ARATÓ GERGELY (DK): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Újabb mélyponthoz érkezett az az ámokfutás, amit önök az oktatás területén végeznek. Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet új, az iskolákra ráerőltetett tankönyvében szerepel egy 1893-as szöveg, amit most idézek, hangsúlyozom, idézek: „A félkóbor czigányokat nem lehet gyerekeik rendes iskoláztatására bírni.” Ezért az államhatalomnak a polgárok jóléte érdekében kényszereszközöket kell alkalmaznia e szerint a szöveg szerint, sőt azt is állítja ez a szöveg, hogy „Egy kis kegyetlenséget el kell követni a humanitás nevében.” és „Meg kell nevelni a vadállat módjára szabad fajt.” idézet vége.Ezzel a szöveggel önök a magyar diákok elméjét szennyezik, a rasszizmust terjesztik. Úgy látszik, már nem elégszenek meg a menekültek elleni uszítással, újabb területeket keresnek, ahol felkorbácsolhatják az indulatokat. Ráadásul a szöveg mindenféle érdemi forráskritikát nélkülöz. Olyan „baráti” kérdésekkel folytatódik, mint hogy miben látta a korabeli tanulmány szerzője a cigányság felemelkedésének zálogát, milyen módszert javasolt. Ez körülbelül olyan, mintha a tananyag részévé tennék a Mein Kampfot, s azt kérdeznék meg utána, hogy milyen módon képzelte el Hitler a különböző fajok együttélését.

Amikor a sajtó az önök minisztériumát kérdezte, akkor az EMMI-nek annyit sikerült válaszolni az ennek kapcsán felmerülő kérdésekre, hogy „a történelemtanításhoz hozzátartozik, hogy a diákok korabeli szövegekkel találkoznak, és fontos témákat megvitathatnak”. Ami persze igaz, de egyáltalán nem menti a tankönyvekben elbújtatott rasszista uszítást. Ez a történet azt is megmutatja, hogy milyen színvonaltalanok és szakmaiatlanok azok a tankönyvek, amelyeket önök erőnek erejével kényszerítenek rá a diákokra, tanárokra és iskolákra.

Tisztelt Államtitkár Úr! Ennek alapján kérdezem, hogyan fordulhatott elő az, hogy ilyen elfogadhatatlan szövegek kerültek be egy tankönyvbe, amit iskolás diákok kezébe adnak. A cigányok elleni hazug uszítás helyett mikor kerül végre be a tantervekbe és a tankönyvekbe megfelelő súllyal a magyar romák története, a magyar történelemhez és kultúrához való hozzájárulása? Mikor látják be végül azt, hogy az állami egyentankönyvgyártás ugyanúgy zsákutca, mint 1990 előtt volt? Mikor adják vissza a diákok és iskolák tankönyvválasztási szabadságát? Köszönöm szépen, államtitkár úr. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu