DR. TÓTH BERTALAN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Immár hetedik alkalommal készül a Fidesz az amúgy gránitszilárdságú Alaptörvény módosítására. Lehet ez egyfajta rekord, bár ha megnézzük az Egyesült Államokat, ott huszonhétszer módosították az alkotmányt, de azért szeretném jelezni, hogy 229 év alatt. Ilyenkor kijön a képviselőből a jogász, mert mégiscsak egy alapdokumentum, az Alaptörvény módosításáról van szó. Eszembe jutnak, s nyilván a jogász végzettségű képviselőtársaimnak is eszébe jut, hogy az egyetemen mit tanultunk. Azt tanultuk, hogy a közhatalmat gyakorlók felett a jog uralkodik. A jog uralma, a rule of law egy angolszász eredetű jogintézmény, de mégiscsak a demokratikus jogállamnak egy fontos alapértéke. Ez az, amit önök rendszeresen, nemcsak az alaptörvény-módosítással, hanem más jogszabály-módosítással is folyamatosan támadnak és felrúgnak. Jogászkörökben szokták azt is mondani, hogy önök a jogot a politika szolgálólányává tették.
Nézzük ezeket a módosításokat! Az első alaptörvény-módosítás az Alkotmánybíróságot regulázta meg, amikor alkalmazta a jog uralmát. Megfosztották jogköreitől, és majd később, nem az alaptörvény-módosítással, de az önök pártkatonáival töltötték fel. A második módosítás a választási regisztráció lett volna, ha sikerül. A harmadik módosítás a termőföld tulajdoni viszonyainak teljes átalakítása volt, amelynek látjuk az eredményét, hiszen a világ leggazdagabb és a világ legjobban gazdagodó gázszerelőjének olyan földbirtokai lettek, hogy mára talán Magyarország egyik legnagyobb földesura lehet. A negyedik módosítás az ellenvéleményekkel való leszámolásról szólt, hiszen az Alkotmánybíróság által alkotmányellenesnek minősített jogszabályokat, rendelkezéseket helyezték el az Alaptörvényben, és eltörölték az Alkotmánybíróság korábbi határozatainak alkalmazhatóságát. Az ötödik módosítás egy kis reparációról szólt, hiszen nemzetközi nyomásra végül is a bírósági ügyáthelyezés szabályozását törölték, viszont megteremtették annak az alaptörvényi feltételrendszerét, hogy a Magyar Nemzeti Bank egyesülhessen a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletével, amelynek két év múlva, 2015-ben meg is láttuk az eredményét, hiszen a Quaestor-botrányban elkerülhetetlen a Magyar Nemzeti Bank felügyeleti tevékenységének elmulasztása. Alig pár száz milliárd forint tűnt el, és több tízezer károsult nem jutott hozzá a pénzéhez. A hatodik számú alaptörvény-módosítás egyértelmű propagandacélokat szolgált.
Tehát összességében elmondhatjuk, hogy önök a politikai céljaikat valósították és valósítják meg az alaptörvény-módosítással, amelynek az a célja, hogy letörjék a jog uralmát, és az önök politikájának szolgálatába állítsák azt.
A hetedik módosítás során ismét a tanulmányaim jutnak eszembe. Pécsett volt egy olyan szeminárium, hogy törvényhozástan. Ebből a szemináriumanyagból hadd idézzek egy mondatot: „A jog logikailag rendezett, nyelvileg szabatosan meghatározott és rögzített formában jön létre, világos, közérthető és a magyar nyelv szabályainak megfelel, megismerhető, áttekinthető, kiszámítható.” Tisztelt Képviselőtársaim! Ha megnézzük ezt az alaptörvény-módosítást, ezt a salátatörvényt, akkor ehhez képest ez egy fércmű.
De nem is ez a baj, hanem emlékezzünk a miniszterelnök, a volt Soros-ösztöndíjas miniszterelnök választásokat megelőző szavaira, aki azt mondta, hogy jogi lépéseket fog majd tenni, az ellenzékkel kapcsolatban jogi következmények lesznek. Akkor még ellenzéki képviselőként azt gondoltuk, hogy biztosan ránk gondol, de kiderült, hogy nem, a miniszterelnök célkeresztjében a magyar független igazságszolgáltatás van. Ennek voltak előzményei, hiszen emlékezhetünk arra, hogy az első Orbán-kormány alatt nem engedték felállítani az ítélőtáblákat, az említett Alaptörvény rendelkezésére, amely az ügyáthelyezésre vonatkozik, az Országos Bírói Hivatal létrehozására, amelynek élére egy pártkatonát tettek, a kényszernyugdíjazásokra vagy arra, hogy feles törvénnyel akarták létrehozni azt a közigazgatási bíróságot, amire most tesznek javaslatot.
Ebből a javaslatból teljesen egyértelműen kiderül, hogy önök egy olyan bírósági rendszert, egy olyan bíróságot akarnak létrehozni, amely lojális, a Fideszhez hű, esetenként kormánytisztviselők részvételével működő bíróság lesz, amely az összes hatóság és állam által hozott döntés jogorvoslati fóruma, például a közérdekű adatigényléseké is. Így talán nem ismerhettük volna meg a Magyar Nemzeti Bank alapítványainak visszaéléseit vagy a Magyar Postánál lévő anomáliákat.
Tehát önök újra megtámadják a jogállamot, újra egy merényletet követnek el, amely szégyenteljes, gyalázatos. Ezért nem fogjuk támogatni ezt a módosítást. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés