VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Banai Államtitkár Úr! Fölvetődött itt a közösségi közlekedés és az önkormányzatok finanszírozásának kérdése. Én össze szeretném kapcsolni a kettőt, és tisztelettel az iránt szeretnék érdeklődni, hogy minek köszönhető az a lyuk, amit a kvázi fiskális szervezetek finanszírozásában láthatunk. Itt konkrétan arra gondolok, hogy Tarlós István minden évben megvívja a maga csatáját a kormánnyal abban, hogy újabb és újabb támogatást kapjon a BKV részére, mert a BKV a minden évben külön-külön folyósított támogatás nélkül működésképtelen, és gyakorlatilag becsődölne. De én kérdezem azt, hogy minek köszönhető az, hogy az elmúlt nyolc évben nem sikerült az önök kormányának egy olyan programot alkotni, ami legalább az amortizációt ebbe az ágazatba visszapótolta volna, ugyanis nem kis részben ennek köszönhető, hogy a kvázi fiskális szervezetek jelentős részének elavult az eszközparkja. A BKV egyébként maga is egy 800 milliárd forintos belső adóssággal küzd az igazgatóság jelentése szerint. Ennek köszönhető az, hogy elöregedett a járműpark, korszerűtlenek az eszközök, kicsi az ellátásbiztonságuk. Kérdezem, hogy ez most a rövid póráz politikája, amit Orbán Viktor folytatott, hogy Tarlós Istvánt rövid pórázon kell tartani, hogy Tarlós István minden évben puncsoljon azért az állami támogatásért, vagy pedig az előrelátó költségvetési tervezés hiánya, hogy erre nem találtak megnyugtató megoldást. Köszönöm szépen. (Szórványos taps a Jobbik padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu