DR. GURMAI ZITA, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Az Európai Unió és Egyiptom közötti kapcsolatok prioritásai: Egyiptom fenntartható korszerű gazdasági és társadalmi fejlesztése, külpolitikai partnerség és a stabilitás megszilárdítása. Az együttműködés elvi alapját jelenti a kölcsönös elszámoltathatóság és felelősség, a demokrácia és az emberi jogokra vonatkozó párbeszéd elmélyítése, valamint a felek együttműködése a civil társadalommal.Az Európai Unió tagállamai egyetértenek abban, hogy az Egyiptomhoz fűződő különleges kapcsolataira és a kiterjedt érdekeire tekintettel az Európai Uniónak kiegyensúlyozottan kell fellépnie, és meg kell őriznie a politikai átalakulással kapcsolatos szerepét és mozgásterét, mivel Egyiptom politikai, gazdasági és társadalmi stabilitása nemcsak regionális, hanem európai érdek is, ezt államtitkár úr is említette.

A jelen törvényjavaslatban foglalt megállapodás célja a megfelelő keret kialakítása a politikai párbeszéd számára a felek közötti szoros politikai kapcsolatok fejlesztése céljából, az áruk, szolgáltatások és a tőke kereskedelmének fokozatos liberalizálásához szükséges feltételek megteremtése, párbeszéd és együttműködés révén a felek közötti kiegyensúlyozott gazdasági és társadalmi kapcsolatok fejlődésének előmozdítása, a regionális együttműködés elősegítése a békés egymás mellett élés és a gazdasági és szociális stabilitás megszilárdítása érdekében, az együttműködés előmozdítása egyéb, kölcsönös érdeklődésre számot tartó területeken.

Mivel a Magyar Szocialista Párt maradéktalanul egyetért ezen célok teljesítésével, támogatja a törvényjavaslat elfogadását. Köszönöm szépen, elnök úr.

Forrás: parlament.hu