NAGY MÁRTON ISTVÁN, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke: Köszönöm szépen. Azért nagyon nagy kár, hogy az olajárakat idehozta, mert ha azt nézzük, hogy az olajárak miért emelkednek, akkor jó lenne azt megemlíteni, hogy az olaj világpiaci ára emelkedik, hiszen az áprilisi 50 dollárról ma 78 dollárra emelkedik a világpiaci ár, és a dollár euróval szembeni erősödése, ami 5-7 százalékos, az igazi oka ennek. Tehát szerintem ez egy ténykérdés, kérem, ezt jobban vizsgálja meg.A másik dolog: ha az MNB-törvényt jól olvassa, akkor abban az van, hogy az elsődleges célja az infláció (Burány Sándor: Nem az egyetlen!), és van másodlagos és harmadlagos mandátuma is, de az elsődleges céljának a veszélyeztetése nélkül módosíthatja ezt. Ez a kommentem ezzel kapcsolatban.
A harmadik: igenis, a régiós devizákhoz képest is stabilnak tekinthető, ha a złotyval összenézzük, de más országoknak azért máshogy kellett kijönni ebből a válságból, és a 2010 előtti elhibázott gazdaságpolitika árnyéka az, amiért most itt tartunk. (Közbeszólás az MSZP soraiból: Jézusom!) A másik pedig az, hogy más az inflációs célt követő rendszere az egyes országoknak. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban. Közbeszólás az MSZP soraiból: Jaj, de gyenge vagy!)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés