CSÁRDI ANTAL, az LMP képviselőcsoportja részéről: (A képviselő egy kör alakú, piros színű kitűzőt visel, amelynek felirata: „aHang.hu”) Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Országgyűlés! Egy költségvetés egy tükör, a költségvetés benyújtójának tükre. Azt mutatja meg, hogy milyen társadalomkép az, amit képvisel. Lássuk be, ebben nagyon rosszul teljesít a Fidesz-KDNP, mert ez a költségvetés nem jelent megoldást Magyarország legnagyobb problémáira, és nem készíti fel a magyar gazdaságot az előttünk álló kihívásokra. Ebben méltó folytatása az elmúlt évek költségvetéseinek, hiszen ugyanazokat az irányokat viszi tovább, ami továbbra is romló versenyképességet, növekvő korrupciót, és ami a legsúlyosabb, szétszakadó társadalmat eredményez.Ennek a költségvetésnek az a következménye, hogy 2019-ben is tömegével fogják elhagyni az országot azok a fiatalok, akik biztos megélhetést és biztos egzisztenciát akarnak. Ez a költségvetés köszönőviszonyban nincs a valósággal. Nem ismeri föl azokat a problémákat, amikkel ma Magyarországnak meg kell küzdenie. Ezt a költségvetést egy minisztériumi dolgozószobában statisztikák, hangulatjelentések alapján írhatták, hiszen nem reagál semmire, amivel ma egy magyar ember szembenéz.
Ha valaki ma nyitott szemmel és füllel jár Magyarországon, akkor azt látja, hogy bérválság van, lakhatási válság van, és azt látja, hogy demográfiai válság van. Azt látja, hogy a kivándorlás megoldatlan probléma, azt látja, hogy közelgő gazdasági válság és egy közelgő nyugdíj- és klímaválság érkezik. Ezekre a problémákra ez a költségvetés nemhogy nem nyújt megoldást, de egyenesen súlyosbítja ezeket. Ennek a költségvetésnek maga a jövő a legnagyobb vesztese. Ezekben az években az ilyen költségvetésekkel veszíti el ugyanis Magyarország azt az esélyt, amit a XXI. század kínál, hogy a társadalom is fenntartható növekedési pályára álljon, hogy erősödő, gyarapodó, összetartó ország legyen Magyarország.
Évek óta látjuk, hogy a Fidesz nem kormányoz, csupán díszletként használja a kormányzati felelősséget ahhoz, hogy szűk baráti körének elképesztő mennyiségű pénzeket juttasson, és a neki kedves felső tízezernek megkönnyítse az életét. És mindeközben nem érdekli a Fidesz-KDNP-szövetséget, hogy közben összeomlik az egészségügy, leépül az oktatás, nem érdekli, hogy komplett családok költöznek külföldre, és magyar kolóniák jönnek létre nagy európai városokban. A Fidesz cserben hagyja a fiatalokat, a tanárokat, az orvosokat, a nővéreket, az ápolókat, a vidéki gazdákat, a nyugdíjasokat, a nőket, a közszolgálati dolgozókat, a devizahiteleseket és a hazai vállalkozókat.
Magyarország súlyos válságokat él meg, és még súlyosabb válság előtt áll. Ezeket az állam jó esetben tudja tompítani, kezelni, lassítani, még jobb esetben megoldani, vagy tudja ezeket tetézni és gyorsítani. A társadalom többségét a Fidesz magára hagyja, amikor olyan költségvetést nyújt be, mint ami most elénk került.
Évek óta tart ez a folyamat, amiben a szegények még szegényebbé, a gazdagok pedig még gazdagabbá válnak. A Fidesz rendszerében ezt az igazságtalan folyamatot segíti minden. Az egykulcsos adóval perverz újraelosztást hoz létre a kormány, ahol a felső tized, a gazdasági értelemben vett felső tized sokkal jobban jár, míg a társadalom alsó rétegei folyamatos kilátástalanságba süllyednek.
A gazdagok elitiskolákban és magántanároknál tanulnak, míg a többség omladozó falak között, túlzsúfolt termekben próbál meg teljesíteni, sajnos egyre gyengébben. Ma Magyarországon egy gyermek születési helye döntően meghatározza, hogy milyen oktatásban fog részesülni és milyen végzettséget szerezhet. Ez súlyos igazságtalanság. És hasonló a helyzet az egészségügyben is, ahol az állami ellátás az összeomlás szélén áll, és aki teheti, és sajnos nagyon kevesen tehetik ezt meg, a magánellátás irányába fordulnak.
Súlyos igazságtalanság éri azokat a szülőket, akik 10 éve változatlan családi pótlékból próbálnak gyermeket nevelni. Igazságtalan a rendszer azokkal, akik egyedül nevelik gyermekeiket, akik minimálnyugdíjon tengődnek, akik napi 24 órában, heti hét napon ápolják beteg rokonaikat, gyermeküket, és ezt az állam nem ismeri el munkaként. Ennek a költségvetésnek nincs egyetlen olyan oldala sem, amiből nem sütne az igazságtalanság, nincs egyetlen olyan fejezete sem, amitől Magyarországon csökkenni fognak a társadalmi különbségek. És ez a legsúlyosabb mulasztás.
Az első, legfontosabb és legnagyobb bűn, hogy a kormány jövőre megszorításokat hajt végre az oktatásban. A Varga Mihály által bejelentett 15 milliárd forint reálértéken ugyanis azt jelenti, hogy ahelyett, hogy minél több forrást helyeznénk el az oktatásban, az oktatás finanszírozása még a reálértékét sem tudja megtartani, még az inflációt sem tudja követni. Nincs még egy olyan ország a világon, ahol azt gondolják, hogy az oktatásra nem kell költeni. Ellenkezőleg, minden nemzetközi tapasztalat szerint sikeres oktatás nélkül nincs sikeres ország.
Itt is érdemes megemlékezni arról, hogy Orbán Viktor szavai ritkán találkoznak a tetteivel ezt ugye, ő maga mondta. Innovációról meg magas hozzáadott értékű munkahelyekről beszél, valójában azonban a tapasztalat azt mutatja, hogy továbbra is a Parragh-tervet hajtják végre, a szakképzésnek, az olcsó munkaerőnek rendelik alá az oktatást, hogy kiszolgálják a multinacionális nagyvállalatokat. Pedig megtanulhatták volna már, hogy az autógyárak és hasonló vállalkozások omlanak először össze, ha jön a válság. Márpedig ez közeledik.
Aki összeszerelő üzemet akar az országból, az ott folytatja, ahol a szocialista-szabad demokrata kormányok abbahagyták 2010-ben.
(12.20)
A Parragh-terv a múltra készíti fel az országot, pedig a jövőre kellene. Az oktatás a legjobb eszköz arra, hogy igazságos társadalmat építsünk. A magasabb végzettség nemcsak magasabb jövedelmet, de nyitottságot, jobb együttműködési készséget is jelent, amit később úgy a munkaerőpiacon, mint a civil életben is kamatoztatni lehet. A magyar oktatás sajnos nemhogy nem csökkenti, de egyenesen növeli az otthonról hozott hátrányokat, ezáltal lényegében zárványokat hoz létre bizonyos régiókban, ahol egy ma született gyermeknek extrém magas esélye van arra, hogy közmunkás legyen belőle. Az oktatást sajnos sem a mostani, sem a korábbi kormányok nem tekintették prioritásnak, így esett meg az a szégyenteljes eset, hogy 2019-ben a kormány úgy érzi, büntetlenül megteheti, hogy reálértéken sem tartja annak finanszírozását.
Az LMP ebben a kérdésben a legradikálisabb a magyar parlamentben. Mi nem egyszerűen visszapótolnánk az elmúlt években elvett összegeket, de még a nemzetközi átlag fölé is igyekeznénk annak a finanszírozását megvalósítani. Nekünk ugyanis az oktatás az első számú prioritás, mert benne van minden, amitől jobb, sikeresebb és boldogabb lesz egy társadalom. Az oktatási rendszer akkor lesz képes arra, hogy csökkentse a különbségeket és hozzájáruljon egy igazságos társadalom építéséhez, ha mind a tanárok, mind a diákok megkapnak mindent ahhoz, hogy azzal foglalkozzanak, amivel kell, előbbiek tanítsanak, utóbbiak tanuljanak.
Ehhez a pedagógusok bérét jelentősen meg kell emelni, és ugyanígy kell tenni az oktatást segítő munkatársakkal is. Mi hiszünk abban, hogy a helyben élők jobban tudják, hogy mitől működik jól egy iskola, jobban tudják, mire van szükség és mire nem, és nem lehet minden döntést Budapesten meghozni. Ez nem hatékony. Vissza kell adni az iskolát az önkormányzatoknak a megfelelő finanszírozással, és növelni kell a részvételiség szerepét is. A szülők, a diákok bevonásával kell meghozni az iskolákat érintő döntéseket.
Az LMP számára a vidék kiemelt jelentőséggel bír, és az iskola, illetve később az egyetem tipikusan olyan intézmény, amire szüksége van a településnek, városnak ahhoz, hogy megtartsa fiataljait, megtartsa értelmiségét. Ahogy szeretnénk, hogy a vidéki egyetemeink magas színvonalú, vonzó alternatívák legyenek, ugyanúgy szeretnénk megőrizni a fővárosi kiválóságokat is.
Végül, de egyáltalán nem utolsósorban az LMP számára az oktatás és a tudomány függetlensége olyan alapelv, amiből nem lehet engedni. Elfogadhatatlan, hogy a kormány elvenné az MTA kutatói finanszírozását. Ez éppen olyan támadás, mint amit a CEU ellen hajtottak önök végre. A felsőoktatás, a tudomány, a kutatás és fejlesztés, az innovációs képesség, ezek mind-mind alapkövei, kulcsterületei annak, hogy Magyarország a fenntartható fejlődés, a fenntartható gazdaság élvonalába kerüljön. Az oktatás szétverése, kivéreztetése azt a lehetőséget veszi el, hogy hazánk részese legyen annak a gazdasági, társadalmi átalakulásnak, amely jelen pillanatban is a szemünk előtt zajlik a világban.
Ahogy a sikeres oktatás, úgy a sikeres magyar vállalkozások nélkül sincs sikeres Magyarország. Úgy soha nem leszünk az Európai Unió öt legélhetőbb államának az egyike, ha a gazdaságpolitika célja, hogy a gazdagabb nyugat-európai államok összeszerelő üzemévé tegyék Magyarországot. Nem kiszolgálni, hanem elsőnek utolérni és megelőzni szeretnénk ezeket az országokat, de ehhez sikeres és erős magyar vállalkozásokra van szükség. A magyar vállalkozások pedig akkor lesznek sikeresek, ha végre őket és nem a külföldi nagyvállalatokat tekinti stratégiai partnernek a kormány.
Gondoljanak csak bele, képviselőtársaim, hogy abból az összegből, amit multinacionális cégek kaptak munkahelyteremtésre, egy kis családi vállalkozás hány munkahelyet tudott volna teremteni. Azt gondolom, ha ezt az összehasonlítást megteszik, önök is pontosan fogják tudni, hogy az LMP-nek igaza van.
Az LMP meggyőződése szerint nem a külföldi nagyvállalatoknak kell adókedvezményeket és óriási munkahelyteremtési támogatásokat adni, főleg akkor nem, amikor már a kormány is elismeri, hogy sötét felhők gyülekeznek a világgazdaság felett. Ezek a cégek ugyanis azonnal csomagolnak és továbbmennek Keletre, ha a profitjuk úgy kívánja. Nekünk meggyőződésünk, hogy azok a kis- és középvállalkozások, azok a családi vállalkozások a hosszú távú és kiszámítható stratégiai partnereink, akik akkor sem mennek el, amikor nehezebb a gazdasági helyzet.
Végül, de nem utolsósorban olyan környezetet kell teremteni, ahol a magyar munkaadók elegendő fizetést tudnak adni a munkavállalóknak. Jelen pillanatban az a versenyképességi hátrány, amely a kisvállalkozásokat sújtja, korlátozza annak lehetőségét, hogy a kisvállalkozások jól fizető állásokat hozzanak létre. A Fidesz elhibázott gazdaságpolitikája a felelős, mégpedig sajnos a költségvetés nem mutat, és nem látszik a költségvetésben a változtatás szándéka. (Sic!)
A második fő bűnt a jövő évi költségvetésben a legkiszolgáltatottabb magyarokkal szemben követi el a kormány, tudniillik láthatatlanként kezeli őket. Sokat elmond ugyanis a Fidesz társadalompolitikájáról, hogy kikre nem gondolt a költségvetés összeállításakor. Nem gondolt a mintegy félmillió egyszülős családra, de nem gondolt az otthonápolásban érintettekre sem, hiszen egyetlenegy forintot sem szán a magyar kormány arra, hogy az otthonápolási támogatást megnövelje, egyetlenegy mondatot nem olvastunk sem a megalapozó költségvetési tervekben arra vonatkozóan, hogy munkaviszonyként elismerjék ezt a tevékenységet.
Amikor ma bejöttek a parlamentbe, kedves képviselőtársaim, biztos vagyok benne, hogy találkoztak azokkal a fiatal és idősebb szülőkkel, akik beteg gyermekeiket, férjüket, feleségüket, szüleiket nevelik (sic!), és akik azt a kérést fogalmazták meg, hogy emeljék meg az otthonápolás finanszírozását. Azt a kérést fogalmazták meg, tisztelt parlament, tisztelt Országgyűlés, hogy ismerjék el munkaviszonyként azt a munkát, amit ők nem 8-tól 4-ig végeznek, hanem a nap 24 órájában, hétfőtől vasárnapig, ünnepnapok nélkül, és én is ezt kérem most önöktől. (Taps az LMP soraiból.) Azt gondolom, most még dönthetnek úgy, tisztelt képviselőtársaim, hogy valóban keresztényi értékeket követve észre fogják venni a rászorulók szavát. Azt gondolom, egy kereszténydemokrata közösség és én ezt nem gúnyosan használom, ne értsék félre nem engedheti meg magának, hogy azokat a rászorulókat, akik azért szorulnak ki a munkaerőpiacról, mert a beteg gyerekeiket nevelik, ne támogassa.
Tisztelt Fidesz-KDNP-szövetség és elnézést az ellenzéktől -, most még dönthetnek úgy, hogy elfogadják az LMP módosító javaslatát, és minimálbérre emelik az otthonápolási támogatást, és még dönthetnek úgy, hogy elismerik munkaviszonyként ezt a rendkívül nagy munkát, és ezzel biztosítják ezeknek az önzetlen embereknek a nyugodtabb nyugdíjaséveit.
Sajnos azt kell látnunk, hogy Magyarország másik nagy terhe, a bérválság évek óta feszíti szét a magyar gazdaságot. Mára pedig több szférában tarthatatlanná vált a helyzet. Méltatlan helyzetben vannak azok a közszolgálati dolgozók 2008 óta, akiknek nem változott 2008 óta az illetményalapjuk. Többszöri tüntetés sem tudta meggyőzni a magyar kormányt, hogy korrigálja a köztisztviselői béreket, pedig ha ez így megy tovább, akkor működésképtelenné válhatnak önkormányzatok, sőt végső soron maga az ország is, de az orvosok, az ápolók jelentős része is már külföldön van, a Balatonra nem találni pincért, felszolgálót, a magyar ipar teljesítőképességét egyre durvábban korlátozza, hogy nincs megfelelő szakember, sőt lassan már segédmunkások sem. Ez a kormány nagyon büszke arra, hogy folyamatosan csökken a munkanélküliség, csak arról már nem beszél, hogy ezzel párhuzamosan nő a munkaerőhiány számos szakmában, és arról sem beszél a kormány, hogy a munkanélküliség csökkenése mögött a kivándorlás áll legerősebb tényezőként, és arról sem beszél ez a kormány, hogy mit tud tenni vagy mit akar tenni, hogy ezek a fiatalok visszajöjjenek, hogy itthon is megtalálják a megélhetésüket.
A bérválság megoldása egy igazságosabb adórendszer. Az egykulcsos adórendszer egy olyan rendszer, amelyben a dolgozók legalább 70 százaléka rosszabbul jár, ez pedig sem nem igazságos, sem nem fenntartható. Ma már nem nagyon van olyan ország, amely az egykulcsos adóval kísérletezne és abban látná a gazdasági prosperitást.
(12.30)
Az LMP egy egyszerűbb, igazságosabb és fenntartható adórendszert vezetne be, amivel a jelenlegi átlagbér háromszorosáig mindenki jobban járna. És igen, kedves képviselőtársaim, a milliókat keresők nem járnának jobban ezt főleg Boldog István képviselőtársamnak üzenem a tegnapi vitára reagálva. Jelentősen több pénzt kell a munkavállalóknál hagyni, és az alacsony jövedelműeket jobban kell segíteni. Ez az igazságos állami újraelosztás.
A kormány évek óta játszik az alapvető élelmiszerek áfájának kérdésével. Azt gondolom, hogy ez a tessék-lássék módra kiválasztott egy-egy tétel sem részben, sem egészben nem ad megoldást arra a problémára, hogy a magyarok nehezen tudják ma megvenni az egészséges élelmiszereket. Mert mondják meg, kedves képviselőtársaim, ugyan mitől egészségesebb az UHT-tej a paprikánál. Ugye, hogy nem összehasonlítható? Alapvető élelmiszerekről beszélünk. Azzal az alapelvvel, hogy önök nem a jövedelmet akarják adóztatni, teljesen összhangban van az, hogy azokat az alapvető élelmiszereket sem adóztatjuk úgy meg, amit a világon egyébként sehol sem látunk ilyen mértékben.
Fájóan hiányzik a költségvetésből a minimálnyugdíj kérdésének a rendezése. Több tízezer idős honfitársunk tengődik néhány tízezer forintból. A minimálnyugdíj összegét egy évtizede nem hajlandó változtatni a kormány. A számuk ráadásul egyre nő, ugyanis a most nyugdíjba vonulók között egyre többen kapnak megalázóan kevés nyugdíjat, és ez egy egyenes út abba az irányba, hogy az időskor egyet jelentsen a szegénységgel. Azt gondolom, hogy mindannyiunk felelőssége ebben a Házban, hogy tegyünk ez ellen.
A családpolitika lehetett volna ennek a költségvetésnek a sarokköve, hiszen azt mondták, hogy 2018 a családok éve. De az előbb már beszéltem az otthonápolókról, de sem számukra, sem másoknak nem ad választ ez a költségvetés.
A kívánt és egyébként valóban kívánatos demográfiai fordulatot a jövő évi költségvetés nem fogja elhozni, legfeljebb Magyarországon kívül, ma ugyanis az a helyzet, hogy a külföldön született gyermekek száma nő, míg az itthon születetteké csökken. Azt gondolom, hogy a kormányon kívül mindenki érti, hogy miért van ez így.
A kormány nem hajlandó választ adni a lakhatási válságra, pedig egy bérlakásépítési program, egy albérlettörvény például ezen jelentősen tudna javítani. Addig, amíg az első gyermek után nem kapnak ugyanolyan mértékű támogatást a költségvetésből a magyar családok, nem érdekeltek a második gyermek megszületésében, mert úgy megterheli az első gyermek felnevelése a családi kasszát, hogy nem merik megkockáztatni a második, harmadik gyermeket.
A kormány azt mondta, hogy demográfiai fókuszú kormányzást tervez, de a költségvetés alapján ez megint propagandafókuszú költségvetésre sikerült. Ehhez ugyanis meg kellene állítani a kivándorlást, amihez magasabb bérekre, a lakhatási válság kezelésére és egy teljesen új családtámogatási rendszerre lenne szükség, és ennek nyoma sincs a költségvetésben.
A kormány családtámogatási rendszere éppolyan szűkre szabott, mint az egész társadalompolitikája: csak egy igen vékony réteget támogat bőkezűen, teszem hozzá -, mindenki másnak szinte semmit sem ad. A családi otthonteremtési kedvezmény, az adókedvezmények elsősorban a háromgyermekes nagycsaládosokra vannak szabva, míg a kisebb családok ugye, el kell jutni a három gyerekig, a harmadik gyerek előtt általában születik még kettő meg nem kapják meg ezeket a támogatásokat.
Az LMP szerint nem igazságos és így nem elfogadható, hogy a kormány gyermek és gyermek között tesz különbséget attól függően, hogy milyen családba születik, hányadiknak érkezik a családba, és hogy hány szülő neveli fel őket.
Minden gyermek egyformán fontos, és ahogy minden más esetben, az LMP itt is azt az igazságossági alapelvet vallja, hogy a rászorulókat mindig jobban kell támogatni.
A családtámogatások fontos részei a költségvetésnek, és ebben vannak olyan irányok, amivel az LMP alapvetően egyet tud érteni. Ilyen irány például a lakáshoz jutás segítése. Ennek módjával és mértékével azonban már vannak fenntartásaink. Egyrészt a CSOK-ot mindenféleképpen át kellene alakítani oly módon, hogy már az első gyermek vállalásával is jelentős összeghez lehessen jutni, ma ugyanis a fiatalok túlnyomó többségének választania kell aközött, hogy lakást épít vagy gyermeket vállal. Addig, amíg ezeket a problémákat nem oldják meg, ne számítsanak arra, hogy érdemben megugranak majd a születésszámok!
A családpolitikai alapvetéseknél számunkra az a legfontosabb, hogy minden gyermek egyenlő esélyt kapjon. Ezért úgy kell bővíteni a családi adókedvezményeket, hogy minden, gyermek után járó támogatást egy gyermek esetén is megkaphassanak a családok.
Súlyos hiányossága a költségvetésnek most már évek óta, hogy továbbra sem hajlandó ratifikálni például az isztambuli egyezményt, amivel konkrétan életeket lehetne megmenteni. Ma ugyanis olyan országban élünk, ahol hetente egy nő belehal a családon belüli erőszakba.
Teljesen érthetetlen, hogy mi az, ami visszatartja a magyar kormányt abban, hogy megteremtse annak a feltételeit, hogy a bántalmazott nők, gyermekek vagy akár férfiak valódi segítséget kapjanak, ne pedig megvetést, elítélést és közönyt. A költségvetés egyik legfájóbb tételeit azonban azok a sorok jelentik, amik a környezetromboló beruházások megalapozását vagy folytatását jelentik.
Kiemelkedik ezek közül a paksi bővítés, ami a legnagyobb merénylet a jövő generációja ellen. Egy felesleges, drága, veszélyes beruházás, ami évekre eladósít minden magyar családot, kiszolgáltatja az országot az orosz birodalomnak és Vlagyimir Putyinnak személyesen. A jövő évi költségvetésben szereplő tőkeemelés nem más, mint újabb adag közpénz, amit majd a Fidesz-barát oligarchák ellophatnak, hiszen annak a beruházásnak nincs is más célja, mint a haveri cégek zsebeinek a kitömése.
Csak hát eközben Magyarország elveszíti azt a történelmi esélyt, hogy az energiaellátását úgy korszerűsítse, hogy közben a gazdasága is jól járjon, és ezzel, mondjuk, felkészítse Magyarországot a XXI. század második felére. Magyarország természeti adottságai ugyanis tökéletesen alkalmassá tennék az országot arra, hogy az energiaellátását megújuló energiával biztosítsa, ennek kiépítése pedig akár százezer új, válságálló munkahelyet hozhatna létre az ország egész területén.
Európa legfejlettebb országaiban már ma is a megújulóenergia-ipart és az energiahatékonyság növelését, a hulladékkezelést és a másodnyersanyag-hasznosítást, illetve a természetkímélő agrártermelést magába foglaló zöldgazdaság a legnagyobb munkahelyteremtő potenciállal rendelkező ágazat. Ezen a területen Magyarország lehetőségei szinte korlátlanok, és jórészt sajnos kihasználatlanok. Adókedvezménnyel, a szabályozási rendszer átalakításával, külföldi és hazai jó gyakorlatokat bemutató tudáscentrumok és népfőiskolák létrehozásának támogatásával segíthetnénk, hogy a zöldgazdaság nálunk is gyors fejlődésnek induljon.
A klímavédelem és a fenntartható háztartásikiadás-csökkenés érdekében nem a fosszilis üzemanyagok elégetését, hanem a megspórolását támogatnánk, mert a legolcsóbb és legtisztább energia az, amit nem kell felhasználni.
A lakások hőszigetelése és energetikai korszerűsítése tízezres nagyságrendben teremthetne önfenntartó piaci munkahelyeket minimális állami ráfordítással, a szén-dioxid-kvótabevételek, a célzott uniós támogatások és az energiaszolgáltatók által megelőlegezett megtakarítások felhasználásával. A kormány által a Paks II. felépítésére szánt pénzből atomerőmű-építés helyett országos lakossági energiahatékonysági támogatási programot kellene indítani.
Az LMP a környezet megóvását szolgáló kiadásokra nem a gazdagok luxusaként vagy a minimumszinten elvégzendő kötelező feladatként tekint, hanem a jövőt szolgáló befektetésként, ami életminőségben, egészséges életévekben, de a legtöbbször forint-fillérre számolva is garantáltan megtérül, közvetlen vagy közvetett hasznot hoz, illetve később nagyobb ráfordításokat előz meg. A környezetikár-mentesítésre nincs forrás a 2019-es költségvetésben. Ez az állam egyik legfontosabb környezetvédelmi feladata. Semmilyen energiapolitikai, klímavédelmi cselekvési irány nem rajzolódik ki a tervezetből, mintha ez a probléma Magyarország számára nem is létezne. Nem szerepel a költségvetési célok között a környezeti nevelés, amivel alighanem egyedül vagyunk Európában.
Ma már szinte nincs olyan ország, amely ne ismerte volna fel, hogy a klímaváltozás és annak következményei nem egy science fiction, nem a távoli jövő veszélye, hanem itt és most zajlik. És ha nem törődünk vele, csak gyorsulni fognak a kiszámíthatatlan, de biztosan fenntarthatatlan folyamatok.
Az agrárium évek óta érzi a bőrén, hogy képtelenség alkalmazkodni az időjáráshoz, de folyamatosak azok a típusú viharok is, amiknek a kezelése ma nem megoldott. Ráadásul ez is csak a jéghegy csúcsa. A földek termelőképessége folyamatosan csökken, ugyanúgy, mint világszinten, gondok vannak a vízkészlettel, Magyarországon a szállópor okoz ezres nagyságrendű megbetegedéseket, és a sort még nagyon sokáig lehetne folytatni.
(12.40)
Sajnos, vidékfejlesztési szempontból a 2019-es költségvetésben folytatódnak a megszorítások és az üres ígéretek. A legkevésbé sem hívható óvatosnak ahogy Varga miniszter úr fogalmazott -, hiszen vidéki vállalkozók és vidékfejlesztési források nélkül maradtak a vidéki települések. Ezeket már a választások előttre időzítve, politikai okokból kiosztották. Kiszámíthatóság helyett inkább az üres ígéretek éve lesz 2019, hiszen a miniszterelnök úr beígérte a választás előtti napokban a „Modern falvak” programot, de ennek nyomát sem találni a költségvetésben.
A kormány részéről tehát folytatódhat az észak-magyarországi, az észak-alföldi, a dél-dunántúli régió leszakadása, elnéptelenedése, hiába van tehát négy magyar régió az Unió legszegényebbjei között, a kormánynak láthatóan nem sürgős ezek felzárkóztatása.
De nemcsak a vidékfejlesztésben, hanem az önkormányzati forráselosztásból is látszik, hogy a magyar kormány lemondott a vidék Magyarországáról, pedig nincs fontosabb, mint az élő, lüktető helyi közösség, amelyik alulról felfelé megfogalmazza a problémáit és megoldásait. Persze, a magyar kormány pont fordítva gondolkodik, mindent eldönteni minél magasabb szinten, és aztán rátolni az emberekre; most még csak a Kossuth térről, jövőre talán már a budai Várból. Az önkormányzatok a részvétel kis körei lehetnének, ha hagynánk élni, lélegezni őket, ennek két feltétele van: érdemi mozgástér a helyi fejlesztésekre, a helyi költségvetésre (Németh Szilárd István: Van még másfél perc!), és tényleges döntési jogkörök az ott élők számára.
Ma, azt gondolom, hogy mindenki tudja, hogy a fővárosi fejlesztéseknek egy jelentős része ahelyett, hogy a Fővárosi Közgyűlésben dőlne el, itt, ennek a Háznak a falai között dől el. Ez a költségvetés nem állítja a saját lábára a magyar gazdaságot, márpedig a kormány által is elismert, közelgő válság miatt erre minél korábban szükség lenne. Ehhez le kellene állítani a fölösleges beruházásokat, és végre olyan dolgokra kellene költeni, ahol 100 százalék a magyar beszállítók aránya, és nem jó esetben 70, mint Paks esetében. A magyar beszállítók körét pedig le kell cserélni, mert amíg a magyar beszállítókat egyetlenegy személy, Mészáros Lőrinc jelenti, addig Magyarország vesztes marad. Köszönöm szépen. (Taps az LMP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés