DR. BAJKAI ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Igyekszem kicsit röviden válaszolni, felhasználva a két perc lehetőségét. Először is, valóban, ahogy ezt az előterjesztésben elmondtam, a jogszabálynak egy olyan módosításáról van szó, ami egyébként szerintem majdhogynem magától értetődik. Kitértem a Bjt. hatályos szabályozására is, lehet, hogy ez Harangozó képviselő úr figyelmét elkerülte abból a bizonyos percszámból. Ugyanis a jelenleg hatályos rendelkezések egyébként nagyon hasonlóak.Ahogy azt Varga-Damm Andrea képviselő asszony elmondta, aki nyilván kitűnően ismeri a bíróságok szervezetrendszerét és a bírák jogállását, korábban majdhogynem természetes volt, és ez egy alapelv, akár úgy is fogalmazhatnánk, hogy aki egyszer bíró volt, megfelelt a bírói szakma szabályainak és a feladatait egyébként jól teljesítette, ugyan miért ne térhetne vissza a bíróság kötelékébe. Azt gondolom, az egy érték, hogy ha valaki bíró volt, majd valahol másutt, például a tudomány területén bizonyított, ezt a tudását később is felhasználhatja, és a bírói szervezetrendszeren belül tovább bíráskodhat.

De nem teljesen értem a felháborodást az MSZP oldaláról, hogy ami egyébként egy jogállamban természetes, hogy aki bíró volt, ismét bíró lehet, ebben számára mi a felháborító, és mi a sunyi. Hát, példákat tudnánk mondani az MSZP kormányzásából, hogy mit tekintünk sunyinak például a bírák vonatkozásában. De azt mindenképpen visszautasítom, hogy itt, ennek a törvényjavaslatnak a vitájában személyeket helyeznek célpontba.

Sokszor elhangzott már kritikaként is, hogy mondjuk, például a bírák, a bíráskodás kapcsán, ítéletek kapcsán konkrét ítéletek kritikája hangzik el adott esetben a törvényhozás épületében, a törvényhozók részéről. Ezért önök ezt a jogelvet, amit hangzatosan szoktak ismételni, most azt kell lássam, hogy meghatározott személyek vagy éppen ügyek kapcsán mondanak ítéletet. (Sic!)

Nem szeretnék belemenni olyan kérdésbe, ami egyébként nem tárgya (Az elnök csenget.) rövid leszek, mindjárt befejezem, nem tárgya a mostani törvényjavaslatnak, bár megvitathatjuk ezt a kérdést is, ha ilyen szóba kerül akár az OBH működése kapcsán. De az, hogy konkrét személy, konkrét jogszabály, ügy kapcsán önök célpontokat helyeznek el, és mesterlövész pontossággal szeretnének lövöldözni egy olyan ügyben, ami egyébként természetes egy jogállami törvényhozás folyamatában, az mindenképpen sokatmondó, és önmagáért beszél. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu