POTOCSKÁNÉ KŐRÖSI ANITA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A tegnapi napon is módom és alkalmam volt arra, hogy hozzászóljak a 2019. évi központi költségvetéshez, akkor az önkormányzatokat általánosan érintő helyzetekről beszéltem, és kérem, hogy engedjék meg, hogy a mai napon ezt tovább folytatva a Siófok-központú Somogy 4. számú választókerület problémáiról, felvetéseiről beszéljek. Amikor a somogyi tájon haladunk végig, akkor bizony-bizony észrevesszük azt, hogy annak a szerkezete egy aprófalvas településrendszer, amelyek teljesen más problémával küzdenek, mint a nagyvárosok, és különösképpen Budapesttel összehasonlítva. Ebben a választókerületben a 71 településből mindössze 5 a város, és a 81 ezer lakos mindegyike ugyanannyit érdemel a központi költségvetésből, hiszen egyenlőnek kell tekinteni mindenkit, és ez a településszerkezet sajátosságából adódóan nagyon-nagyon sok zsáktelepüléssel rendelkezik.
Amikor a kampány során többször is ellátogattam ezekre a zsáktelepülésekre, nem egy polgármester jelezte, hogy mindössze egy vagy két kilométeres útszakasz hiányzik ahhoz, hogy feloldják a zsáktelepülés-jellegét. És mindegyik egyöntetűen arról panaszkodott, hogy az elvándorlás, az elnéptelenedés súlyosan sújtja az ő települését.
Kérdezem én, hogy a több száz év alatt kialakult településszerkezet miért nem tudott megváltozni, miért nem lehetett segíteni ezeknek a településeknek. Ha ezek a bekötőutak el tudnának készülni nem kell sztrádát építeni, elegendő egy olyan útszakasz, amelyen egy autó kényelmesen el tud menni -, máris feloldódik ez a helyzet. Hadd emeljek ki egy települést, mert ez különösen elborzasztott, ez pedig Torvajnak az esete, ez a település Tab mellett található. Az ottani gyermekeknek körülbelül 20 percet kell utazniuk azért körbe, mert nem tudnak átmenni Tabnál körülbelül ezen a két kilométeres útszakaszon, és akkor nem 20 percet kellene oda-vissza utazniuk, hanem sokkal, de sokkal rövidebb időt. Úgyhogy én bízom benne, hogy az elkövetkezendő években ezekre a fejlesztési irányokra is lesz majd költségvetési forrás, mert ezzel tudjuk megakadályozni a zsáktelepülések teljes elnéptelenedését.
És akkor beszéljünk még tovább ezekről a kistelepülésekről, az 500, de nem egy esetben 200 fő alatti településekről. Amikor azt mondjuk, hogy mekkorák az átlagkeresetek, és a teljes foglalkoztatás a cél, ami a tegnapi napon elhangzott már, a 3 százalékos munkanélküliségi rátát is teljes foglalkoztatottságnak tekintik, na, ezeken a településeken nincs munkahely. És a mai napon a vitában már elhangzott, az államtitkár úr mondta, hogy az iparűzésiadó-bevétel 60 milliárdos többletével kalkulál a kormány. Ezeken a településeken konkrétan nincsen iparűzésiadó-bevétel. Nincsenek vállalkozások. Ha vannak, azok is csak minimálisan, pár száz vagy akár egymillió forintig termelnek iparűzésiadó-bevételt. Hát ezekből nem lehet fejleszteni! Ezekből nem lehet járdákat és utakat építeni! Éppen ezért nyújtottam be én is törvénymódosító javaslatokat azokra a településekre, amelyek megtiszteltek azzal, hogy kérték, hogy én nyújtsam be, és bízom abban, hogy a kormánypárti képviselők is fogják támogatni ezeket a javaslatokat. Mert amikor arról beszélünk, hogy ezeken a kistelepüléseken milyen kevés pénzből élnek az emberek ez a mai magyar valóság. Amikor a néni arról panaszkodik, hogy itt már bezárt a bolt, itt már nincsenek lehetőségek, és hallom, hogy csilingel a mozgóboltos, ahol nem egy esetben 20-30 vagy akár 50 százalékkal is többe kerül ugyanaz az alapvető élelmiszer, mint ami a városban elérhető hát hogy lehet itt biztosítani azt, hogy a magyar emberek egyenlően éljenek? Mindenkinek joga van ehhez, én úgy gondolom.
Amikor kistelepülésekről beszélünk, fontos megemlíteni azt, hogy a Balaton kiemelt üdülőkörzet kistelepüléseit és zsáktelepüléseit nézve nem minden esetben köszönnek vissza a Balaton közelségének a lehetőségei, azok a tárházak, amelyek a Balaton közelében vannak. Nyilván amikor a pályázatokat a Belügyminisztériumhoz a kistelepülések benyújthatják, akkor az adóerő-képességet is vizsgálják, és ha az adott körzetben van egy olyan település, amely magasabb adóerő-képességgel rendelkezik, akkor nem ugyanazokkal a feltételekkel indul neki ezeken a pályázatokon.
És ha már Balaton: nagy örömmel olvastam a 2019-es költségvetésben, hogy idén 220 milliárd forint nevesítetten Balaton-fejlesztési feladatok támogatására fordítódik, amely összeg egyébként a 2018-as költségvetésben is szerepel, és ezen belül 170 millió forint, ami felhalmozási célú. Én tisztelettel kérem, hogy ennek legyenek látványos elemei. Attrakciókra van szükség a Balaton partján, és én osztom azokat a véleményeket, amikor azt mondják, hogy az északi part attrakciója a déli part, és a déli part attrakciója az északi part.
Közösen kell a balatoni turisztikai desztinációra gondolni, de ahhoz fejlesztésekre van szükség, és erre itt a költségvetésben nemcsak ’18-ban, de szerencsére 2019-ben is lesz fedezet. Én bízom benne, hogy ezek a fejlesztések meg tudnak valósulni, és ezzel mind a települések, mind az ott lakók, mind pedig a hazánkba látogatók számára rendkívül fontos fejlesztések valósulhatnak meg.
A továbbiakban még egy dologra szeretném felhívni a figyelmet az önkormányzatokkal kapcsolatosan: ne hagyják őket magukra! Többször elhangzott a háromnapos vita során, hogy az önkormányzatok megkapják azokat a forrásokat, pályázhatnak, és további fejlesztéseket tehetnek. De ne engedjék el őket, még további forrásokat biztosítsanak nekik, hogy a magyar emberek és a magyar lakosság még jobban érezhesse Magyarországon magát, és ne akarjon elmenni, ne akarjon a családjával külföldre költözni, hanem itt, hazánkban éljen és boldoguljon! Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés