DR. KOVÁCS ÁRPÁD, a Költségvetési Tanács elnöke: Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Államtitkár Urak! Köszönöm a lehetőséget, hogy a Költségvetési Tanács nevében ismét eleget tehetek azon kötelezettségemnek, hogy szóban is összefoglaljam és indokoljam a tanács véleményét a 2019. évi költségvetésitörvény-javaslat tervezetéről. A háromtagú testület az Alaptörvényben kapott közjogi felhatalmazása alapján a törvényjavaslatot és annak makrogazdasági hátterét egységében vizsgálta, bevételeit és kiadásait az egyensúlyi követelmények, valamint az államadósság-szabály teljesülése szempontjából elemezte, és nem bocsátkozott az elosztáspolitika minősítésébe, illetve e lépéseket kizárólag az ország pénzügyi egyensúlya összefüggésében vizsgálta.Tisztelt Országgyűlés! A következő év költségvetésének tervezése mindenkor és mindenhol a világon figyelembe veszi a megelőző évek folyamatait, tapasztalatait. A tanács ebbe a folyamatba illeszkedve, a stabilitási törvényből fakadó kötelezettségének is eleget téve, a 2019-es költségvetéssel egyidejűleg értékelte a 2017. évi költségvetési törvény végrehajtását is.
Biztonsággal állítható, hogy a 2019-es költségvetés olyan, több éve tartó, emelkedő pályát leíró folyamatba illeszkedik, amelynek első markáns éve 2017 volt. A tanács szerint a magyar gazdaság a 2017-ben elért 4 százalékos bővüléssel stabil, középtávon fönntartható növekedési pályára került. Az államháztartás eredményszemléletű hiányára vonatkozó uniós és hazai előírások teljesültek, az uniós módszertan szerint számított, a tervezett GDP-arányos 2,4 százalékos mértéknél alacsonyabb, 2 százalék lett.
A központi alrendszer pénzforgalmi hiánya ugyanakkor elsősorban az uniós bevételek nagymértékű megelőlegezése következtében lényegesen nagyobb volt a költségvetési törvényben meghatározottnál, de ez az elmúlt évben sem veszélyeztette az eredményszemléletű hiánycél és az államadósság-szabály teljesítését. A GDP-arányos államadósság 2017 végére, mint hallottuk, 2,4 százalékponttal, 73,6 százalékra csökkent, megfelelve az Alaptörvényben és a stabilitási törvényben foglalt feltételeknek.
Tisztelt Ház! A tanács áttekintette a 2018. évi makrogazdasági és államháztartási folyamatokat is, mint a 2019-es költségvetés közvetlen alapját. Az ez évi költségvetést 4,3 százalékos növekedésre alapozták, a különböző prognózisok is 4 százalék körüli értéket valószínűsítenek. Kedvező, hogy 2018. április közepére a rendelkezésre álló uniós forrás 94 százalékát lekötötték. A megvalósult projektek révén a beruházási ráta mértéke már a második évben magas, 21,5 százalék lehet. A tanács a növekedést esetlegesen befolyásoló, növekvő külső kockázatok jelzése mellett kiemelte, hogy a foglalkoztatottság bővülése immár közel 4,5 millió dolgozik és a keresetek emelkedése kedvezően hat a költségvetési bevételekre.
(9.20)
Mindezek alapján a Költségvetési Tanács a kormányzati várakozásokhoz közelítő, 4 százalék feletti 2018. évi gazdasági növekedést tart elérhetőnek.
A költségvetés első negyedévi pénzforgalmi hiánya azonban magas. Ugyanakkor, mivel az eredményszemléletű teljes kormányzati szektort lefedő egyenlegben az uniós támogatáselőlegek és az áfa-visszatérítés nem vehető figyelembe, ezért a 2018. évi 2,4 százalékos európai uniós módszertan szerint számított hiánycél tartható. A konvergenciaprogramban ezzel összhangban kitűzött strukturális hiány azonban a GDP 2,1 százaléka, ami még teljesülése esetén is magasabb a stabilitási törvény szerinti középtávú költségvetési célnál. Utóbbi összefüggéseire a 2019-es költségvetésnél még részletesen visszatérek.
Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! A 2019. évi költségvetésre áttérve meg kell említenem, hogy a tanács által látott tervezet és a benyújtott, önök előtt fekvő törvényjavaslat között alapvető különbség nincs, így a tanács véleménye az önök előtt lévő, tárgyalásra váró törvényjavaslatra is érvényes.
A Költségvetési Tanács ez alkalommal is kiemelten vizsgálta a 2019. évi központi költségvetés fundamentumait jelentő makrogazdasági pálya elemeit. A költségvetés az előző évek trendjéhez igazodóan a GDP 4,1 százalékos növekedésére épül. Ez felhasználási oldalról a háztartások fogyasztási volumenének 3,9 százalékos és a bruttó állóeszköz-felhasználás 9,5 százalékos bővülésén alapul.
A beruházási hányad az előző évihez közeli szinten maradhat, amelyre erősen hatnak a dinamikusan emelkedő hitelezési aktivitás és a versenyszféra beruházásai mellett az uniós és a hazai forrásból megvalósuló fejlesztések. Tovább nő a foglalkoztatottak száma. A versenyszférában bővüléssel, ugyanakkor a közszférában csökkenéssel számolunk.
A bruttó átlagkereset a feszesebb munkaerőpiac, a hatéves bérmegállapodásban foglaltak teljesülése és az életpályamodellek hatására éves szinten csaknem 9 százalékkal tovább emelkedik. A kitűzött növekedés elérését a versenyképességet javító intézkedések bevezetése, a vállalkozások hatékonyságfokozó törekvéseinek köszönhetően a munkatermelékenység javulása támogathatja. A fogyasztóiár-emelkedés mértéke a középtávon tervezett 3 százalékos infláció közelében alakulhat.
A tanács megállapította, hogy a költségvetésitörvény-javaslat az előrejelzői konszenzust lényegesen meghaladó gazdasági növekedéssel számol 2019-re. A különböző prognózisok ugyanis, kis eltéréssel, 2,8 és 3,2 százalék közötti GDP-bővülést vetítenek előre.
A gazdasági növekedést övező kockázatok elsősorban a nemzetközi gazdasági környezet bizonytalanságaiból adódnak, a belső tényezők közül pedig a keresetek és a fogyasztás várható elmaradása jelenthet veszélyt a költségvetési bevételi előirányzatok teljes körű teljesíthetőségére is. A gazdaság tervezett bővülése tehát a külső és a belső tényezők kedvező együttállása esetén lesz teljesíthető.
Az újraelosztás mértéke 2019-re csökken, tovább mérséklődik az államadósság-kezelés részesedése, míg a gazdasági támogatásoké változatlanul magas. Utóbbi hozhatja el a későbbi években a jóléti funkcióba tartozó oktatási, egészségügyi, szociális, kulturális kiadások súlyának érzékelhető emelkedését.
Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! A tanács úgy látta, hogy a központi alrendszer bevételi előirányzatainak teljesüléséhez a várt makrogazdasági pálya, a bér- és fogyasztásemelkedés megvalósulása szükséges. A költségvetés a kialakult adóstruktúrára támaszkodik, amelyben a foglalkoztatás és a gazdasági növekedés ösztönzése érdekében a hangsúly eltolódott a munkát terhelő adókról a fogyasztási és a forgalmi adók irányába. Jelentős előrelépés volt az elmúlt években az adóbeszedési hatékonyság javulása, ami az adókulcsok emelkedése nélkül növelte a költségvetés bevételeit és tisztította a piaci versenyt. Ezek, valamint korábban a kisvállalati, 2017-től pedig a nagyvállalati adóterhek csökkentése hozzájárulnak a legfontosabb makrogazdasági mutatók javulásához, ugyanakkor kedvező a visszahatásuk a bevételekre. A költségvetés a már korábban induló, bejelentett intézkedések, például a kétgyermekesek utáni adókedvezmény továbbvitelével számol. A 2016. év végi bérmegállapodásnak megfelelően a reálkereset alakulásának függvényében lehet 2019 folyamán további 2 százalékponttal kisebb a szociális hozzájárulási adó mértéke. A központi alrendszerben a legnagyobb összegű bevétel az általános forgalmi adóból képződik. A fogyasztás várt emelkedése meghaladja a konszenzusos prognózist, az áfa-visszatérítés határidejének újabb rövidülése pedig tovább csökkenti a nettó pénzforgalmi bevételeket. Ezekből következően a tanács véleményének indoklásában az áfa-előirányzat teljesíthetőségénél kockázatokat azonosított.
Tisztelt Hölgyek és Urak! A tanács véleménye szerint a költségvetésben tervezett források számos emblematikus társadalmi, valamint gazdasági célkitűzés megvalósítását teszik lehetővé, figyelemmel az államháztartás hosszú távú fenntarthatóságára is. A családbarát Magyarország építése érdekében a költségvetés továbbra is ösztönzi a gyermekvállalást, támogatja a gyermekeket nevelő családokat. Mindezen célokat nemcsak a kiadási előirányzatok szolgálják, hanem számos családi adókedvezmény is.
A családok életminőségének javítását segíti az otthonteremtési program folytatása. A költségvetés külön is garantálja az időskorúak biztonságát a nyugdíjak értékállóságának megőrzésével, valamint azzal, hogy részesednek az elért gazdasági növekedésből származó költségvetési bevételekből. A törvényjavaslat figyelembe veszi a nyugdíjrendszer hosszú távú finanszírozhatósága érdekében tett lépések fokozatosan jelentkező költségvetési hatását.
Az ország biztonsága érdekében a NATO-val szemben vállalt kötelezettségekkel összhangban jelentős forrás jut a Magyar Honvédség működési feltételeinek javítására és a határok védelmére.
Tisztelt Országgyűlés! A 2019-es költségvetés változatlanul célnak tekinti, hogy a fejlesztési források 60 százalékát a versenyképesség erősítésére fordítsák. Az uniós támogatások igénybevételében 2019-ben a hangsúly az előlegfizetésekről áttevődik azok felhasználására. A felülről nyitott, vagyis túlléphető előirányzatok ezúttal is garantálják a finanszírozást, miként azt is, hogy a szükséges forintfedezet költségvetési forrásként rendelkezésre álljon.
A 2014-2020-as időszak operatív programjainak megvalósítása elsősorban a fenntartható gazdasági növekedést szolgálja, ugyanúgy, mint a hazai forrásból finanszírozott projektek. Kiemelném, hogy a hazai pénzekből jó néhány jóléti, benne egészségügyi, oktatási, egyházi, hitéleti és közszolgálati, valamint ifjúsági és sportcélú fejlesztés is megvalósulhat.
Az állami kamatkiadások tovább csökkenhetnek a GDP 2,1 százalékára, és az államadósságon belül fokozatosan nő az alacsony hozamú eszközök aránya. Ugyanakkor a kibontakozó nemzetközi pénzügyi turbulencia némileg növeli az aktuális piaci hozamokat. Amennyiben ez a tendencia tartós marad, akkor az erre tervezett költségvetésben szereplő előirányzat túlteljesülhet. E kockázat a jelenlegi kilátások szerint azonban nem haladja meg a GDP 0,1 százalékát.
Tisztelt Országgyűlés! A tanács megállapította, hogy a költségvetésben szereplő 2019. évi, uniós módszertan szerint számított a 2018. évre tervezetthez képest 0,6 százalékponttal kisebb 1,8 százalékos GDP-arányos hiánycél a tartalékok figyelembevételével érhető el. A hiánycél megfelel a maastrichti kritériumnak és a stabilitási törvényben meghatározott azonos, 3 százalékos mértékű követelménynek. A tanács a tapasztalatok alapján úgy látta, hogy konjunktúra esetén a hiány ilyen mértékű csökkentése sem fogja vissza a gazdaságot, mert a magánszektor könnyebben jut hitelhez, tőkepiaci finanszírozáshoz.
(9.30)
A hiányt övező legnagyobb kockázat a makrogazdasági pályával és az adóbevételi előirányzatok teljesíthetőségével kapcsolatos. Ezt azonban mérsékli, ha az említettek szerint a bérek lassabb emelkedése esetén a szociális hozzájárulási adó kulcsának csökkentését későbbre halasztják.
Az előbbiekben felsorolt kockázatokra tekintettel a költségvetési hiánycél biztonságos teljesítése érdekében tartotta szükségesnek a tanács az Országvédelmi Alap tervezett összegét, és értett egyet azzal, hogy felhasználására a törvényjavaslatban rögzített kritériumok teljesülése esetén kerüljön sor.
Az államháztartás pénzforgalmi hiányának mértéke a törvényjavaslat szerint a GDP 2,7 százaléka. Ez még mindig jóval, 0,9 százalékponttal meghaladja az uniós módszertan szerint számítottat. A különbség jelentős hányada annak következménye, hogy az uniós programoknál továbbra is nagyobb az előlegfizetés, mint az Európai Unióból ütemesen beérkező támogatás sajnos szükségszerűség. A trend a későbbi években fordulhat meg, és ezáltal felgyorsulhat a GDP-arányos államadósság csökkentésének az üteme.
A tanács megkülönböztetetten vizsgálta az Európai Unió strukturális hiányra vonatkozó kritériuma és a stabilitási törvény ezen nyugvó követelménye teljesítését. Utóbbi előírja, hogy a kormányzati szektor egyenlegét úgy kell meghatározni, hogy az összhangban legyen a középtávú költségvetési hiánycél elérésével, amely Magyarország esetében a GDP 1,5 százaléka.
A költségvetés szerint a strukturális egyenleg 2017-hez és 2018-hoz hasonlóan 2019-ben is eltér a középtávú célértéktől. Megjegyzem, 2019-ben ugyan ismét közelíti, de annál 0,2 százalékponttal még mindig nagyobb.
El kell önöknek mondanom, hogy a kormányzati szektornak ezen a gazdasági ciklus hatásaitól és egyedi tételeitől megtisztított egyenlegének a számítását erős módszertani viták övezik, és nem csak Magyarországon. Hazánk esetében az egyszeri tételek ugyanakkor például az állami földértékesítés gyakorlatilag kifutottak.
A költségvetésitörvény-javaslatban a kormány saját számítása alapján szerepel az 1,7 százalékos mértékű strukturális hiány. Az Európai Bizottság azonban számottevően gyengébb egyenleggel számol, abból kiindulva, hogy szerintük a magyar gazdaság erőteljesen a potenciális szintje felett teljesít most már évek óta. A korábbi évekre is mutatkozott különbség, s ennek alapján tettek ajánlásokat az Unió illetékesei e mutató javítására.
A tanács véleményében a módszertani vitákat is jelezve kiemelte, hogy a vállalt strukturális egyenleg minél előbbi, de a gazdasági növekedést nem veszélyeztető elérésére van szükség.
A tanács kedvezőnek tartotta annak a gyakorlatnak a folytatását, amely szerint a központi alrendszerben a működési, a felhalmozási és az uniós költségvetés elkülönül, a működési egyenleg nulla, deficit csak a másik két területen keletkezhet.
Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! A tanács megállapította, hogy az államadósság tervezett nominális növekedése összhangban van a központi költségvetés előirányzott pénzforgalmi hiányával, a növekedés üteme ugyanakkor jelentősen elmarad a GDP nominális növekedésének tervezett ütemétől. Ennek következtében a GDP-arányos államadósság olyan mértékben mérséklődik, hogy a stabilitási törvény szerinti államadósság-mutató 72,9 százalékról várhatóan 70 százalékra csökkenése teljesíti az Alaptörvény követelményét. Emellett a törvényjavaslat megfelel azon uniós előírásnak is, amely szerint a három év átlagában az adósságrátának a 60 százalék feletti része egyhuszadával kell csökkennie.
A tanács mindezeken túl azt is kedvezőnek tartotta, hogy a központi költségvetés adósságán belül a devizaarány tovább csökken, mert ez jelentősen hozzájárul az ország külső sérülékenységének a mérséklődéséhez.
A tanács megállapításai tehát akként összegezhetők, hogy a 2019. évi költségvetésitörvény-javaslat hasonlóan az elmúlt évekhez pénzügyi stabilitást tükröz.
A tervezésnél figyelembe vett makrogazdasági mutatók ugyan a különböző prognózisokhoz képest optimisták, és az ezekhez igazodóan tervezett bevételek hordoznak teljesülési kockázatot, véleménye szerint azonban az államadósság-szabálynak való megfelelés és ez a lényeg akkor sincs veszélyben, ha a gazdasági növekedés mértéke esetleg valamivel szerényebb lesz 2019-ben, mint reméljük.
Tisztelt Országgyűlés! Ahogyan már említettem, a kormány a Költségvetési Tanács véleményére érdemi választ adott. A tanácsnak a kockázatokkal összefüggő jelzésére megemelték a költségvetés tartalékát. Ugyancsak számolnak az esetlegesen lassabb gazdasági növekedés és a bérek vártnál kisebb emelkedése esetére a hatéves bérmegállapodás szerint a szociális hozzájárulási adó kulcsa további csökkentésének későbbre halasztásával.
A tanácsnak a strukturális hiánnyal összefüggő figyelemfelhívására a kormány válaszában kifejtette, hogy 2019-ben az eltérés saját vállalásához képest minimálisra, a GDP 0,2 százalékpontjára csökken, másrészt olyan, a gazdaság növekedési potenciálját fokozó intézkedésekre, a béremelések folytatására, a munkát terhelő adók csökkentésére, a beruházások növekedésére kerül sor, amelyek indokolják ezt a különbséget. Hozzá kell tennem, hogy e vitának a strukturális egyenleg vonatkozásában nincs szankcionális következménye az Unióban. A kormány szerint a 2019. évet követően már jobb lesz a strukturális egyenleg az elérendő 1,5 százaléknál.
A tanács felhívta a figyelmet, hogy a kibontakozó nemzetközi pénzügyi feszültségek némileg növelik az aktuális piaci hozamokat, s amennyiben ez tartós marad, akkor a tervezett adósságszolgálat előirányzata túlteljesülhet, vagyis erre kényszerűen többet kell költenünk.
A kormány válasza szerint a hozamok emelkedésének elsődleges oka a külső tényezők tovagyűrűző hatása. A kockázatok ma már nem jelentkeznek Magyarországon nagyobb mértékben, mint a hasonló föltételek között teljesítő más országokban, és mivel a 2019-es költségvetés már számol a hozamok emelkedésével, ezek tartóssá válása sem okozna jelentős többletkiadást.
A kormány jelezte azt is, hogy a benyújtott változat már tükrözi az adótörvények tervezett módosításának költségvetési hatását, valamint azt, hogy a költségvetés tartalmaz forrást a köz- és a kormánytisztviselők illetményének emelésére. A válasz kiemelte, hogy ezek révén nem változott sem a pénzforgalmi és az eredményszemléletű, úgynevezett ESA-hiány sem, sem pedig a tervezett államadósság.
Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! Kérem, engedjenek meg végül egy személyes megjegyzést. Nekem nagy megtiszteltetés, hogy hetedik éve évről évre egy emelkedő pályán mozgó ország költségvetése tervezetének a véleményezésében működhetek közre. Amikor erre gondolok, ebben a megközelítésben szeretnék pénzügyminiszter úrnak és munkatársainak köszönetet mondani, hogy munkánkat messzemenően segítették.
(9.40)
Köszönöm az Állami Számvevőszék, a Magyar Nemzeti Bank, a tanács titkársága munkatársainak, a felkért nem kis számú elemzőnek, hogy alternatív makrogazdasági, államháztartási modellszámításokkal, érzékenységi vizsgálatokkal támogatták a tanács véleményének sokoldalú megalapozását.
Megköszönve megtisztelő figyelmüket, kívánok mindannyiuknak jó munkát a 2019-es költségvetési törvény javaslatának és a kapcsolódó módosító indítványoknak a megvitatásához. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok, az LMP és a Párbeszéd soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés