MIRKÓCZKI ÁDÁM, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Nyilván nem árulok el azzal nagy titkot, ha azt mondom, hogy szerintem minden ellenzéki párt, de így a Jobbik is ezt a javaslatot fogja támogatni. Értelemszerű, hogy a minősített adatok cseréje és védelme szövetségi rendszeren belül egy ilyen biztonságpolitikai helyzetben kifejezetten indokolt.Szeretném azonban fölhívni a figyelmet arra is, hogy amikor egy szövetségi rendszeren belül valamit elvárunk, akkor ahhoz adnunk is kell. Túl azon, hogy a Nemzetbiztonsági bizottság tagjaként én most nyílván nem fogok zárt ülésekről pláne minősített adatokat kikotyogni, de azt pontosan tudjuk, hogy ha kicsit el akarnám viccelni, akkor mondhatnám nyugodtan, hogy itt-ott lök a lánc a szövetségi rendszeren belül és a minősített adatok cseréje tekintetében, hiszen épp az elmúlt hetekben történt meg az, hogy bizonyos jelentést tőlünk egy bizonyos ország át sem volt hajlandó venni.
Én ezt csak azért hozom föl, hogy amikor ilyen javaslatokat tárgyalunk, akkor fontos lenne a tekintetben előrenézni, hogy olyan partneri viszonyt hozzunk létre, amely nemcsak papíron alapozza meg ezeket az együttműködéseket, hanem a valóságban is azt jelenti, hogy ránk is számíthatnak a szövetségi tagok, és mi is számíthatunk rájuk. Itt azonban fontos megjegyezni, és a mai napon már Vadai Ágnes képviselőtársunk révén volt szó egy olyan problémáról, ami egyébként passzol ide. Amikor minősített adatok cseréjéről és védelméről beszélünk, akkor újfent ide kell hoznom azt a már elhangzott problémát, hogy a Magyar Országgyűlés összes képviselőjének milyen biztonsági rés van a laptopján, az Országgyűlés Hivatalának az összes számítógépén ugyanez a biztonsági rés rajta van. Hozzáteszem, a Nemzetbiztonsági bizottság irodájának számítógépein szintén.
Hogyan várunk el a magunk részéről minősített adatok védelmét, ha egy ilyen elemi problémával állunk szemben? Én nyilvánvalóan a Nemzetbiztonsági bizottság elnökeként hivatalosan írásban fordultam a Nemzetbiztonsági Szakszolgálathoz és az Alkotmányvédelmi Hivatalhoz, és nincs kétségem a tekintetben, hogy mi lesz ennek a válasznak a tartalma, hiszen a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat már jóval korábban, már az előző ciklusban beszélt erről zárt ülésen, és el is mondta, hogy mi ezzel a probléma. Itt ugye erről a Kaspersky vírusirtóról beszélünk. Sőt, az NSA hivatalosan is azt állítja, és mind a mai napig ezt fenntartja, hogy az orosz hírszerzés ezen vírusirtón keresztül szerzett meg az NSA-től rengeteg szenzitív adatot. Ehhez képest a magyar kormány nem állítom, hogy ez szándékos, tehát én addig nem mennék el, mert szerintem itt egy sima figyelmetlenségről, vagy inkább úgy fogalmaznék, hogy anyagi érdekből vannak ezek a vírusirtók, mert olcsóbbak, mint más vírusirtók, akik viszont nem az orosz hírszerzés égisze alatt dolgoznak. Tehát amikor egy ilyen javaslatot tárgyalunk, akkor kellene beszélnünk a lényegről. Nyilván nem nyílt ülésen és nem plenáris ülésen, de ami elmondható, azt itt is el kell mondanunk.
Ha föltesszük azt a kérdést, hogy megteszünk-e mindent annak érdekében, hogy akár a parlamenti frakcióval rendelkező pártok, akár az Országgyűlés Hivatala bármelyik osztálya tudja-e ma garantálni, hogy nem kerül szövetségi rendszeren kívül, ellenérdekelt titkosszolgálatokhoz a számítógépeken, az Országgyűlés Hivatala számítógépein és a képviselői laptopokon keresztül forgalmazott adat? Nyilván ezt nem tudjuk garantálni. Ezt államtitkár úr sem tudja garantálni, más miniszterek sem tudják garantálni, és nem véletlen, hogy van olyan minisztérium, amelyik már fél évvel ezelőtt tűzzel-vassal irtja a saját rendszerén belül ezt a vírusirtót. Amikor eljutunk oda egy bizottsági ülés keretében, hogy bizonyos országok nem a legkorrektebbül vagy nem a megfelelő bizalommal állnak a magyar titkosszolgálatok irányában, vagy mondjuk úgy, a magyar kormányok irányában, mindig meg kellene vizsgálni, hogy annak mi az oka.
Szerintem például egy ilyen „apróság” idézőjelben mondom, hogy apróság -, hogy egy olyan szoftver van minden gépen, amelyről köztudott most már, hogy hova képes szivárogtatni, akkor csodálkozunk-e azon, hogy nem konstruktív és nem kölcsönös az oda-vissza áramoltatott minősített adat adott esetben vagy az együttműködés? Mert ez egy nulladik lépés, ha úgy tetszik.
Képviselőtársam az imént említette a Gripeneket. Az egy nagyon fontos projekt, és világos, hogy a svédekkel nemcsak szövetségi rendszeren belül vagyunk, hanem a Gripen tekintetében egy szoros gazdasági, politikai döntés is összefűz minket. De ha ugyanezen ügy mellé párhuzamként odaállítjuk, hogy közben a Honvédelmi Minisztérium nemcsak Svédországgal köt haditechnikai üzletet, hanem például Oroszországgal is, ami nekem teljesen logikus, hogy jelenleg a Magyar Honvédség forgószárnyas gépeit nem tudja más kellő színvonalon javítani vagy egyáltalán modernizálni, csak Oroszország, hiszen orosz technikáról van szó, akkor megint egy olyan problémába ütközünk, hogy csodálkozunk-e azon, hogy ha bizonyos ügyekben az együttműködés nem azon a színvonalon zajlik, és nem azt a bizalmat kapjuk, amit mondjuk, elvárnánk.
Természetesen a javaslat lényege teljesen világos, Európa biztonsága nem nemzetállami kérdés, ugyanúgy, ahogy a terrorizmus réges-rég túlmegy mindenféle államhatáron, sőt kontinenseken is, és szükséges az együttműködés. De amikor ilyen együttműködéstől eredményt szeretnénk a valóságban elvárni, akkor azokat a dolgokat vajon megvizsgáltuk-e kellőképpen, amit csak mi tudunk megoldani? És a mai napon egy ilyen problémáról már volt szó, és vélelmezem, a soron következő bizottsági üléseken lesz még erről szó.
Annyit kérek államtitkár úrtól, hogy a részemről itt elhangzottakat most ne egy szokásos ellenzéki opponens magatartásnak vegye, hanem egy konstruktív javaslatnak, mert ahhoz, hogy az ilyen javaslatoknak a valóságban hatékonysága és gyümölcse legyen, az is kell, hogy ami a mi feladatunk, azt lássuk el hibátlanul, és ne azt nézzük, hogy éppen ki vetette föl vagy mikor bukott ki és ki által látott napvilágot egy-egy probléma akár ezen vírusirtó kapcsán, hanem azt, hogy hogyan leszünk képesek megoldani.
Én arra most itt ígéretet tehetek, hogy ha akár a szakszolgálat részéről, akár az Alkotmányvédelmi Hivataltól megérkezik a válasz, ezt fogom értelemszerűen továbbítani, és egy közös első lépésnek tekintem, hogy ezt a szoftverproblémát minden párt részéről és az Országgyűlés érdekében, az Országgyűlés Hivatalának érdekében sürgősen orvosoljuk. Akkor már érdemben beszélhetünk ilyen javaslatokról is, de még egyszer mondom: fogjuk támogatni. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés