KÓSA LAJOS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! Akkor, amikor a Stop Soros törvénycsomagot tárgyaljuk, akkor néhány olyan problémára szeretnénk megoldást keresni, ha nem is a probléma gyökerére, de arra, ami a legnagyobb feszültséget okozza a mi rendszerünkben, amely problémát ugyan korábban minősítettek úgy, hogy fideszes álprobléma, mert migráció, bevándorlás nem is létezik, de ma már, azt hiszem, senki nem tart ott, hogy a migrációt egész egyszerűen negligálja, és azt mondja, hogy ez a probléma nincs; nemcsak hogy van, hanem nyugodtan mondhatjuk, az Európai Unió, a mi politikai közösségünk előtt álló legkomolyabb feladat.És akkor, amikor arra keressük a választ, hogy hogy lehet a migráció ellen védekezni, mert azt látjuk, hogy alapvetően veszélyezteti azokat az értékeket, amelyeket, úgy hiszem, közösen vallunk Európában, a demokrácia, a szabadság, az egyenjogúság, a keresztény kultúránk által közvetített értékvilág mind-mind veszélyeztetve van akkor, amikor azt látjuk, hogy milliószámra özönlenek be lényegében ellenőrizetlenül azok az emberek, akiknek a döntő többsége nem üldöztetés elől menekül, hanem egész egyszerűen a saját hazájához képest jobb vagy más életre vágyik.

Az ugyanakkor, hogy az Unió közösen keresi a megoldást, nem szabad, hogy elterelje a figyelmünket arról az egyszerű tényről, hogy Magyarország nekünk fontos igazán. Nem az Uniónak, ha Magyarországot akarjuk megvédeni, azt nekünk kell megvédeni, nem az Uniónak, és ugyan ennek a közösségnek mi elkötelezett tagjai vagyunk, de nem várhatjuk azt, hogy ugyanúgy viszonyuljanak Magyarországhoz, mint azok a képviselők, politikusok, mint mi, akiknek Magyarország a legelső, és Magyarország a legfontosabb.

Amikor az Európai Unió különböző fórumai Európai Tanács, a Bizottság, a Parlament keresik a válaszokat, akkor azt láthatjuk, hogy koránt sincs egyetértés; nemcsak az egyes politikusok között nincs, hanem a választók és a választottak között nincs egyetértés. Márpedig Magyarországon nem is olyan régen teljesen világosan és félreérthetetlenül többször is a választók kinyilvánították azt az akaratukat, ami kapcsán világos volt az üzenet: védjük meg az országot. Ezért azt hiszem, hogy helyes, hogy az egyik legelső, általunk benyújtott törvényjavaslat maga az a törvényjavaslat, ami arra hivatott nem egyedül és nem kizárólag -, hogy egy olyan intézkedési csomag, egy olyan, Magyarország védelmében meghozott intézkedéscsomagnak a része legyen, ami azt szolgálja, hogy hatásosan védekezzünk a bennünket fenyegető migráció ellen.

A mostani csomag alapvetően azt a jelenséget próbálja akadályozni és üldözni, amelyet… nyugodtan idézhetjük az európai politikusokat, akik úgy fogalmaztak, hogy egy perverz koalíció jött létre az embercsempészek és azok között az úgynevezett NGO-k között, amelyek mind a ketten ugyanazt akarják. Az embercsempészek pénzért csempészik a migránsokat Európába, az NGO-k pedig ezt a tevékenységet segítik. Az olasz államügyész jelentette ki, hogy adatai vannak arra, hogy ez az együttműködés létezik, és ezt az együttműködést meg kell akadályozni, mert arra szolgál, hogy egyébként illegális, szabályellenes cselekményeket, bűncselekményeket, azoknak a megvalósítását segítse.

Éppen ezért a magyar parlament és a magyar kormány is reagál erre a helyzetre, és azt mondja, hogy az illegális migrációt, az illegális határátlépést segíteni, ösztönözni, támogatni nem szabad, és aki ilyen cselekményeket valósít meg, azt a rendőrség és az illetékes szervezetek a bűnüldözés erejével és a törvény erejével is arra kell hogy szorítsák, hogy ezt a cselekedetet, ezeket a tevékenységeket hagyják abba, függesszék fel, mert ez Magyarország biztonsága, Magyarország, a magyar emberek életformája és a magyar emberek által közösen vallott értékek elleni cselekmény.

Az eddigi jogszabályegyüttes is számos ponton egyébként üldözte ezt a cselekményt. E a rendszer, amit most a parlament tárgyal, ez összefoglaló, egységes és az illegális migrációt segítő, azt támogató cselekmények összességét segít üldözni, megakadályozni. Egész Európában, az Európai Unió országainak egy jelentős részében hasonló lépések következtek be, az olaszoktól a németeken át a franciákig, mert mindenki érezte azt, hogy az az áradat, ami Európát fenyegeti, ha nem csinálunk semmit, magától nem fog leállni. Tulajdonképpen önmagában is abszurd az a helyzet, hogy az Európai Unió és a Bizottság maga fittyet hány a saját szabályaira, ugyanis a schengeni egyezmények világosan rögzítik azt, hogy hogyan lehet átlépni a schengeni övezet határát, és ezt egész egyszerűen nem tartják be.

A Bizottság nem az lenne a feladata, hogy politizáljon meg politikát csináljon, hanem az lenne a feladata, hogy az Európai Unió által megfogalmazott és elfogadott szabályokat betartsa és betartassa, a schengeni övezet kapcsán azt az álláspontot foglalta el, hogy a schengeni övezet működésképtelen. De nem működésképtelen, be kell tartani a szabályokat. Senkit nem kell beengedni a schengeni övezetbe, akinek nincsenek a belépéshez jogos iratai, és nem felel meg a feltételeknek. Ettől teljesen különálló tény és jogi helyzet az, hogyha valaki üldözött. Ha valaki üldözött, azt az ENSZ menekültügyi egyezményei alapján világosan oltalomban vagy védelemben kell részesíteni. Magyarország egyébként ennek a nemzetközi, általunk is elfogadott és támogatott szabálynak maximálisan megfelel. A problémát az jelenti, hogy részben az embercsempészek, illetőleg az úgynevezett NGO-k, a Soros által előszeretettel finanszírozott szervezetek teljesen tudatosan összemossák a két teljesen különböző jogi helyzetet.

(13.30)

A nemzetközi szabályok úgy szólnak, hogy aki üldöztetést szenved a saját hazájában, annak meg kell állni az első olyan országban, ahol nem üldözik, ott kell menedékjogot kérni, és az ENSZ által egyébként támogatott rendszerben ezekben az országokban menedékben kell részesíteni. Nem kell mondjam, az Európai Uniót övező országok szinte mindegyike talán egyedül Ukrajna kivétel ez alól olyan, ahol egyébként nem szenvednek üldöztetést az emberek. Tehát amikor Magyarországra, a magyar schengeni határra érkeznek a migráció kapcsán emberek, akkor nekik már jóval korábban érvényes menekültstátusz iránti kérelem beadásával kapcsolatban kellene hogy papírjaik legyenek. Nem véletlen, hogy ezek az emberek egyáltalán nem működnek együtt a hatóságokkal, eldobálják a papírjaikat, nem is olyan országból jönnek, ahol egyébként az üldöztetés ténye igazolható lenne.

A saját adataink szerint ha visszaemlékszünk rá -, miközben beérkezett 2015-16-ban durván 400 ezer migráns Magyarországra, eközben a magyar hatóságok 290 menedékügyi eljárás végén menedékstátuszt tudtak adni a 290 embernek azért, mert egyébként a szabályok be nem tartásával kötelező lenne az illetőnek megvárni abban az országban az eljárás végét, ahova beadta a kérelmét, ezek az emberek egyszerűen elmentek. Itt a joggal súlyosan visszaélő tömegekről van szó, akiket egyébként az úgynevezett NGO-k, azok, akik segítik a migrációt, az illegális bevándorlást, felvilágosítják, hogyan lehet visszaélni a joggal, hogyan lehet megkerülni a különböző európai eljárásokat, és hogyan lehet teljesen tudatosan hazudni a hatóságoknak azzal kapcsolatban, hogy azt a látszatot keltsék, mintha egyébként ők menedékstátusz iránt joggal folyamodnának.

Ennek a folyamatnak nyilvánvalóan véget kell vetni. Egyrészt üldözni kell az embercsempészeket. Ne felejtsük el, hogy a tudatos szervezett bűnözői magatartástól kezdve az álnaiv civil fellángolásig minden van. Ne felejtsük el, arra is volt példa az elmúlt években, hogy Ausztriában és Németországban civilnek mondott szervezetek, amelyekről később kiderült, hogy Soros György finanszírozásába tartoznak, az újságban közzétett hirdetésre kerestek embereket, akik egyébként a Magyarországon lévő illegális migránsokat Németországba szállítják. Ez épp olyan embercsempészet egyébként a nemzetközi jog szerint, mint amikor a Földközi-tengeren Líbiából hajózzák be az olasz partokra a migránsokat. Legfeljebb itt valamifajta naivitásról lehet szó, de nem véletlen az, hogy azt mondjuk, hogy a megtévesztett embereket természetesen figyelmeztetni kell arra, hogy amit csinálnak, az tilos, nem szabad, jogszabályellenes, ugyanakkor akik szervezik ezt, azoknál szigorúbban kell fellépni a büntető törvénykönyv erejével is, hiszen nem lehet azt a jóhiszeműséget feltételezni, mert számtalanszor bebizonyították ennek az ellenkezőjét, hogy itt bizony teljesen tudatos cselekvésről van szó, a törvények tudatos kijátszásáról, arról, hogy tömegeket ösztönöznek arra, hogy visszaéljenek a joggal, csapják be a hatóságokat, és éljenek vissza a helyzetükkel.

Különösen veszélyes ez akkor, amikor a menekültekkel kapcsolatosan gondolkodunk, hiszen senki nem vitatja el, hogy valóban vannak sajnos sokan a világban, akik valós üldöztetést szenvednek a saját hazájukban. De akkor, amikor ezek a szervezetek, amelyek egyébként az illegális bevándorlást segítik, támogatják, szervezik, tudatosan összemossák a két státuszt, akkor nagyon-nagyon sokat ártanak a valódi menekülteknek. Egyébként az egyszerű kívülálló, aki szemléli az eseményeket, tényleg nem tudja megkülönböztetni, hogy itt milyen emberekről van szó, sőt nagyon sokszor a hatóságok is nagyon komoly munkát fektetnek abba, nagyon sok energiát, pénzt, hogy kiderítsék, hogy az illető, aki nem működik együtt, mindenki ugyanazt a nevet mondja, mindenki egy időpontban született, velük kapcsolatban mi a valós helyzet.

Azt hiszem, nekünk, magyar képviselőknek az a dolgunk, hogy a saját országunkat megvédjük legelsősorban, a saját hazánkat, a saját választóinkat, a magyar polgárokat. Ennek kapcsán nemcsak meg kell védeni őket, hanem világossá kell tenni, hogy aki a védelmet akadályozza, azt pedig mindenképpen arra kell szorítani, hogy ezt hagyja abba. A büntető törvénykönyvnek az a módosítása, amit most a Ház tárgyal, ezt a célt szolgálja. Nem gondoljuk azt, hogy ez teljes körű megoldása a migrációs problémának. Ezen a helyen egyébként csak jelzésszerűen megemlítem, hogy mi mindig is azt az álláspontot képviseltük, hogy nem importálni kell a bajt Európába, hanem oda vinni a segítséget, ahonnan ezek az emberek jönnek. Ez lehet valamifajta távlatos megoldás.

Azonban a saját hazánk megvédése nem elhalasztható. Addig, amíg Európa nem tud egy hatékony segítséget vinni a migráció kapcsán a kibocsátó országokba, nekünk akkor is meg kell védenünk a hazánkat és a magyar embereket minden eszközzel. Arra kérjük önöket, hogy ebben segítsenek bennünket, ebben segítsük a rendőrséget és a saját hazájukat. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu