VARJU LÁSZLÓ, a DK képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Itt az adózásra vonatkozó salátatörvényt, a T/625. számú előterjesztést vitatjuk most meg, amelyből mindenképpen érdemes idézni vagy megemlíteni azt, hogy a javaslatban szereplő módosítások kiemelt célja az egyes adópolitikai célok elérésének ösztönzése, a jogharmonizáció biztosítása, az adózók adminisztratív terheinek csökkentése. Nézzük meg, hogy ezeket a célokat hogyan sikerül biztosítani ebben a törvényben, mert látható, hogy a vitánk máris ott tart, hogy ebből nagyon sok kritika éri önöket.Én az elmondandómban egy olyan területre is szeretnék majd kitérni és részletesebben elemezni, amiről idáig kevesebb szó esett, a társasági adó keretében, mert azt gondolom, hogy egy-egy területnek a mélyebb elemzése hozzájárul ahhoz, hogy megértsük az önök egész filozófiáját, hogy ezt hogyan is csinálják.

De kezdjük először azzal, hogy ezekből a célokból, amelyeket önök itt felsoroltak, mi az, ami valóban értelmezhető egyáltalán! Mi alapvetően az egyszerűbb adózást támogatjuk. Mi olyan országot akarunk, ahol adót fizetni a közkiadásokhoz való hozzájárulás, az a tisztesség dolga, az a méltó polgári erény, de egyébként ez jogos polgári öntudattal is együtt jár.

Az adófizetők a munkájukkal és az adójukkal felelős, hatékony államot kívánnak fenntartani. Azt kell megnéznünk, hogy önök ehhez hozzájárulnake bármilyen módon. Ennek kell megfelelnünk. Meg kell gátolnunk, hogy az állam elszívja egyébként a pénzügyi forrásokat a gazdaságból, főként azért, hogy a vállalkozások, a tulajdonosok valóban azzal foglalkozhassanak, ami az ő dolguk: profittermeléssel, technológiai fejlesztéssel, munkahelyteremtéssel. A felesleges adminisztrációtól pedig mentesíteni kell őket. Az állam feladata, hogy a lehető legegyszerűbb adórendszert működtesse, megteremtse az adózás átláthatóságát, korszerű adózási szolgáltatásokat vezessen be.

Ezt kérjük számon nyugodtan ezen a törvényen. Minden lehetséges módon egyszerűsíteni kell, elő kell segíteni az adózás egyre szélesebb nyilvánosságát. Hát, ebből kevesebbet érzékelünk az önök által leírtakból. Ebben bizony, még sok teendő van hátra. De nézzük meg, hogy az általános igényeknek megfelele ez az előterjesztés!

Az adórendszer problémáiban én a következőket látom. Az első olyan állításom, hogy a magyar adórendszer egyik jellegzetes problémája, hogy 2010 óta lényegében változatlan. A statisztikai adatok is mutatják, hogy a magyar adó- és járulékbevételek GDP-hez viszonyított aránya folyamatosan nő. 2006-ban 36,5 százalék, 2010-ben ez már 37 százalék felett volt, 2015-re 38,9, 2016-ra pedig majdnem elérte már a 40 százalékot. E két évtized alatt Európában is emelkedett a centralizáció mértéke 1 százalékkal, ezt ismerjük el, de a magyar emelkedés az 3 százaléknál is több. A magyar ráta 2016-ban 0,6 százalékponttal az EU-átlag felett van, de a régióban a hasonló fejlettségű országokhoz viszonyítva a legmagasabb. Mindeközben a kormány állandóan adócsökkentést kommunikál.

A közvetlen adók súlya ugyan az elmúlt években csökkent, de a munkajövedelmek adóterhe továbbra is jelentős. Az egykulcsos szja bevezetése pedig különösen az alacsony képzettségűek és ezzel egyidejűleg az alacsony jövedelműek foglalkoztatását nehezítő nagy adóéket okozott. 2017-19 között összesen 9,5 százalékponttal önök ugyan csökkentik a munkáltatók szociális hozzájárulási adóját, ami cégenként eltérő mértékben részlegesen fedezheti egyébként a béremelés lehetőségét, de erre semmilyen garancia nincs.

A banki, biztosítási és közműszolgáltatási, energetikai, távközlési, kiskereskedelmi szférát érintő ágazati adók súlya hirtelen 2016-ban a GDP 1,5 százaléka körül volt, míg a bankadók csökkentése révén lett ugyan ez kisebb, a 2013. évi 2 százalékos csúcsnál, de 2017-ben a bankadó további csökkentésével az adók mérséklése nincs napirenden most sem.

2017-re 9 százalékra csökkent a társasági adó, a legalacsonyabb az Európai Unióban, vonzerejét azonban csökkenti, hogy az ágazati specifikus adókkal átlagosan ugyanekkora bevételt eredményeznek a költségvetés számára, tehát visszaszedik a pénzt.

Adóoptimalizálási szempontból Magyarország kétségtelenül a sokféle NER-lovag számára biztosan optimális országgá vált, az áfakulcs viszont a legmagasabb a világban, az Európai Unióban, mint ahogy itt több felszólalótól már hallottuk. Néhány termék alacsonyabb kulcs alá sorolása ezen egyébként érdemben nem változtat.

A kormánynak az elektronikus útdíj bevezetése és a különböző fehérítő lépéseknek nevezhető, például az online kasszák sikeresen növelték egyébként a bevételét. Az Európai Unió értékelése szerint mindezek az intézkedések 2018-ra mintegy 2 százalékponttal, 37 százalék közelébe viszik a GDP-arányos adóbevételeket, ami azonban így is a legmagasabb marad a hasonló jellegű régiós országok között.

Az adótörvények módosításait ebből a szempontból nézve a kormányzat rendszeresen egy ilyen salátatörvény formájában terjeszti elő, amely egyébként nagyban akadályozza az áttekinthetőséget. Egyes esetekben indokolt lett volna a kodifikálás is egyébként, mert elég mókás helyzetet teremtett az, hogy például a személyi jövedelemadó esetében az egykulcsos adó bevezetésekor újra kellett volna alkotni a szabályozást, megszabadítva azoktól az elemektől, amelyek tipikusan egyébként a progresszív adóhoz kötődnek, de hát ez most már csak ilyen.

(17.10)

Hogyan lehet egyszerűsíteni? Beszéljünk erről! Váljanak kötelezővé a gazdasági társaságok nyilvános beszámolói, legyen ez áttekinthető tételes kimutatással az összes adófajta esetében. Az online pénztárgépeket, mint ahogy egyébként a Költségvetési bizottság előtt a miniszterjelölt úr vállalta is, a kaszinókra is ki kell terjeszteni, de egyelőre eddig ennek még a nyomát nem látjuk. Az adófajták és -kedvezmények számát radikálisan csökkenteni kellene. A Nemzeti Adóhivatalból mint hatóságból sokkal inkább adóügyi szolgálatot kellene alakítani, amely abba az irányba megy, hogy az adózókat kiszolgálja. Legyen az magánszemély, természetes személy vagy egyébként vállalat.

Az adózást nagyon támogatjuk, és örülünk annak, hogyha a Demokratikus Koalíció programját megvalósítják, hogy kizárólag elektronikus alapon működjön. Célzottan csökkenteni szükséges az általános forgalmi adót az alapvető élelmiszerek, az internetszolgáltatás és a megújuló energiák esetében. Csökkenteni szükséges a személyi jövedelemadó kulcsát, ugyanakkor a havi egymillió forint fölötti jövedelmekre viszont magasabb adót kell kivetni, a hárommillió forint felettiekre viszont a havi keresetek esetében magasabb összegű, akár különadót is be kellene vezetni.

A személyijövedelemadó-bevallás területén további nagy lépésre van szükség, mi azt gondoljuk, hogy szűnjön meg a jövedelemadó-bevallás. Igen, az állam készítse el mindenkinek, és ezzel járuljon ahhoz hozzá, hogy a befizetett közterhek ismeretével együtt lehessen látni, hogy mivel járultunk hozzá állampolgárként ahhoz, hogy a költségvetés és maga az állam működni tudjon.

Az adó kiszámítása legyen az állam feladata, és így megszüntethetnék a csalást, a hibázást, a késedelmet, és megszűnnének a bírságok és a pótlékok is. Csinálhatnának egyébként két adóból egyet is a társasági adó és az iparűzési adó értéktöbblet típusú adóvá történő átalakításával, úgy, hogy egyébként ebből az önkormányzatok is tudjanak részesedni. Ugyanakkor a társasági adó csökkentését csak a kis- és közepes vállalkozások esetében támogattuk egyébként, a nagyvállatoknak ennél nagyobb mértékben gondoljuk.

De nézzük tovább! Egyes adónemeket, most ebben az esetben a társasági adót, ennek a támogatását, a korrupció e sajátos formáját, mi azt gondoljuk, hogy meg kell szüntetni. Fel kell tennünk a kérdést, hogy az ilyen módon hasznosított vagy működtetett adóintézmény eredményeként kivételezett adócsalók országa helyett hogyan leszünk becsületes és büszke adófizetők országa ebben a formában.

Hát, nézzük ezt a társaságiadó-kedvezményekre vonatkozó lehetőséget! Nézzük egy kicsit részletesebben, amiatt, mert az önök által eddig előterjesztett és rendelkezésre bocsátott adatokból sok minden nem látszik, és szeretnék erre rávilágítani, hogy mire van eközben szükség. A költségvetésben egyébként, az ahhoz kapcsolódó törvényeknél vagy akár a korábbi zárszámadásoknál átadott dokumentumok alapján látszik, hogy önök a zárszámadás mellékletében mennyit fordítottak vagy mennyit fordíthattak társaságiadó-kedvezményekre. Ugyanezt másik dokumentumban fel lehet lelni, hogy az adóhatóság milyen mértékű adókedvezményt tart nyilván. Ha ezeket összevetjük, egy dolgot mindenképpen tapasztalhatunk: 2013-15 között a két adatforrásból az következik, hogy 2016-ban 80 milliárd forint értékű eltérés van a kettő között.

Ha az összes adókedvezményből egyébként kivesszük a legnagyobb tételt jelentő sportcélú támogatások kedvezményét, akkor azt látjuk, hogy a 2015-ben megfigyelhető 23 milliárdos eltérés a következő évben egyébként valóban megfordult, de a sportcélú adóknál pedig ott maradt mintegy 60 milliárd forint értékű eltérés. Ennek mértéke bizony már azt teszi szükségessé, hogy erről mindenképpen külön kell beszélni.

Ha a költségvetési törvényjavaslatokban szereplő tervszámokat hasonlítjuk össze egyébként a zárszámadásokban közölt tényekkel, akkor kiderül, hogy minden évben meghaladta maga a tény a maximumot, és ezt a helyzetet azért szeretném itt bemutatni, mert olyan módon beszélünk a költségvetési törvényt is egyébként befolyásoló adóbevételekről, azaz a költségvetés jelentős bevételi oldaláról, hogy a 2017-ről még nincsenek tényadataink. Zárszámadás nem készült, a 2018. évi adatokat csak önök ismerhetik részlegesen, és eközben pedig 2019-ről kell beszélnünk, ami ilyen módon tulajdonképpen teljesen labilis lábakon állunk, és sok szakértő által is egyetértett módon ilyen körülmények között igen nehéz erről komolyan beszélni.

De visszatérve ahhoz, hogy ha szétválasztjuk a sportcélú és nem sportcélú támogatásokat, akkor egyértelművé válik, hogy bár a nem sportcélú kedvezményeknél is lényegesen nagyobb a tervezési hiba, amit a törvényjavaslatban minimum- és maximumérték különbségével a kormány érzékeltetni akar, de az igazi probléma a sportcélú adókedvezmények rendszeres, egyre súlyosabb alultervezése. Ennek nyomán muszáj kérdéseket feltenni, és ezért csak ezen az egy területen látható mértékről mint ahogy említettem, csak a múlt évre vonatkozólag 60 milliárd forintról beszélünk kérdéseket érdemes megfogalmazni.

A sportcélú adókedvezmények 2016-os elfutása előzetes adatokban miért következett be? Önök mit látnak ebből? Nem arról vane szó, hogy a kormány nem a Nemzeti Adóhatóságot kérdezte meg arról, hogy ő mit tart nyilván, hanem egyébként valamilyen szerződésállományból dolgozik? Ebből következik-e, nem lehet-e, hogy ez a 60-70, más évben pedig 80 milliárd forintos összeg adókedvezményeket takar, amelyeket még a jövőben fognak az érintettek az adóbevallásnál érvényesíteni? Mert ha ezt a jövőben érvényesítik, akkor ugye ezzel is számolni kell. Ideje lenne, hogy a kormány teljes átláthatóságot biztosítson a taokedvezmények ügyében, különös tekintettel mint ahogy említettem a sportcélú kedvezményekre.

Már csak azért is, mert az elmúlt hónapokban tapasztalhattuk, mint a közérdekűadat-igénylésnél, hogy annak ellenére, hogy bíróság ítélte meg az ezzel kapcsolatos adatkiadási szabályokat, és kötelezte önöket, hogy mindehhez hozzáférhessünk, ehhez képest önök ezt megtagadják, sőt a rendőrséggel, mondhatnám egyszerűen: lefoglaltatták ezeket az iratokat.

Adjon tehát teljes körű tájékoztatást a már megkötött szerződésekről maga a minisztérium, mutassa be azt, hogy a Nemzeti Adóhatóság adatai között és egyébként a költségvetés között a Pénzügyminisztérium milyen adatokat tart nyilván, és egyébként pedig gyorsítsa fel a 2017-es bevallások feldolgozását, és a 2019-es törvény zárószavazása előtt tegye közzé a 2017-es tényszámokat, és így 2018. június 30-án pedig hozza nyilvánosságra a 2017-es zárszámadásnak azt a tervezetét, amelyet ellenőrzésre átad az Állami Számvevőszéknek.

Most áttérnék néhány részletkérdésre is vagy részletesebb területre is azért, hogy az adóhatóság által egyébként így, a tao keretében tett lépéseken túl más területekre is rávilágíthassak. Nem mehetünk el amellett, hogy a kormány azt mondja, hogy azért szünteti meg szinte teljes mértékben a kafetéria minden fajtáját, hogy a munkáltatók inkább bérként adják oda ezt a juttatást. Erre azonban semmilyen garancia nincs, ezt önök is pontosan tudják.

(17.20)

A kormány valódi célja az, hogy azokat a juttatásokat is jobban megadóztassa, amelyek eddig béren kívüli juttatásként alacsonyabb adókulcs alá estek. A kormány semmilyen kockázatot nem vállal, neki több lesz a bevétele. Miközben pedig kik járnak egyedül rosszul? Ezek a dolgozók. Éppen ezért mi tiltakozunk a kafetériát érintő megszorító intézkedések ellen. Szerintünk ez a terv havi több ezer forintot fog kivenni mindenkinek a zsebéből, hiszen a munkáltatókat semmi nem kötelezi arra, hogy az eddigi béren kívüli juttatásokat vagy azoknak akár csak egy részét is beépítsék a fizetésbe.

A dolgozók havi juttatása több ezer forinttal fog csökkenni. Éppen ezért azt követeljük, hogy csak akkor nyúljanak bele a kafetéria rendszerébe, ha törvényben garantálják, hogy az eddigi béren kívüli juttatásokat fizetésként megkapják a dolgozók. Eközben pedig a Fidesz azzal hitegeti az embereket ezt láthatjuk a nyilatkozataikból -, hogy a munkavállalók meg fogják kapni. Ez azonban véleményem szerint nem állja meg a helyét, hiszen a cégeknek a bérek után többet kell adózniuk, és minden béren kívüli juttatás után így biztosan csökkenni fog a családok jövedelme.

Kitérhetnénk és még beszélhetnénk a tranzakciós illetékre vonatkozó szabályozás megszüntetéséről. A 20 ezer forintot meg nem haladó átutalások esetében azonban illetéket kell fizetni. Egyrészt az összeg nagyon alacsony, sokszor a közüzemi számla is meghaladja ezt az összeget. Ebben az esetben, azt gondolom, hogy amit önök ilyen módon ezzel a szabályozással akarnak, az inkább nevetséges. Másrészről az a cél, hogy mérséklődjön a készpénzforgalom, a lakosság nyisson számlát, és fizessen átutalással, mondják önök. Ezzel a céllal egy magasabb átutalási limitet lenne összhangban beállítani. Ha ezt akarják, akkor segítsék a lakosságot e tekintetben.

A társadalombiztosításra vonatkozó javaslat kedvezőbbé teszi ugyan a nyugdíjasok foglalkoztatását, megszüntetve az ezzel kapcsolatos munkavállalói és munkáltatói terheket, de ismételten szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy miközben ez a törvény is beszél a szociális hozzájárulási adóra vonatkozó változtatásokról, aközben egy külön törvényben önök az 55 év felettieknek igen komoly károkat okoznak.

Összességében véve ez a tervezet nem segít a munkavállalóknak, de a munkaadóknak is csak kevésbé. Az adóbevétel tovább fogja koncentrálni az önök részére a kormány mozgásterét, ilyen értelemben a bevételek elköltésében további lehetőséget ad. S eközben látjuk, hogy az adókötelezettség, amely a közpénzjellegét a taónál elveszítette, ilyen módon ezen okok miatt ez így nem elfogadható. Köszönöm szépen a türelmét, elnök úr, ezt így támogatni nem tudjuk. Köszönöm szépen. (Taps a DK és az LMP soraiban.)

Forrás: parlament.hu