GYÖRGY LÁSZLÓ innovációs és technológiai minisztériumi államtitkára: Köszönöm szépen. Két kérdésben szeretnék hozzászólni, Staudt képviselő úrnak szeretnék egy segítséget adni. A közgazdasági tankönyvek és a kurzusok nagyon bonyolultan magyarázzák el azt az egyébként egyszerű összefüggést, hogy ha valamilyen technológiai beruházást hajtunk végre, például beáramlik 100 egységnyi pénz technológiai beruházásra, és ez igen importintenzív, hiszen technológiát kell importálnunk, akkor adott esetben 80 egység elhagyja az országot, abban az évben ez a gazdaságfejlesztési forrás 20 egységgel, a beáramló forrásnak csupán 20 százalékával növeli a gazdasági teljesítményünket, és a tovagyűrűző hatása később, a technológiai beruházás üzembe helyezésekor érezteti hatását. Ez egy nagyon fontos kérdés. Tehát hosszú évekre nyúlik szét egy-egy ilyen gazdaságfejlesztési beruházás. (Dr. Staudt Gábor közbeszól.) Általánosságban is igaz ez a kérdés, azt is tudjuk, a lengyelek megvizsgálták, hogy egy euró gazdaságfejlesztési forrásból sajnos 67 cent a visegrádi négyektől visszaáramlik, elhagyja az országot. Ennek a kiindulópontját a 90-es évek gazdaságszerkezeti átalakulásában kell keresni. A másik kérdés, amelyre szeretnék válaszolni, amit Brenner képviselő úr felvetett a tudományos, kutatási és innovációs források elosztásával kapcsolatban. Amikor összevonjuk a kutatási források és az innovációs források kezelését, és a finanszírozást egyben kezeljük, akkor nemzetközi tendenciákat követünk. Azt kell látni, hogy kicsi és nyitott ország vagyunk, fókuszálnunk kell az erőforrásainkat, meg kell néznünk, hogy melyek azok a kutatások, amelyek számunkra fontosak, melyek, amelyekben jók vagyunk, és melyek azok a globális tendenciák, amelyekre oda kell figyelnünk, amelyeket értelmeznünk kell tudni, alkalmaznunk kell, és amikben meg jók vagyunk, abban pedig innoválnunk kell.
Azt látjuk, hogy sajnos egyes kutatóintézetek elefántcsonttoronyként működnek, ezt mutatják a statisztikák. Ha megnézzük a vállalkozások innovációs potenciálját és tevékenységét, akkor az azt mutatja, hogy a Magyar Tudományos Akadémiáról nem jön ki az a tudás, ami ott keletkezik. Az Alaptörvény értelmében nem is kívánunk beleszólni, a tudományos igazság kérdéseiben az állam nem jogosult dönteni, tudományos kutatások értékelésére kizárólag a tudomány művelői jogosultak, nem is kívánunk beleszólni, a tudományos függetlenség viszont nem jelent szabad pénzköltést.
Brenner képviselő úrnak mint egyetemi docensnek egyetemi docensként mondanám, ha itt maradt volna, hogy nem kívánunk beleszólni a tudomány kérdéseibe, azt szeretnénk, ha a tudomány képviselői leülnének egymással, és a fontos kérdésekben megegyeznének, hogy mi az, amit kutassunk, ezekre borítékokat képezünk, és célorientált finanszírozást valósítunk meg a kutatás-fejlesztés és az innováció területén. Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés