HUBAY GYÖRGY (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Elnök úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Urak! Kedves Képviselőtársaim! A tegnapi nap folyamán elénk került Magyarország 2019. éves költségvetésének tervezete. Én végigültem a tegnapi vitanapot, és úgy érzékeltem, hogy egyébként a költségvetésben tegnap legalábbis, és ma is egy picit a sláger a honvédelem, illetőleg a rendvédelem területe volt. Ezt a témát választottam egyébként, ez lesz a csapásiránya a mai felszólalásomnak, azért is többek között, mert egyrészt a Honvédelmi és rendészeti bizottság tagja vagyok az Országgyűlésben, másrészt pedig az elmúlt években mint Miskolc városának önkormányzati képviselője, a rendvédelemmel, a rendészeti kérdésekkel foglalkoztam mint bizottsági elnök.Természetesen néhány más kérdést is fogok érinteni, és szeretnék majd néhány gondolatot megosztani önökkel választókerületem, Miskolc-Diósgyőrhöz kapcsolódó egyéb témakörökkel is.
A kormány által előterjesztett 2019-es költségvetés a biztonság költségvetése. Tervezésekor a nemzeti kormány Magyarország biztonságának megőrzését, a gazdasági növekedés fenntartását, a családok támogatását és a teljes foglalkoztatás elérését tartotta szem előtt. A magyar emberek akaratát érvényesítve garantálnunk kell Magyarország biztonságát, határvédelmét és az illegális migráció elleni küzdelmet. Az Európát sújtó bevándorlás, valamint az azzal járó terrorveszély és közbiztonsági következmények miatt a következő évek egyik legfontosabb kihívása a biztonság lesz. Ezért továbbra is biztosítjuk, sőt jelentősen emeljük a közbiztonság megerősítéséhez és a honvédelem fejlesztéséhez szükséges forrásokat.
A nemzeti kormány továbbá elkötelezett a nemzeti szuverenitás védelme, a keresztény kultúra megőrzése, a munkaalapú társadalom, az adócsökkentés politikája, valamint a magyar családok és a gyermekvállalás támogatása mellett. Mindezek a költségvetés tervezésének alapjai is.
Rátérve a honvédelemre, egy nagyon fontos szám: csaknem 513 milliárd forinttal több juthat jövőre honvédelemre. A kormány által benyújtott költségvetési javaslat szerint mintegy 86 milliárd forinttal emelkedik a honvédelmi kiadások kerete, tehát jövőre ismétlem a számot csaknem 513 milliárd forint juthat honvédelemre. Ez az összeg a jövőre jelzett nominális GDP több mint 1,16 százalékának felel meg, az idei költségvetésben ez az arány 1 százalék körül volt.
A kormány már 2012-ben határozatban vállalta, hogy 2016-ig nominálértéken nem csökkenhet a honvédelmi költségvetés, majd 2016-tól kezdődően évente legalább a GDP 0,1 százalékával növelik azt. A honvédelmi kiadások már 2024-re elérik majd a NATO által elvárt 2 százalékos GDP-arányt. Az előterjesztés szerint a honvédelmi tárca jövőre 4,1 milliárd forinttal járulna hozzá a NATO költségvetéséhez is. A NATO és az EU felajánlása alapján kialakítandó készenléti alegységek alkalmazásának kiadásaira 100 millió forint, az EU védelmi célú közös finanszírozású védelmi alapjaihoz 580 millió forint hozzájárulást tartalmaz a honvédelmi költségvetés.
A honvédelmi tárcánál jövőre több mint 38 milliárd forintos bevétellel számolnak. A jövő évi költségvetés is rögzíti, hogy a honvédelmi célra feleslegessé vált vagyontárgyak értékesítési bevételét a honvédség technikai modernizációjára, valamint a képesség és a hadfelszerelés fejlesztésére kell fordítani, hogy a honvédség rugalmasan alkalmazkodni tudjon a változó biztonsági környezethez, illetve a NATO elvárásaihoz.
A tömeges bevándorlás kezeléséhez kapcsolódó kiadásokra 14 milliárd forintos keretet tervez a tárca. Jövőre is folytatódik a 2015-ben indított fegyveres és rendvédelmi életpályamodell, így újra emelkedik a katonák fizetése. Az előző felszólalásában valamelyik képviselőtársam már említette, hogy az elmúlt éveket figyelembe véve, összességében mintegy 50 százalékkal emelkedett a katonák fizetése.
Szólni kell arról is, hogy a civil szervezetek hadisírgondozással, hadisírkutatással kapcsolatos tevékenységének támogatására 12 millió forint a keret, ezen belül a hadigondozásról szóló törvényt végrehajtó közalapítvány működéséhez 14 milliárd forinttal járul hozzá a HM.
A javaslat szerint a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat több mint 20 milliárd forinthoz jut a honvédelmi költségvetésből. A Magyar Honvédség Egészségügyi Központ működési költségeire több mint 38 milliárd forint juthat a honvédelmi tárca keretéből. Mindezen felül a budapesti Honvédkórház számára 319 millió forintos beruházási forrást is terveztek a költségvetésben. Ezek mellett az MH Egészségügyi Központjánál csaknem 29 milliárd forintos bevétellel is számolnak jövőre.
A debreceni Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium 344 millió forintot kap a honvédelmi költségvetésből, valamint a Honvédelmi Sportszövetség támogatására jövőre is 1,1 milliárd forintot biztosítanak. Ezen felül külön a Honvédelmi Sportközpontok fejlesztésére több mint 524 millió forintot is tartalmaz a költségvetés.
Rátérve a rendvédelemre. A Belügyminisztérium vonatkozásában is szeretnék egy fontos számot kiemelni: 23,5 milliárd forinttal többet fordíthat terrorellenes intézkedések megvalósításához kapcsolódó feladatokra.
Tehát a Belügyminisztérium összesen 773 milliárd forintos kiadással számolhat 2019-ben. A fejezet 27 milliárd forintos bevétellel számol, ez csaknem megegyezik az idei évre tervezettel, így a tárca költségvetési támogatása várhatóan 746 milliárd forint lesz jövőre.
A legszembetűnőbb változás, hogy amíg a tömeges bevándorlás kezeléséhez kapcsolódó kiadásokra 2018-ra 50 milliárd forintot irányzott elő a büdzsé, 2019-re ugyanerre a célra 35 milliárd forinttal kevesebbet, mindössze csak 15 milliárd forintot fordítanának. Jelentősen nőnek ugyanakkor a terrorellenes intézkedésekhez kapcsolódó kiadások, amíg idén 1,5 milliárd forintot terveztek erre a célra, jövőre 25 milliárd forintot fordítanak erre.
A Nemzetvédelmi Szolgálat 4,4 milliárd forint helyett valamivel több, mintegy 4,5 milliárd forintot fordíthat személyi juttatásokra.
(16.30)
A Terrorelhárítási Központ költségvetése alapvetően nem változik, 2019-ben a személyi juttatások összege 13 milliárd forint marad, a dologi kiadásokra azonban az ideinél valamivel kevesebbet, 2,6 milliárd helyett 2,3 milliárdot fordíthatnak.
A rendőrségnél nő a személyi juttatások összege, az idei 218 milliárd forinttal szemben 234 milliárd forintot fordítanak erre a tervezet szerint.
Szólni kell még az Alkotmányvédelmi Hivatalról. Az Alkotmányvédelmi Hivatalnál 6,9 milliárd forintról növekszik az összeg, 8 milliárd forintra, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálatnál 13,8 milliárd forintról 14 milliárd forintra nő a személyi jellegű juttatások összege.
A Terrorelhárítási Információs és Bűnügyi Elemző Központ az idei 1,14 milliárd forint helyett 1,19 milliárd forintot költhet személyi jellegű juttatásokra.
A katasztrófavédelemnél a személyi juttatások összege 55 milliárd forintról 56,5 milliárdra nőhet, a beruházások tervezett összege azonban azonos az ideivel, 3,7 milliárd forint.
Nem változik jelentősen a személyi juttatások összege a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatalnál, ahol ebben az évben 4,76 milliárd forintot, 2019-ben ugyancsak valamivel többet, 5 milliárd forintot terveznek erre a célra.
Szintén a személyi juttatások összege nő a legnagyobb mértékben a vízügyi igazgatóságoknál, az idei 11,5-ről 15,8 milliárdra.
A fejezeti kezelésű előirányzatok közül jelentős a víz-, környezeti és természeti katasztrófa elhárítására fordítható 1,2 milliárd forintos összeg, ez egyébként megegyezik az ez évivel.
A kormányzati hálózatok konszolidációjára, kapacitásainak, teljesítményeinek növelésére és az intézmények hálózati hozzáféréseinek, kapcsolatainak fejlesztésére kiírt uniós pályázat hazai támogatásának biztosítására 3 milliárd forintot terveznek.
Ugyancsak szólni kell a polgárőrszövetségről, nemrég ünnepeltek. Az Országos Polgárőr Szövetség a javaslat szerint jövőre is megkapja a több mint 1 milliárd forintos támogatását, és nem változna az önkéntes tűzoltó egyesületek és mentőszervezetek támogatása sem, továbbra is évi 700 millió forintot terveznek erre a célra.
Némileg csökken, 14,4 milliárd forintról 14,2 milliárdra a hivatásos életpályával összefüggő kiadásokra szánt összeg, ugyanakkor továbbra is körülbelül 2,8 milliárd forint áll rendelkezésre a hivatásos állomány túlszolgálatának pénzbeli megváltásával összefüggő kiadásokra.
Fontos a bűnmegelőzés is. Az ideivel megegyező mértékben, 822 millió forinttal támogatná a nemzeti bűnmegelőzési stratégia feladatrendszerét a Belügyminisztérium.
Összességében a két tárca vonatkozásában, a számokat figyelembe véve, úgy gondolom, biztosított a nyugodt működése a két tárcának a következő évben.
Engedjék meg, hogy néhány szót szóljak választókörzetemről, Miskolc-Diósgyőr választókerületének, illetve még az ehhez a körzethez tartozó 5 településnek vagyok a képviselője. Azt el kell mondani, hogy ebben az évben és az elmúlt években is a kormány költségvetései biztosították a város számára azokat a beruházásokat, amelyek csak néhány fontosabb dolgot mondok megvalósulhattak. Azt hiszem, nem sok megyei jogú város büszkélkedhet azzal, hogy teljes egészében megújult a tömegközlekedése, ami esetünkben azt jelentette, hogy vadonatúj villamosok és vadonatúj buszok járnak a városban. Azt hiszem, ez egy jelentős dolog.
Nagy hangsúlyt fektetünk egyébként a turizmusra, az idegenforgalomra.
Ehhez a területhez tartozik közvetlenül, hogy megújítottuk a diósgyőri várat, illetve az építés első üteme befejeződött. Reményeink szerint rövidesen folytatódik a második ütem. Megépítettük a lovagi tornák terét. Lillafüred vonatkozásában megújítottuk, újjávarázsoltuk a függőkerteket, ez is egy komoly turisztikai attrakció. Illetve, azt hiszem, Miskolctapolcáról nem kell különösebben sokat beszélni, hiszen mindenki ismeri a barlangfürdőt, hiszen világhírű, Európa-hírű látványosság és fürdőhely, de megújításra került 2010-ben a Fidesz-KDNP-s városvezetés irányításával a Miskolctapolca fürdő első ütemben. Reményeink szerint rövidesen kivitelezésre, megvalósításra kerül a második ütem is.
A „Modern városok” programról itt volt már szó, némelyek lebecsmérlően nyilatkoztak erről a beruházásfolyamatról, ami a városunkban azt jelenti, hogy közel 3 milliárd forintos tétel az, ami egyébként megújítja a történelmi Avast, ami többek között azt jelenti, hogy a csapadékvíz-elvezetés, az utak felújítása, újjávarázsolása, a közvilágítás és természetesen a belváros új főterének kiépítése is meg fog valósulni ebből az összegből, és még jó néhány attrakció.
Lebecsmérlően beszéltek a stadionokról is. Én csak a diósgyőri stadionról kívánok beszélni. Egy jó hónappal ezelőtt adtuk át tulajdonképpen, ez egy 11,5 milliárd forintos beruházás. Úgy gondolom, bár nem tisztem, hogy a magyar labdarúgás helyzetéről beszéljek, ez sok-sok-sok évtizedes probléma, de ahhoz, hogy egy sportágat megfelelő szintre juttassunk, megfelelő beruházásokra van szükség. Úgy gondolom, a kormányzat e tekintetben jó úton jár, hiszen jó néhány stadion épült az országban.
De maradva a miskolci, illetőleg diósgyőri stadionnál, ez a modern stadion az UEFA-besorolásoknak megfelelően épült, illetve azt is hozzá szeretném tenni, hogy a Ferencváros mellett, úgy gondolom, az ország legkomolyabb és legodaadóbb szurkolótáborával rendelkezik, és ez a szurkolótábor megérdemelte ezt a stadiont, mert tűzön-vízen keresztül kitartott és kitart a csapat mellett. Nagyon reméljük, hogy ez a csapat, a Diósgyőr, a DVTK eredményesen fog szerepelni a következő években.
Szóval, összességében, talán végezetül elmondható, hogy a kormány által előterjesztett 2019-es költségvetés a biztonságos növekedés költségvetése, tervezésekor a nemzeti kormány Magyarország biztonságának megőrzését, a gazdasági növekedés fenntartását, a családok támogatását és a teljes foglalkoztatás elérését tartotta szem előtt.
Tehát én biztos vagyok abban, hogy a költségvetésben található számok, tervek, illetve maga a költségvetés elkészítése megalapozott, szakmailag megalapozott, professzionális költségvetés, ami a 2019-es évben Magyarország biztonságos működését fogja szolgálni. Úgyhogy én nagy tisztelettel javaslom képviselőtársaimnak, hogy fogadják el a 2019-es költségvetést.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés