UJHELYI ISTVÁN európai parlamenti képviselő: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Deutsch Tamás képviselő úr hazudozása után most halljanak egy igaz beszédet! (Derültség a kormánypárti oldalon.) Bár ahogy a rendszert ismerjük, a kommunikációs képességét, a média mindenhatóságát és a rendszer urának, a fő hűbérúrnak a viselkedését, abból levonhatunk következtetést, hogy a végén nem jött be Orbán Viktor abban a kérdésben, amiről hetek óta azt halljuk, hogy ő behozza a magyar parlament elé Magyarország megvédését. (Korózs Lajos: Szégyelli magát!) Hol van Kövér László házelnök úr, aki leidiótázza az összes európai politikust, és hol van a miniszterelnök, aki, úgy látszik, nem meri a szemembe mondani és a kollégák szemébe mondani, hogy mi lennénk a hazaárulók? Hol van az önök frakcióvezetője, Kocsis Máté, aki hétfőn még tudott úgy beszélni rólam és az állítólagos hazaárulásomról, hogy én akkor nem ültem itt ebben a teremben? Kimentek. Mert önök is pontosan jól tudják, hogy most öngólt rúgtak, mert a magyar társadalom gyomra, bárhány milliárdot is költenek el arra, hogy megpróbálják átmosni a magyar emberek agyát, a magyar társadalom gyomra mindent nem vesz be. Ezért most egy igaz beszédet fognak hallani. (Zaj a kormánypárti oldalon.)

Tudják önök, hogy 1956 decemberében hol ülésezett a Magyar Forradalmi Tanács? Strasbourgban. (Nacsa Lőrinc: És az MSZMP?) Tudják-e azt, hogy Kéthly Anna, a korábbi Nagy Imre-kormány utolsó államminisztere, Király Béla, a nemzetőrség főparancsnoka vagy Kővágó József, a Kisgazdapárt budapesti főpolgármestere a Magyar Forradalmi Tanács nevében elment az ENSZ-hez úristen, most aztán kapnának Orbánéktól! , és tanúskodott az ENSZ különbizottságában arról a terrorról és arról a rendszerről, amely ellen föllázadt a magyar nép, és amely a forradalom leverésével egészen szörnyű hazai állapotokat, jogtiprásokat mutatott?

Ezt azért hoztam elő, mert tudják, hogy mit mondott az akkori állampárt, mit hirdetett itthon azokról, akik Strasbourgban és aztán az Egyesült Államokban az ENSZ Közgyűlésén jelentést tettek, beszámoltak a magyar eseményekről? Lehazaárulózták őket. Na, ez az a tempó, amit önök megtanultak attól az állampárti időszaktól, ez az a tempó, amelynek a nevében és amelytől eltanulva sok mindent, önök megpróbálják a magyar jogállamiságot lábbal tiporni, a magyar nemzet hétköznapjait pedig a saját képükre formálni. (Dr. Völner Pál: Ti vagytok az utódpárt!)

Tisztelt Kollégák! Megkönnyítem az önök dolgát, előre elmondom, hogy három fejezetre szedem a beszédem. Az első a Fidesz leleplezése lesz. Majd óbégathatnak. A másik a mi hitvallásunkról fog szólni. A harmadik pedig európai kitekintés lesz, amelybe Deutsch Tamás kolléga sajnos már nem fog beleférni. Persze emlékszem, amikor Dömötör Csabával 2014-ben ketten álltak ki Juncker-plakátok elé a Hősök terén, és tapsoltak, illetve kampányoltak az Európai Néppártnak és Junckernek, pontosan önök ketten voltak ott. Az online térből szerencsére még nem lehet ezeket eltüntetni, bár biztos lesz majd egy pillanat, amikor már ezt is meg fogják próbálni.

Tisztelt Kollégák! Nem szeretek beszédet írásból felolvasni, de engedjék meg, hogy most néhány mondatot felolvassak, mert szeretnék szöveghű maradni: „Sokszor kerültünk abba a helyzetbe, hogy a magyar polgárok érdekeit éppen Brüsszel képviselte a magyar kormánnyal szemben. Jogkövető, hiteles tagállammá kell végre válnunk, törekvéseinket az Unió mindenki által osztott alapelveihez és céljaihoz kell igazítanunk.

(14.00)

A magyar demokráciának jelenlegi állapotában óriási szüksége van a kontrollra, arra, hogy akár számon is lehessen rajta kérni a demokratikus normák követését az Európai Unióból. A felismeréshez, hogy az uniós tagság csak lehetőség, nem önmagában főnyeremény, az is hozzátartozik, hogy a magyar kormány végre megértse, nem lehet mindig Brüsszelre mutogatni. Az Unió mi magunk vagyunk. Az uniós intézmények döntései nem külső diktátumok, hanem azokban mi is részt veszünk. Nekünk meggyőződésünk, hogy közös értékeink és elveink érvényre juttatását nem lehet mérlegelés tárgyává tenni, fel kell ruházni az Európai Uniót olyan eszközökkel, hogy tagjait folyamatosan az értékek képviseletére, az alapelvek betartására késztesse. Enélkül nincs Európa. Nincs erős Európa. Ellentmondás, ha elvárjuk az Uniótól, hogy vegye rá a normakövetésre a tagállamok kormányait, de vonakodunk attól, hogy ehhez a szuverenitásunkat esetleg csorbító felhatalmazást adjunk.”

Deutsch Kolléga! Igaz beszéd, amit felolvastam? Dömötör Csaba Államtitkár Úr! Igaz beszéd, amit felolvastam? Kósa Lajos Képviselő Úr! Igaz, amit felolvastam? Az összes olyan fideszes képviselő, aki az elmúlt három órában óbégat és hazaárulóz minket, igaz, amit felolvastam? Nem, kedves kollégák, nem Soros György írta ezeket a sorokat. Ez a 2009-es Fidesz európai parlamenti kampányának, a hivatalos európai parlamenti programpontjaiból való idézet. Na, tessék most óbégatni! (Deutsch Tamás hosszan tapsol.) Tessék azt nekem elmagyarázni, hogy milyen jogon jönnek önök most akkor a szuverenitás csorbításával! Látom, képviselő úr még emlékszik a saját programjára. De akkor hadd kérdezzem meg, kedves kollégák… (Deutsch Tamás még mindig tapsol.)

Beakadt a lemez Deutsch kollégánál, ha elnök úr esetleg segít a következőkben, hogy…

Forrás: parlament.hu