NAGY MÁRTON ISTVÁN, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselők! Alapvetően azt ön is helyesen állította, hogy a Magyar Nemzeti Bank elnöke a Gazdasági bizottságnak tartozik beszámolási kötelezettséggel. Azon érv mentén, hogy a Költségvetési bizottság a költségvetés tekintetében meghallgatja az elnököt, a következőt tudom elmondani, hiszen az önök kérdése is a forint árfolyamának költségvetési politikára gyakorolt hatásáról szólt. Úgy gondoljuk, hogy ez nem tartozik az MNB feladatkörébe.

(16.00)

Tehát a költségvetés a Pénzügyminisztérium feladatkörébe, illetve a Költségvetési Tanács feladatkörébe tartozik; az árstabilitás vagy az infláció kérdésköre pedig a Magyar Nemzeti Bank feladatkörébe tartozik. Így azt tudom elmondani, hogy az tény, hogy az MNB elnöke részt vesz a Költségvetési Tanács munkájában, amelynek tényleg feladata a központi költségvetésről szóló törvény előkészítése, ugyanakkor el kell mondjam, hogy a Költségvetési Tanács munkáját annak elnöke, Kovács Árpád képviseli a stabilitási törvény alapján, tehát az MNB elnökének nincsen ilyen tekintetben képviseleti jogköre. Szeretném, ha ezt tiszteletben tartaná a bizottság. A Gazdasági bizottság kérésére beszámolási kötelezettség mellett az MNB meg fog jelenni.

Ami az ön által érintett makrogazdasági pályát illeti, itt ez a feltételezés téves. A törvény a feltételek forrása kapcsán egyedül a költségvetési törvénybe foglalt makrogazdasági pályát nevesíti, tehát azt nem nevesíti, hogy a Költségvetési Tanács tagjainak is van makrogazdasági pályája (sic!), és a benyújtott költségvetésben rendre 4,1 százalékos növekedés, 2,7 százalékos infláció szerepel, így semmiféle módosításra nincs szükség. Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu