SÜLI JÁNOS tárca nélküli miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársam! A Dunával kapcsolatos állítása, hogy itt csak a hatóság segítségével tudta Paks üzemben tartani a blokkot, az nem igaz. Van hatósági korlát, ami 30 fok, a kibocsátási ponttól 500 méterre mérve a hőmérsékletet. Ez kézben tartható folyamat. Tehát az van előírva, hogy a terhelését az erőműnek olyan mértékig kell csökkenteni, hogy ez a korlát betartható legyen. Ez megtörtént. Nem véletlenül 29,8 fokot lehetett mérni azon a ponton, hiszen ha a fejlődő hőt csökkentem, tehát a reaktorok teljesítményét csökkentem ez az adatokból látható is, hogy ezekben a napokban az erőmű kisebb teljesítménnyel üzemelt -, előbb abból kifolyólag üzemelt kisebb teljesítménnyel, mert eleve a hatásfoka a frissvizes hűtésnek értelemszerűen kisebb az erőműveknek kezdetben, és majd utána, pont azért, hogy be tudjuk tartani ezt a hőfokkorlátot, ezt így tudtuk betartani, és ezt mindenkor be is tudjuk tartani. Egyébként az új blokkok tervezésekor ezek a szempontok jóval speciálisabbak: a hőmérséklet-emelkedés mértéke a jelenlegi 11 fok helyett, amivel megmelegíthetem a Duna hőmérsékletét, csak 8 fok, a kilépési ponton pedig 33 fokra van korlátozva. Tehát mindenféleképpen tartható az az érték, ami elő van írva.
És egyébként sose hangzik el, hogy nem a Duna teljes keresztmetszetét melegítjük mi föl, hanem a kiengedett víz az egy hőcsóva. Tehát a mostani vízállásnál, és 400 méter széles a Duna, abból egy százméteres csóvában van ilyen hőmérsékletű víz, és a mellette lévő 300 méteren, illetve nagyobb vízállásnál pedig más, szélesebb, ahol az élővilág választhat. És így is van, azok az élőlények, halak, amelyek szeretik a melegebb vizet, azok ott a horgászok szerint is kifoghatók, itt vannak az oxigénben dúsult, melegebb vízben. Ezek tények, lehet rajta mosolyogni (Derültség a Párbeszéd soraiban.), de a tények magukért beszélnek. A másik részben pedig, abban a sávban, ami pedig nem melegszik föl, az élővilág változatlan.
Arról is beszélve, amit önök mondanak, hogy mikor készül el ez az erőmű. Jelenleg azt tudjuk, hogy nem ’32; ’32 és ’37 között üzemelnek még. Ezek a dátumok arra vonatkoznak, hogy meddig üzemel még az I-IV. blokk. Itt arról van szó, hogy az új blokkok üzembe lépése ’26-27. Igen, lehet csúszás, mert mindig azt mondtuk, hogy nem a határidő a legfontosabb, mert ez 60 évre épülő blokk, ezért a biztonság a legfontosabb ebben a kérdésben, és addig kell tervezni, amíg biztonsággal meg nem tudjuk kezdeni úgy az építkezést, hogy meg tudjuk építeni.
(11.20)
Erre is van példa. A finneknél a franciákkal tíz éve kezdték el azt a folyamatot, amelynek még mindig nem értünk a végére. Mi ezt nem szeretnénk. A szerződésmódosítás szerint, amivel a pénzügyi szerződést módosítjuk, a kamatterhet értelemszerűen majd attól kezdve fogjuk fizetni, amikor az erőmű üzemelni kezd. Tehát ezt is lehet módosítani. A szerződésmódosítás folyamatban is van. Mi Magyarország érdekeit képviseljük, hogy változatlanul olcsó és időjárástól függetlenül megfelelő biztonsággal előállítható villany álljon a fogyasztók rendelkezésére. Most is meg tudom erősíteni önöknek, hogy ilyen szempontból végezzük a munkánkat a mai napig is. S ahogy Brüsszel kimondta, ez egy megtérülő, 7,3 százalék profitot garantáló erőmű. Ezen tudunk vitatkozni.
Én minden parlamenti bizottságot meghívtam Paksra, önöket is, már volt olyan bizottság, amelyik részt vett a paksi látogatáson. Bízom benne, hogy minden bizottság, amely meglátogat minket, arról fog meggyőződni, hogy ez műszakilag egy kézben tartott ügy, és nem politikai dolgot kell a műszaki problémából csinálni, hanem a műszakiakra kell bízni azt, hogy, hangsúlyozom, fenntartható, biztonságos, olcsó, az időjárástól függetlenül karbonmentes erőmű-kapacitást hozzunk létre Magyarországon. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés