VÉCSEY LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Felszólalásomban a központi közigazgatás költségvetést érintő kérdéseivel szeretnék foglalkozni, ám előtte szeretnék azért kitérni arra, ami az LMP elnök asszonya szájából elhangzott nem sokkal ezelőtt sajnálom, hogy már nincs a teremben. Azzal az agresszív demagógiával, amellyel az önkormányzatiságot és az önkormányzatokat megközelítette, meggyőződésem szerint a 3200 önkormányzatból legalább 3 ezret megsértett. Olyan polgármestereket és olyan képviselő-testületeket, amelyek becsületesen és lelkesen végzik a munkájukat, minősített sikertelennek, a sikertelenséget pedig arra alapozta, és erre példákat hozott fel Budaörs és Gödöllő önkormányzata megidézésével, ha jól értettem, szó szerint azt mondta, hogy a sikeresektől elveszik a pénzt, idézte az egyik említett önkormányzat vezetőjét. Kvázi, aki nem a főváros nyugati kapuja, vagy ahol nincs Közép-Európa legnagyobb barokk kastélya, az eleve sikertelennek minősül, és nem foglalkoznak azzal, hogy egyébként ezek a képviselő-testületek, ezek a polgármesterek mindent megtesznek annak érdekében, hogy a településeik a lehetőségek keretei között igenis sikeresek és jól teljesítő önkormányzatok legyenek.
(10.10)
A sikert összekeverni azzal, hogy az önkormányzatok adottságai különbözőek, eltérnek egymástól, ezt nem szabad. Az, hogy egyébként a költségvetésben évről évre igyekszünk ezeket a geopolitikai adottságokból is fakadó különbségeket lehetőség szerint enyhíteni, kiegyenlíteni a különböző területeken, akár az oktatást, akár a gazdaság egyéb kérdéseit érintjük, az teljesen természetes, hiszen az a törekvésünk, hogy egy hátrányosabb helyzetű településen vagy kistelepülésen élő magyar állampolgárnak a lehetőségeit közelítsük azokhoz a lehetőségekhez, amelyeket szerencsésebb adottságú településeken megkapnak.
Tehát azt, ami az LMP részéről az önkormányzatok finanszírozásával, sikerességével, sikertelenségével kapcsolatban elhangzott, szeretném legalább háromezer önkormányzat nevében visszautasítani. Tudom, hogy miről beszélek. Én is az önkormányzati világból jövök, 20 éven keresztül ez volt az otthonom, ez volt a hivatásom, ebből 16 évet polgármester voltam. Nagyon-nagyon sértő az a hozzáállás, amit az LMP részéről hallottunk.
Ezek után rátérnék a központi közigazgatást érintő kérdésekre. 2010 előtt gyakran hallottuk a szocialista-szabad demokrata kormány képviselőitől, hogy az állam csak rossz gazda lehet. A kormányváltást követően úgy gondoltuk, hogy bebizonyítjuk, az állam nemcsak hogy jó gazda, hanem valódi szolgáltató is lehet. Emlékezzenek vissza, hogy a közigazgatásban, ahogy más egyéb területeken is, szinte az alapokról kellett felépítenünk egy jól működő rendszert. A járási, kerületi kormányhivatalok kiépítésével, megerősítésével, a hatósági feladatok és hatáskörök racionalizálásával az ügyintézést az állampolgárokhoz a lehető legközelebb kívántuk telepíteni, a járási és kerületi hivatalokba.
Az államigazgatásban a fővárosi és megyei kormányhivatalok felállításával ma már megfelelő szakértelem koncentrálódik, míg a járási hivatalok újraélesztésével, valamint a kormányablakok megnyitásával közelebb vittük a közigazgatást az emberekhez. Gondoljunk csak bele, hogy az állampolgárok mindennapjainkban lépten-nyomon találkoznak a közigazgatással, hiszen a leggyakrabban intézett ügyek közé tartoznak az okmányügyek, például a vezetői engedélyek, jogosítványok cseréje, a személyi azonosító igazolvány kiadása, lakcímbejelentés, gépjárműátírás, jármű forgalomból történő ideiglenes kivonása. Tehát jelentős átalakítást kellett eszközölni, hogy az emberek számára is érzékelhetővé váljon a változás.
Tisztelt Képviselőtársaim! Hozzászólásomban leginkább a fővárosi és megyei kormányhivatalok működésének biztosítására szeretnék kitérni, amely előirányzatok a 2019. évi központi költségvetésről szóló törvényjavaslat fejezeti indoklásának a XI. Miniszterelnökség című fejezetében a fővárosi, megyei kormányhivatalok és járási kormányhivatalok cím alatt található. Az Országgyűlés a jó állam kialakítása keretében a területi államigazgatási szervezetrendszer működésének egységessé és hatékonyabbá tétele, ezáltal a területi államigazgatási feladatellátás fejlődése, növelése, valamint az ügyfélcentrikus területi államigazgatás megvalósítása okán megalkotta a 2010. évi CXXVI. törvényt a fővárosi és megyei kormányhivatalokról. Ezzel összefüggésben a szolgáltató állam megteremtése érdekében elfogadásra került 2015 decemberében az 1958. számú kormányhatározat a központi hivatalok és a költségvetési szervi formában működő központi minisztériumi háttérintézmények felülvizsgálatáról, valamint az ehhez tartozó hatáskör-racionalizálásról szóló határozat a kormányhivatalok megerősítésével összefüggésben.
Az említett kormányhatározat rendelkezett a központi államigazgatási szervezetrendszer átalakításáról, vagyis az átalakítási folyamat keretében megszüntetendő központi költségvetési szervekről és minisztériumi háttérintézményekről. Ezt követően a központi hivatalok és a költségvetési szervi formában működő minisztériumi háttérintézmények felülvizsgálatával kapcsolatos intézkedésekről 2016 júniusában az 1312. számú kormányhatározat került elfogadásra. Az érintett szervek jelentős része jogutódlással szűnt meg, az érintett szervezetek megszüntetésének egyik része az irányító minisztériumba történő beolvadással, más részük pedig más szervbe beolvadással vagy összeolvadással valósult meg.
Mindezek mellett számos esetben egyes feladatok ellátását az általános jogutódtól eltérő más szervek vették át, ezért le kell szögezni, hogy a feladatkörük jelentősen bővült. A kormányhivatalok létrehozása, a szakigazgatási szervek integrálása, a járási hivatalok kialakítása, a hatáskörök és feladatkörök újraelosztása azt szolgálja, hogy a magyar közigazgatás megfeleljen az új típusú kihívásoknak és elveknek. Tehát az így kialakított államigazgatási struktúra költséghatékonyabb, könnyebben elérhető, magasabb szintű szolgáltatást nyújt.
Tisztelt Ház! Így jutottunk el napjainkig, a mindennapokig, tehát hadd jelezzem, hogy a szervezeti fejlesztésekkel összhangban a kormány kiemelt figyelmet fordít az ügyfelek magas színvonalú kiszolgálására. Éppen ezért az országos kormányablak-hálózat kiépítése, folyamatos bővítése épp ennek érdekében kerül sorra. A részben hazai, részben európai uniós források felhasználásával kialakított kormányablakok olyan közösségi térként is funkcionáló ügyintézési helyszínek, amelyek a kormányhivatalokhoz tartozó valamennyi ügyben, sőt más ágazatokat, társadalmi szervezeteket kiszolgáló ügyekben tudnak tájékoztatást nyújtani.
Érdekes, egyben szembetűnő adat, hogy az ügyfelek és az intézett ügyek száma is dinamikus emelkedést mutat a kormányablakok megnyitása óta eltelt években. Az ügyfelek száma 2011-ben országosan 233 315 volt, 2017-ben ez a szám 12 631 481 főre, azaz 54-szeresére emelkedett. Térjünk ki ehhez hasonlóan az ügyfélforgalomra is, amely 2011-ben 339 681 ügyet jelentett, míg 2017-ben 14 382 427 ügyet. Ennyi ügyet intéztek 2017-ben a kormányablakokban.
Tisztelt Országgyűlés! Az ingázó ügyfelek számára a vasútállomási szolgáltatások bővítése jegyében eddig 11 helyszínen, a Keleti és Nyugati pályaudvarok mellett Cegléd, Füzesabony, Kaposvár, Miskolc, Pécs, Nyíregyháza, Sopron, Szombathely, illetve Vác városában került sor új kormányablak átadására, amely lehetővé teszi az egyablakos ügyintézést. Ugyan a pályaudvari kormányablakok ügyfélszolgálati helyszíneinek kialakítása a MÁV feladata, a bútorozást és az informatikai eszközöket a kormányhivatalnak kell biztosítania, amelyhez a Miniszterelnökség több esetben hazai forrást biztosított. Információim szerint a fejlesztés további négy helyszínen van folyamatban, amelyek eredményeként a közeljövőben Békéscsaba, Érd, Győr és Székesfehérvár helyszínen nyílik kormányablak vasútállomáson.
Tisztelt Ház! Mindezeken túl az elmúlt években számos kormányablak nyílt MÁK-kirendeltségen, államkincstári kirendeltségen, illetve NAV-ügyfélszolgálaton. A Magyar Államkincstár ügyfélszolgálati pontok jelenleg 18 helyszínen kerültek kialakításra, lehetővé téve ezáltal, hogy az ügyfelek a kormányablakban kényelmesen intézhessék az állampapírügyleteiket. A szolgáltatás bevezetése jól mutatja, hogy az állampolgárok elégedettségének növelésére kiváló lehetőséget jelent egyes, nem hatósági ügyek elérhetővé tétele az integrált kormányzati ügyfélfogadási helyszíneken, azaz kormányablakokban.
(10.20)
Tekintettel arra, hogy a Kincstár elkülönült informatikai rendszerben működik, ügyforgalmi adatokkal nem rendelkezünk, ugyanakkor az ügyfelek visszajelzései alapján pozitív volt a szolgáltatási kör bővítésének fogadtatása.
Végezetül, a 2018. évi költségvetéssel történő összehasonlítás során a következőket szeretném még megjegyezni. A számokat összehasonlítva jól látható, hogy az előző években komoly bérfejlesztések valósultak meg, 2019-ben pedig tovább folytatódik ez a tendencia, amelynek eredményeképpen egy modern, XXI. századi közigazgatás körvonalazódik Magyarországon, hiszen a személyi juttatások tekintetében 11 milliárd forintnyi növekedésről beszélhetünk.
Az elhangzottak figyelembevételével kérem a tisztelt képviselőtársaimat, hogy a 2019-es költségvetés tervezetét fogadják el, és amikor arra kerül a sor, akkor szíveskedjenek megszavazni. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés