HUBAY GYÖRGY, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Kedves Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy röviden ismertessem önökkel a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény módosításáról szóló T/708. számú törvényjavaslattal kapcsolatos álláspontot.A törvényjavaslat elsődleges célja mindenki számára egyértelmű lehet, hiszen az alig pár hete, elsöprő többséggel elfogadott alaptörvény-módosítás miatt szükség van a jelen jogszabály módosítására is. A 2018. október 15-étől hatályos alaptörvény-módosítás értelmében ugyanis az önkormányzatok már nem jelölhetnek ki olyan területeket, ahol tilos a közterületeken való életvitelszerű tartózkodás, hiszen ez általános jelleggel tilalmazott lesz. Az említett dátumot követően az Alaptörvény XXII. cikk (3) bekezdésének módosítása értelmében tilos lesz a közterületen életvitelszerűen tartózkodni. Mint említettem, a jelen törvénymódosítás elsődleges célja, hogy az Alaptörvény nevezett bekezdésének módosításával a szabálysértésekre vonatkozó jogszabály összhangban legyen, az életvitelszerű közterületi tartózkodás szabályainak megsértése szabálysértésnek minősüljön.
A törvényjavaslat elfogadása esetén a szabálysértési törvény értelmében a vonatkozó szabálysértés elkövetése miatt közérdekű munka lenne kiszabható, és az alkalmazható szankciók köréből a pénzbírság kikerülne. Abban az esetben, ha az elkövető a közérdekű munka elvégzését nem vállalja, akkor elzárás szabható ki rá. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy az életvitelszerű közterületi tartózkodás szabályainak megsértése szabálysértési tényállás átkerül az elzárással is büntethető szabálysértések körébe. Az ügyben való érdemi döntés eszerint a bíróság hatáskörébe fog tartozni. A bírósági eljárást megelőző előkészítő eljárást a rendőrség folytatja le az általános szabályok szerint, a bíróság döntésének végrehajtását pedig az általános szabálysértési hatóság végzi majd el.
Változatlanul megmarad a szabályozásban, hogy a helyszínen a rendőrség, a járási és a kerületi hivatal arra felhatalmazott ügyintézői, a közterület-felügyelők, a természetvédelmi őrök, az önkormányzati természetvédelmi őrök, illetve kormányhivatali alkalmazottként az erdészeti hatóság arra felhatalmazott ügyintézője, a halászati őr és a mezőőr intézkedhet majd. Továbbra is változatlan marad a szabályozásban, hogy szabálysértést kizárólag az követ el, aki a hatósági felhívás ellenére sem hagy fel a tényállásszerű magatartás tanúsításával. Változatlan marad továbbá az életvitelszerű tartózkodás fogalma is.
A törvényjavaslat szerint új elemként jelenne viszont meg, hogy amennyiben a helyszíni intézkedés során az életvitelszerűen a közterületen tartózkodó személy a jelen lévő hatóság vagy más szerv felajánlott segítségét elfogadva együttműködik a hajléktalan személyek részére fenntartott ellátások igénybevétele érdekében, akkor a szabálysértés szintén nem fog megvalósulni. Itt még egyszer hangsúlyozni kívánom, hogy a módosítás külön bekezdésben rögzíti, hogy ezen szabálysértési kategória miatt pénzbírság, valamint helyszíni bírság egyáltalán nem szabható ki.
Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, hogy ezen technikai, valójában csak jogszabályok közötti összhangot megteremtő jogszabály-módosítás ennél mélyebb szakmai vitát nem igényel (Moraj és közbeszólások a Jobbik soraiból.), hiszen a nagy többséggel elfogadott alaptörvény-módosítás vitájában lehetőség volt a témával kapcsolatos elvi álláspontok kifejtésére.
Szeretném tisztelt képviselőtársaimat tájékoztatni, hogy a Fidesz-frakció támogatja a törvényjavaslatot, tisztelettel kérem önöket is, hogy támogassák. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés