MENCZER TAMÁS külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Megtisztelő, hogy a teljes Jobbik-frakció figyelemmel kíséri munkásságomat, ez kitüntető, örülök ennek, maradjon így a jövőben is. Tisztelt Képviselő Úr! A kérdésével kapcsolatban szeretném biztosítani, hogy a Kárpát-medencében sem az anyaországban, sem a külhonban élő magyarok, így a Vajdaságban élő magyarok sem ünneplik a trianoni döntés következményeit, soha sehol nem ünneplik az új államalakulatok létrejöttét.

A szóban forgó döntéssel kapcsolatban, a vajdasági parlament arányait figyelembe véve, a VMSZ-nek korlátozott a mozgástere, ugyanakkor éppen a VMSZ érdekérvényesítő erejét mutatja, hogy a végső döntésben, amelyben a Vajdaság jelentős napjai kerültek meghatározásra, a vajdasági nemzeti kisebbségek is meghatározhattak egy-egy ünnepnapot, ami a vajdasági magyarság esetében augusztus 20a. Kevés olyan ország, régió van, ahol sikerült azt elérni, hogy a magyar nemzeti ünnep egyben hivatalos ünnep is.

Praktikusan szólva tehát arról van szó, hogy mindenki javaslatot tett, a többség és a kisebbség kölcsönösen tiszteletben tartotta egymás javaslatát. A VMSZ nem tartja november 25-ét ünneplendő napnak, de mivel a szerb többség tiszteletben tartja a magyar nemzeti ünnepeket, a magyar nemzeti jelképeket, a helyi magyar közösség képviselői is tiszteletben tartják a többség számára fontos napokat. A VMSZ a konstruktív együttműködésben érdekelt a Vajdaságban, más szervezetek azonban destruktív politikai viszályokat keltenek.

Ami a koszovói romák Vajdaságba történő beletelepítésének kérdését illeti, arról tudom a tisztelt képviselő urat tájékoztatni, hogy a magyar kormány természetesen figyelemmel követi azt, ami zajlik, folyamatosan kapcsolatban vagyunk, erről a kérdésről is tárgyalunk a Vajdasági Magyarok Szövetségével. A kérdéssel kapcsolatos diplomáciai lépéseket egyeztetjük és minden bilaterális fórumon napirenden tartjuk. Ugyanakkor arról is szeretném biztosítani ezzel kapcsolatban, hogy sokfajta információ van, és nem mindegyik egymással megegyező a kérdéssel kapcsolatban. Minden forrásból tájékozódunk, a kérdést természetesen fontosnak tartjuk, és foglalkozunk is vele a nemzetközi bilaterális és egyéb fórumokon.

A nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsairól szóló törvény esetében arról tudom tájékoztatni, mint az ön előtt bizonyára ismert, hogy a törvényt a szerb parlament elfogadta, a döntéskor azonban figyelembe vették a Magyar Nemzeti Tanács javaslatait. Ennek köszönhetően arról tudom tájékoztatni, hogy a korábban szerzett kisebbségi jogokban visszalépés nem történt, a vajdasági magyarság legitim képviselőinek továbbra is beleszólásuk lesz oktatási, kulturális és tájékoztatási intézményeik működtetésébe, vagyis továbbra is kulturális autonómiával rendelkeznek majd.

Tekintettel arra, hogy kritikával illette felszólalásában a VMSZ-t, szeretném arra felhívni a figyelmét, hogy a VMSZ a legitimitását nem a magyar kormánnyal történő együttműködésből szerzi, nem innen ered a legitimációja, hanem abból, hogy a szerb parlamenti, tartományi és önkormányzati választásokon a vajdasági magyar szavazók tették meg a pártot a vajdasági magyarság legitim képviselőjévé.

A magyar-szerb kapcsolatok fejlesztésével kapcsolatban pedig arról szeretném tájékoztatni, hogy a magyar kormány prioritása a magyar-szerb kapcsolatok fejlesztése, és ezen belül természetesen a vajdasági magyarság helyzetének megőrzése és javítása. Hosszú és kitartó munka után sikerült elérni, hogy Szerbiában a legmagasabb szinten elismerték a vajdasági magyarság ellen 1944-ben és 1945-ben elkövetett atrocitásokat, amelyekről a két köztársasági elnök együtt emlékezett meg. Az elmúlt években magyarellenes incidens regisztrálására nem került sor, és a korábbi helyzethez képest ez is fontos eredmény. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

(19.20)

Forrás: parlament.hu