POGÁCSÁS TIBOR belügyminisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A nemzetgazdaság, valamint a lakosság ellátása szempontjából kiemelkedő, jelentős ágazatokat érintő külföldi befektetések ellenőrzése valamennyi nemzetnek jól felfogott, elemi érdeke. Ez alól hazánk sem jelenthet kivételt. A benyújtott törvényjavaslat éppen azt a célt szolgálja, lehetővé kívánja tenni, hogy az állam a jövőben felléphessen a külföldi országokból érkező befektetők egyes ágazatokban történő olyan mértékű gazdasági befolyásszerzése ellen, amely sértheti Magyarország biztonsági érdekeit. E cél érdekében a jelen törvényjavaslat a továbbiakban bejelentéshez kívánja kötni a külföldi befektetőknek az eredetileg magyarországi alapítású, illetve a külföldi befektetők által Magyarországon megalapított cégekre irányuló tulajdonszerzését abban az esetben, ha az adott cég az ország biztonságának szempontjából érzékeny gazdasági ágazatokban, így például lőfegyverek és haditechnikai eszközök gyártásának, titkosszolgálati eszközök előállításának, pénzügyi szolgáltatások nyújtásának, a villamosenergia- és földgázellátás, illetve víziközmű-szolgáltatások területén tevékenykedik.A tervezet értelmében úgyszintén bejelentési kötelezettséget vonna maga után a gazdasági tevékenység folytatásához nélkülözhetetlen infrastruktúrák, berendezések és eszközök használati vagy működtetési jogának a külföldi befektető által történő megszerzése. A jogszabályban meghatározott gazdasági tevékenységet végző magyarországi cégekben bizonyos mértékű érdekeltséget szerezni kívánó külföldi befektetők a részesedésszerzésre vonatkozó szándékukat a törvénytervezet értelmében a kormány által ágazatonként kijelölendő miniszter felé kötelesek előzetesen bejelenteni.

A bejelentésben foglaltakat megvizsgálva a miniszter dönthet, hogy tudomásul veszi a jogügyletet, vagy tiltó határozatot hoz. A tudomásul vétel hiányában a megszerezni kívánt részesedéshez kapcsolódó tulajdonosi jogok jogszerűen nem gyakorolhatók. Tiltó határozatot a miniszter abban az esetben hozhat, ha úgy ítéli meg, hogy az adott külföldi befolyásszerzés sérti Magyarország biztonsági érdekeit. A bejelentési kötelezettséggel terhelt külföldi részesedés mértékét a törvény magyarországi székhelyű gazdasági társaságban közvetlenül vagy közvetve fennálló, 25 százalékot meghaladó, nyilvános részvénytársaság esetében 10 százalékot meghaladó mértékű tulajdonrész megszerzésében állapítaná meg.

A bejelentési kötelezettség arra az esetre is vonatkozik, amikor a külföldi befektető által újonnan megszerezni kívánt tulajdoni hányad önmagában ugyan nem éri el a meghatározott mértéket, annak megszerzése következtében ugyanakkor az adott gazdasági társaságban fennálló külföldi befolyás összesített mértéke nyilvánosan működő részvénytársaságok kivételével - meghaladná a 25 százalékos küszöböt.

Fontos e helyütt is leszögezni, hogy a benyújtott törvényjavaslatban foglalt szabályozás teljes mértékben összhangban áll az Európai Unió joganyagával, alapértékeivel. Kizárólag az olyan országokból érkező befektetők magyarországi részesedésszerzésének ellenőrzésére irányul, amely befektetők, legyenek akár természetes személyek vagy szervezetek, az Európai Unión, az Európai Gazdasági Térségen, valamint a Svájci Államszövetségen kívüli államok polgárai, vagy az ilyen, harmadik államokban bejegyzett szervezetként működtetnek szervezetet. A törvénytervezet ugyanígy külföldinek tekinti azokat a harmadik országból érkező befektetőket is, amelyek az érintett ágazatokban tevékenykedő magyarországi cégekben fennálló részesedést formailag Magyarországon, az Európai Unióban és az Európai Gazdasági Térségben, illetve a Svájci Államszövetségben honos jogi személyek közbeiktatása útján kívánják megszerezni.

A szabályozás egyáltalán nem idegen a környező országok jogrendjétől, számos más európai uniós tagállam hasonlóképpen él ugyanezzel az eszközzel.

(10.30)

A törvénytervezetben javasolt szabályozás mindezeknek megfelelően bejelentési kötelezettség teljesítésének ellenőrzéséhez szükséges jogosítványokkal is felruházza a bejelentett tranzakciók elbírálására feljogosított minisztereket. A miniszterek a bejelentési kötelezettség elmulasztásának feltárása esetén egyrészt a törvény által tételesen meghatározott összeghatárok között mozgó bírsággal sújthatnánk a mulasztókat, másrészt a bejelentetlen tranzakciókat érintően változatlan módon gyakorolhatnák mindazokat a döntési jogosultságokat, amelyek jogszerűen bejelentett ügyletekkel összefüggésben megilletik őket. Ez utóbbi körben, amennyiben a bejelentetlenül maradt tranzakció nyomán tiltó döntés meghozatala válna szükségessé, a miniszter a külföldi befektetőknek legfeljebb három hónapos határidőt biztosít a magyarországi székhelyű gazdasági társaságban fennálló tulajdonrészének értékesítésére vagy befolyásának megszüntetésére. Az értékesítés során a magyar államot elővásárlási jog illeti meg.

Ha az így megszabott határidő eredménytelenül telik el, a miniszter a tervezett szabályozás értelmében határozatban jelöli ki azt az állami szervet, amely a megjelölt határidőig a külföldi befektető helyett és nevében intézkedhet a befektető részesedésének értékesítése iránt. Az értékesítés során a magyar állam ebben az esetben is elővásárlási joggal rendelkezik. Mindezen előírások mellett a törvénytervezet külföldi befektetőket terhelő bejelentési kötelezettség teljesítésének, valamint a bejelentett tranzakciók elbírálásának eljárási szabályait is részletesen meghatározza, további a bejelentési eljárás lefolytatása érdekében a szükséges adatkezelési tárgyú szabályokat, felhatalmazásokat is megfelelően rögzíti.

Bízom abban, hogy önök is egyetértenek azzal, hogy a biztonsági szempontból érzékeny ágazatokban történő külföldi befolyásszerzés állami ellenőrzésére szolgáló, a hazai jogrendben ez idáig nem alkalmazott törvényi szabályozás megalkotása helyes célokat szolgál. Bízom abban, hogy a törvényjavaslat elfogadása megfelelően biztosítja azokat a biztonsági szempontokat, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a külföldi befektetések felett Magyarország érdekeit hatékonyan tudjuk érvényesíteni. Kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy a törvényjavaslatot támogatni szíveskedjen. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu