magyar szempontból pozitív irányba tévedjünk, aztán majd lesz valami, akkor természetesen jobb, ha szigorúbb a szabályozás, de azért ezt meg kéne vizsgálni, hogy mire számíthatunk.
Akkor viszont rátérve a törvény többi szabályozására. Varga-Damm Andrea képviselőtársam valóban jól mondta, hogy amikor egy keretrendszert fogalmazunk meg, akkor abból bármilyen szabályozás kijöhet, ha csak az Alaptörvény szintjén látunk egy keretjogszabályt. Ha csak arról lesz szó, hogy politikusok háza előtt, mondjuk, a több száz napig tartó tüntetés zavarja-e a szomszédokat vagy nem, vagy lehet-e, kell-e ennek valamiféle korlátot szabni, akkor nyilván ezen még el lehetne gondolkozni, főleg úgy, ha mondjuk, ezt ellenzéki politikusok tekintetében is alkalmazzák, illetőleg ha akár a drónozásokat vagy egyéb megfigyeléseket, paparazzik ellenzéki politikusokra való küldését is szigorúbban veszik, akkor azt mondhatjuk, hogy ennek lehet némi értelme. De valóban igaz, és hangozzék el a vitában, hogy ha egy tüntetést vagy tüntetéseket arra hivatkozással lehet, mondjuk, akár az Andrássy úton megtiltani, hogy ott magánlakások is vannak, az viszont már aggályos lehet. Természetesen, ahogy mondtam, különböző, például a gyülekezési törvényben is ki kell majd ezt fejteni, nem tudom, hogy erre van-e terv. Talán a legelegánsabb az lett volna bár tudom, hogy most az alaptörvény-módosításról beszélünk -, ha mondjuk, párhuzamosan beterjesztik ezeket a törvényeket is, és akkor a szkeptikus ellenzéket is meg lehet győzni, hogy taxatíve látjuk, hogy mire vonatkozik a szabályozás.
Ami a 4. cikk (2) bekezdését illeti, ami arra vonatkozik, hogy általánosságban is védelemben részesíti az otthont, az otthon nyugalmát az állam, erre ugyanazt tudom mondani: ha ennek a passzusnak lesz, mondjuk, olyan hatása, amit egyébként nagyon sokszor láttunk önkormányzatok területén is elmondják önkormányzati képviselők, hozzánk is szoktak fordulni lakossági panaszokkal, hogy mondjuk, egy kocsmánál vagy egy kisboltnál, ahol hajnalig dajdajoznak az utcán meg akár a bezárása után is a különböző személyek, ez bosszantja, zavarja az ott élőket, de nem tudnak mit tenni, mert az önkormányzat vagy egy csendrendeletet hozott, vagy nem, de mire, mondjuk, a rendőr kiér, lehet, hogy odébb állnak vagy eldobálják az üvegeket, és nehéz ezt szankcionálni a gyakorlatban, illetve ha mondjuk, valakinek a szomszédja gyakran nagy bulikat tart, és mire kiérnek a rendőrök, és a decibelmérőt kihozzák, akkor lehet vitatkozni azon, hogy ez pontosan milyen hangos.
Tehát ha ennek lehet ilyen hatása, akkor ebben is természetesen benne rejlik egy pozitív szabályozás lehetősége, ahogy mondtam, ugyanúgy a veszélyek is, arról nem is beszélve, hogy én azért beleértem ebbe azt is, államtitkár úr, azt gondolom, hogy ha mondjuk, valakinek, főleg vidéken láttunk ilyet, népes szomszédsága van, aki a köznyugalmat szereti zavarni vagy terrorizálni a szomszédait, akkor ez alapján a passzus alapján ő azt mondhatja, hogy neki bizony alkotmányos joga van ahhoz, hogy nyugodtan élhessen. Úgyhogy ezért is jó lett volna, ha tisztábban látunk, hogy hogyan kerülnek kifejtésre ezek a részletszabályok, illetve a részletszabályok mik lesznek pontosan.
Ami a közigazgatási bíróságokat illeti, mert ez is egy fontos pont, ami ebben az Alaptörvényben leírásra kerül, az itt is csak egy keretrendszer. Nyilván annyit tudunk, hogy egy felsőbíróság létre fog jönni. A Kúriának megmaradhatott volna azért… ahogy a szóbeli kérdésemben az államtitkár úrnak mondtam, az időzítés nem túl szerencsés, én ezt fenntartom. Ezt elismerte ön is, hogy még önök sem tudják, még szakértői egyeztetések vannak, hogy pontosan ez hogyan fog kinézni, már a közigazgatási bíróságok rendszere, de itt ez megint csak lehet egy jó rendszer, meg lehet egy rossz rendszer.
Na most, bár sokan belelátják, de itt ebben a passzusban még önmagában a bírói függetlenségről nincs szó. Az egy másik kérdés, hogy sajnos az OBH működése és Handó Tünde működése már önmagában sok esetben felvetette a bírói függetlenség kérdését, lévén, hogy ha egy személyhez delegálunk minden jogkört, ő megteheti azt, hogy rugalmasan fogja a jogszabályokat értelmezni, és Handó Tünde sajnos megtette ezt: az Alkotmánybíróság az integritási szabályzatnál kimondta, az Országos Bírói Tanács határozatában kimondta, hogy nem volt szabályos számtalan bírósági vezető kinevezése.
Nagyon fájó, hogy a kormány tulajdonképpen ilyenkor felteszi a kezét, és azt mondja, hogy ő nem szól bele a bíróságon belüli harcokba, de ezt értsék úgy, hogy az Országos Bírói Tanács elméletileg önök is ezt szokták mondani, meg törvényileg is így van a felettese az Országos Bírósági Hivatal elnökének. Ha ez így van, hogy egy felettes szerv kimondja azt, hogy szabálytalanul járt el az OBH elnöke, akkor bizony annak valami szankciójának kell lennie, akkor igenis a kormánynak és az Igazságügyi Minisztériumnak valamit lépni kell az ügyben. Ez sajnos nem történt meg, tehát tulajdonképpen itt sajnos az igazságszolgáltatás függetlensége nap mint nap sérül. Azt ugye kikérték maguknak, hogy a Helsinki Bizottság képzéseket… ebben nem voltam benne, hogy ezek pontosan milyen képzések voltak, hogy itt megvalósult-e esetleg a bírák befolyásolása vagy nem, ez nyilván majd ki fog derülni, de az biztos, hogy a kinevezési gyakorlat, illetve az OBH gyakorlata felveti sajnos a bírói függetlenség csorbulását.
Ezért mondom azt, hogy azt a javaslatot egyébként, amely korábban tervezetként szerepelt, és az igazságügyben voltunk egyeztetni róla, sajnos vagy nem sajnos, de azt mondom, hogy sajnos nem sikerült olyan szintre hozni, hogy az elfogadható legyen, de ott nem egyszemélyi vezetés ült volna a közigazgatási bíróságok élén, hanem testületi, és kivette volna az OBH rendszeréből a közigazgatási bíróságokat. Nem tudom, hogy ebbe az irányba tartanak-e a dolgok, vagy mi lesz a végső javaslat, de nagyon fontos megjegyezni, hogy önmagában az, amit az Alaptörvényben itt javasolnak, még a részletszabályokra így sem világít rá.
Úgyhogy, államtitkár úr, így a felszólalásom végére érve: a javaslatnak vannak pozitív, egyértelműen pozitív pontjai, és vannak olyan pontjai, amelyekbe sajnos nagyon sok mindent bele lehet látni. Az elmúlt nyolc év tapasztalata alapján én meg tudom érteni azt is, amikor valaki a legrosszabbra készül, amikor egy kinyitott kaput lát (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.), de ha ezeket a törvényeket beterjesztették volna párhuzamosan, akkor el tudták volna oszlatni ezeket a kételyeket. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)
(17.30)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés