KISSNÉ KÖLES ERIKA nemzetiségi szószóló: Köszönöm szépen, elnök úr. Spoštovani Predsednik, spoštovane gospe Poslanke in gospodje Poslanci, cenjeni Zbor! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! Tisztelt Ház!A Magyarországon élő 13 őshonosnak elismert nemzetiségi közösség a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló 1993. évi LXXVII. törvényben foglaltak alapján kapott lehetőséget saját politikai szervezeteinek, kisebbségi önkormányzatainak létrehozására.

Ugyanezen törvény már rögzítette a Magyarországon élő nemzetiségek parlamenti képviseletének lehetőségét is. A 20. § (1) bekezdése így fogalmaz: „A kisebbségeknek külön törvényben meghatározott módon joguk van az országgyűlési képviseletre.”

Míg a helyi nemzetiségi önkormányzatok, majd a közülük delegált elektorokból megválasztott területi és országos testületek 1994-ben, illetve 1995-ben létrejöttek, addig az országgyűlési képviseletre a magyarországi nemzetiségeknek 2014-ig várnia kellett.

Az Alaptörvény és a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény, majd az ezekben foglaltakat is figyelembe vevő, a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény lehetővé tették, hogy a 2014. évi választás során már nemzetiségiképviselő-jelöltekre is szavazhatott a magyarországi választópolgárok azon része, aki nemzetiségi névjegyzékben regisztrált.

A Ve. I. fejezete, amely a törvény hatályát rögzíti, 1. § c) pontja nemzetiségi önkormányzati képviselők választását nevesíti. Köztudott, hogy a mai törvényi rendelkezések alapján a 13 magyarországi nemzetiség közül a legtöbb közösségnek nincs reális esélye, hogy kedvezményes mandátummal országgyűlési képvi-selőjük legyen a parlamentben. Megfontolandónak tartanám az 1. §-t kiegészíteni akként, hogy „az országgyűlési képviselők, az országgyűlési nemzetiségi képviselők és az országgyűlési szószólók választásán”. Valószínűleg így egyre több magyar állampolgár megismerné a nemzetiségi képviselet lényegét és annak jelentőségét.

A 2014. évi országgyűlési választás a választási eljárás nemzetiségeket érintő jogszabályaiban néhány nehézségre mutatott rá. Ezek elsősorban szó szerint a választási eljárás anomáliáit tükrözték, melyek módosítására a 2014-ben éppen hogy megalakult Magyarországi nemzetiségek bizottsága azonnal reagált. A módosítások következtében a nemzetiségi választópolgárok egyszerűbben élhettek a választás jogával, biztosabbá vált a változtatás nyomán az önkormányzatokat létrehozni szándékozó települések ez irányú célja.

2014 februárjától a Nemzeti Választási Bizottság munkájában a választásokon országos listát állító jelölő szervezetek által megbízott személyek, közöttük az országos nemzetiségi önkormányzatok által megbízottak is részt vehetnek, hiszen országos nemzetiségi lista állítására az országos nemzetiségi önkormányzatok nyertek jogosultságot.

A választási eljárásról szóló törvény és annak gyakorlati megvalósulása terén ugyanakkor a nemzetiségi közösségekben is számtalan esetben fogalmazódik meg a most tárgyalt törvény egyes paragrafusaira vonatkozó kritikai észrevétel.

Az előttünk fekvő T/714. számú törvényjavaslat érdemben a nemzetiségek választójogát érintő kérdésekre nem enged reagálni. Az általános vita azonban talán elvisel némi kitekintést a jelenleg módosításra benyújtott paragrafusokon túlra is.

A nemzetiségi választókat legérzékenyebben érintő kérdés már 2014-ben, de 2018-ban is a két országos lista – mármint a pártlista vagy a nemzetiségi lista közötti választás kényszere. Számos nemzetiségi választópolgár, aki kettős identitásúnak vallja ma magát Magyarországon, úgy ítéli meg, hogy ha az egyikről vagy a másikról kell lemondania, úgy valamely jogában korlátozott.

Természetesen tudjuk, hogy ha a nemzetiségi választópolgárok országos pártlistára, országos nemzetiségi listára és egyéni listára is szavazhatnának, úgy a többségi társadalomhoz tartozókkal szemben nem két, hanem három szavazatra lennének jogosultak. Ennek híján azonban a valamely nemzetiséghez tartozó választópolgárok döntésre kényszerülnek: általában Magyarország egészét érintő döntéshozó jogalkotói testületének tagjait támogatják szavazatukkal a pártlistákra leadott szavazatok révén, vagy saját nemzetiségük érdekeit képviselő kedvezményes képviselői mandátumra adják le a voksukat.

A nemzetiséghez tartozók közül különösen is a fiatalok köre érzi állampolgári kötelességének és jogának, hogy az ország irányítására adott felhatalmazáshoz köze legyen. A nemzetiségi szószólók közül többen azért rendelkeznek nagyon alacsony szavazatszámmal, mert a választók inkább a pártlistákra adták a szavazatukat.

Nyilvánvaló a Magyarországi nemzetiségek bizottsága számára, hogy jelen törvénymódosítás ezen észrevételünket nem orvosolja, de a bizottság tagjai közül sokan értékelték úgy, hogy erről a tisztelt Ház előtt nyíltan szót kell ejteni.

Két országgyűlési választás tapasztalata a nemzetiségi közösségek esetében, hogy a kampánypénzeknek a nemzetiségi listáknak a Nemzeti Választási Irodához történő beérkezését követő kiutalása a választásokra való felkészülést jelentősen hátráltatja.

A nemzetiségi választópolgárok szavazati joga ugyanis regisztrációhoz kötött. A regisztráció intenzitása viszont nagyon komoly tájékoztató munkát, mondhatni, kampánymunkát feltételez a jelöltállító országos önkormányzatok részéről.

Bizottságunk ülésén határozottan megfogalmazódott az az észrevétel, hogy a kampányköltségek egy részét a regisztrációs időszak munkájára kellene fordítanunk, ezért fontos lenne, ha a közösségek ezzel időben rendelkeznének. Javaslatunk, hogy a listaállító országos nemzetiségi önkormányzatok számára a kampánytevékenységre fordítható összeg legalább felét a választások kiírását követő legrövidebb időn belül a regisztrációs kampányra kapják meg, míg a kiadások további kifizetése a kampányidőszak alatt, illetve a kampányidőszak végén történő elszámolásra álljon rendelkezésre.

Ülésünkön ismételten felmerült annak a kérdése, hogy a Magyarországon élő, de állampolgársággal nem rendelkező, ma már egy-egy nemzetiségi közösség tagjai közé sorolt polgárok miért nem lehetnek nemzetiségi közösségek választottjai, illetve miért nem szavazhatnak. Nyilvánvaló, hogy erre az Alaptörvény XXIII. cikk (1) bekezdése, továbbá annak a rendelkezésnek a szövege, miszerint nemzetiségi önkormányzati képviselők általános választásán választóként részt vehet az önkormányzati választáson választójoggal rendelkező minden nagykorú magyar állampolgár, amennyiben a választást megelőzően nemzetiségi választópolgárként regisztráltatta magát, ez a kérdésre egyértelmű választ ad természetesen.

(20.50)

A legutóbbi két parlamenti választás tapasztalata továbbá néhány hiányosság, amely részint a nemzetiségi választások regisztrációs folyamataira, másrészt a helyi választási irodák és helyi választási bizottságok működésére vonatkozik. Miután a törvény a nemzetiségi képviselők választását az országos és a helyhatósági választások tekintetében egyaránt regisztrációhoz köti, a regisztrációnak problémamentesen kellene működnie. A választópolgárok e lehetőségét, vagy ha úgy tetszik, kötelességét lényegesen megalapozottabb és egyértelműbb társadalmi célú hirdetésekkel is kellene segíteni. Számos észrevételt követően a kampányidőszak idején jelent csupán meg a Nemzeti Választási Iroda tájékoztató anyaga a tömegkommunikációs eszközökön keresztül, amely a nemzetiségek regisztrációhoz kötött választójogáról szólt. E tájékoztatók ritkán kerültek képernyőre vagy ritkán hangzottak el egyes rádiócsatornákon.

A nemzetiségi közösségek televíziós műsoraiban a regisztrációra vonatkozó tartalmú anyagot sem a jelölő szervezetek, sem a szószólójelöltek számára nem engedtek közzétenni. Az országos nemzetiségi önkormányzatok mint jelölő szervezetek, illetve a nemzetiségiszószóló-jelöltek mindösszesen három perc időtartamban jelenhettek meg a saját nemzetiségük műsoraiban a kampányidőszakban, illetve három perc állt rendelkezésükre a rádióban is. Természetesen élhettünk az MTVA által biztosított egyperces televíziós megjelenés jogával is. Nyilvánvaló, hogy a választási eljárásról szóló törvény 148. §-a betartása mellett, a média- és sajtómegjelenések esetünkben is rendkívül fontosak. A nemzetiségi választópolgárként történő regisztráció ugyanis nem magától értetődő. Bár a nemzetiségek a maguk lehetőségeivel mindent megtettek ott, ahol nemzetiségi önkormányzatok működnek, a diaszpórákban élőket azonban e szervezetek nehezen tudják elérni.

A Magyarországi nemzetiségek bizottsága tagjai részéről megfogalmazódott igény a nemzetiségi választópolgárok névjegyzékének a jelölő szervezet számára történő kiadásának kérdése is. Az országos nemzetiségi önkormányzatok mint jelölő szervezetek részére lehetővé kell tenni, hogy a nemzetiségi névjegyzék legalább három alkalommal teljeskörűen kikerüljön a számukra. A regisztrációra való ösztönzés hatékonyságát segítené, ha a jelölő szervezet tudná, kik azok a magyarországi választópolgárok a saját köreikben, akiket a regisztráció okán még meg kell szólítaniuk. Sajnálatos dolog, hogy olykor olyan indokkal kaptak elutasításokat nemzetiségi névjegyzékbe regisztrálni szándékozók, amit nehezen lehet értelmezni. Például egy konkrét eset, egy doktornő visszakapta a válaszlevelében azt a választ, hogy a törvénynek nem megfelelő módon próbált regisztrálni, ugyanis másik nevet visel születése óta, születési adatai nem egyeznek meg a névjegyzékben megjelentetettekkel, pedig gondolom, hogy bizonyára ismeri a saját adatait.

Számos további regisztrációt érintő ellentmondás, regisztráció elutasításának megszüntét várjuk a jelen törvényjavaslat 79. §-ától, amely a választási eljárásról szóló törvény 93. §-át több ponton egyértelműsíti.

A különböző szintű választási bizottságok és szavazatszámláló bizottságok tagjainak megválasztása során jelentős előrelépésnek tartanánk, ha e grémiumokban helyet kapnának az egyes nemzetiségekhez tartozó tagok is.

Keserű szájízzel tapasztaltuk, hogy bár a Nemzeti Választási Iroda számos továbbképzést szervezett a helyi választási bizottságok tagjai, a helyi választási irodák tagjai számára, számos ilyen képzésen a nemzetiségi választópolgárok, a nemzetiségi listák kezelése mint sajátos kategória, vagy a nemzetiségi választások specifikumai elő sem kerültek. Ennek következménye lehetett például, hogy több választási bizottság nem tudta jól kezelni a helyzetet, amikor a választópolgár a választáson megjelenve az országos pártlista helyett saját nemzetisége szavazólapját kereste, az azonban nem állt a rendelkezésre annak ellenére, hogy a szavazó rendelkezett a számára megküldött visszaigazolással arról, hogy nemzetiségi választópolgárként regisztrált.

A törvénymódosítások során nyomatékosítani lenne célszerű annak a sajátos helyzetnek a jelenlétét, hogy ma Magyarországon az országgyűlési választások során is megjelennek a nemzetiségek országos listái és a nemzetiségi választópolgárok. Várakozással tekintünk a T/714. számú törvényjavaslatra, amely a választási eljárásról szóló törvény módosításai révén tovább segítheti a nemzetiségi választások lebonyolítását.

Hvala za pozornost! Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu