DR. VARGA-DAMM ANDREA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon sajnálom, hogy már csak ilyen kevesen vagyunk. Egy fél órával ezelőtt Nacsa Lőrinc képviselőtársunk a létszámot kifogásolta az ellenzéki padsorokból. Jelzem, hogy nekünk még mindig jobb az arányunk, mint a Fidesznek, sőt azóta ott még inkább romlott a helyzet. Tehát azt gondolom, hogy ha egy 133 fős képviselőcsoport egy ilyen…; ma már a fércmű szó elhangzott a Sargentini-jelentésre, azért ez a javaslat sem jobb. Én úgy ítélem meg, hogy nem! Tehát egy ilyet a magyar parlament elé terjeszteni, szövegezésében, stílusában, koncepciótlanságában, ez tényleg olyan, mint ha valakit megkértek volna, aki azért írni-olvasni tud, hogy üss már össze valamit, mert ezeknek az is jó lesz ebben a Házban.
Önök között ül… (Egy kormánypárti képviselő tüsszent.) Látják? Rátüsszentett képviselőtársam igazam van. Tehát az a lényeg, hogy ki az ebben a parlamentben, aki ne akarná Magyarország szuverenitását megőrizni? Ki az ebben a parlamentben, aki bevándorlótömegeket szeretne a magyar lakosság terhére befogadni? Ki az ebben a parlamentben, akinek ne a hazája lenne a legfontosabb? Nincs ilyen!
Önök kitalálhatják, megmagyarázhatják a rajongóiknak meg a szavazóiknak, hogy van ebben a Házban ilyen. Ebben a Házban nincs ilyen! És ezt önök is tudják, és az az álságos az önök munkájában, hogy ezt a hazugságot próbálják Magyarország lakosságával elhitetni. Önök nem a haza megmentői, ne tessenek még véletlenül sem elhinni, hogy önök a haza megmentői! Az ugyanis nem lehet a haza megmentője, ahova bejön 1000 milliárd forintnyi EU-támogatás, és annyi hozzáadott értéket sem teremtett ez az EU-támogatási összeg, mint ami az összeg nominális értéke! 30 százalékkal sem nőtt sem a GDP, sem semmilyen, az EU-támogatások segítségével létrehozott vagyon, mint maga a nominális érték. Ilyen rossz üzletet a világon senki nem szokott csinálni! Ne tessenek azt mondani, hogy maguk a haza érdekeit képviselik, és maguk akarnak bárkit megmenteni azoknak az irháján kívül, akik elképesztő pénzeket loptak el az elmúlt 8 évben!
Nagyon sajnálom Gulyás Gergely képviselő urat és miniszter urat, hogy igen hamar elment. Azért sajnálom, mert ő előterjesztőként adta elő ezt a bizonyos remekművet. Majd amikor Gyöngyösi Márton frakcióvezető urunk mint vezérszónok hozzászólt, akkor a Fidesz padsoraiból jó páran hőzöngtek, amikor arról beszélt frakcióvezetőnk, hogy bizony Sargentini asszony önöknek megágyazott a jövő évi EU-választásra. Csak reménykedni tudok abban, hogy nem tudja és nem direkt volt, hogy egy ilyen jelentésbe beleírt nettó hazugságokat, és gyakorlatilag önöket segítette belföldön ahhoz hozzá, hogy azokkal a nemtelen és hazug állításokkal, amelyek valóban a jelentésben vannak, önök mától május 27-ig kampányoljanak.
Ekkor önök hőzöngtek, fölhördültek, hogy hogy mer a mi frakcióvezetőnk ilyet mondani, hogy gyakorlatilag hálásnak kell lenniük Sargentini asszonynak, hogy ezt megcsinálta; ehhez képest a probléma az, hogy vélhetően az önök padsoraiban nincs nagyon egymás közt kommunikáció. Mert akkor elmesélem önöknek, hogy ugyanez az előterjesztő miniszter úr mit mondott 2018. augusztus 31-én, azaz 33 nappal ezelőtt.
„A magyar kormány akár hálás is lehet Judith Sargentininek és a jelentésének, hiszen általa az EP-választások előtt már egyértelműen világossá válhat, hogy az egyes európai politikusok és pártok hogyan is vélekednek a koordinálatlan és ellenőrizetlen bevándorlással kapcsolatban.” Hát ő maga mondja, hogy hálás a magyar kormány Sargentininek, és akkor fölháborodnak, amikor a frakcióvezetőnk ezt mondja önöknek? Tessenek már gondolkodni!
Remélem, valamikor a felszólalásomat megnézi Gulyás Gergely, és rájön arra, hogy ez egy álságos, hazug és durva tevékenység, amit önök ezzel a jelentéssel kapcsolatban csinálnak. És tudják, nekem mi a legnagyobb problémám? Arról tessenek már beszélni, mert amikor az EU-szavazás után azonnal kinyilatkoztatták, hogy na, az Országgyűlésben ezt meg fogjuk szavazni és határozat lesz, tudják, mit gondoltam először? Hogy vissza fogják utasítani a rasszizmus vádját, és vissza fogják utasítani az antiszemitizmus vádját. Mert hogy ez benne van ebben a jelentésben! Én pedig Arató képviselőtársammal szemben úgy gondolom, hogy Magyarországon intézményesen sem rasszizmus, sem antiszemitizmus nincs. Én tehát azt gondoltam, hogy önök ezt fogják visszautasítani, és nem a bevándorlásnak az iszonyatos lelki terhével fogják bombázni és terrorizálni a magyar lakosságot, átvitt értelemben minket is. Akkor miért nincs benne? Az miért nincs benne? Tessenek megmondani, magyarázza meg az önök padsoraiból valaki ha más nem, a kormány jelen levő képviselője, ő úgyis az ügyeletes zsonglőr, amikor nem várt kérdésre kell válaszolni , hogy miért nincs benne a rasszizmus és az antiszemitizmus vádjának visszautasítása!
A következő. 2016 áprilisában, amikor a Frontex bővítésének igényét Orbán Viktor miniszterelnök tízpontos összefoglaló anyagban az EU Tanácsa elé terjesztette, már ekkor jelezte, hogy igényt fogunk tartani a határvédelem költségeire. ’16. áprilisban. Majd 2018. március 5-én Takács Szabolcs, a Miniszterelnökség uniós ügyekért felelős államtitkára azt közölte, hogy igényt tartanak a határvédelem költségeire. Össze is állították ezzel kapcsolatban az igényt 270 milliárd forintos összeg feltüntetésével, amelynek a felét igényelték, gyakorlatilag durván 450 millió euró megtérítése érdekében.
A helyzet a következő. Ebben a jelentésben arról is írnak a 3. pontban, hogy Magyarországon a korrupció egyszerűen olyan szintet lépett, ami már kezelhetetlen, és hogy az EU-forrásokat bizony elég erőteljesen lenyúlják, túlszámlázásokkal, indokolatlan beszerzésekkel. Majd mit olvasunk ezen előterjesztés után, március óta? Hogy senki nem tudja megmagyarázni, hogy ez a 270 milliárd miből jön ki! Egyetlen zárszámadásból nem lehet kideríteni a 270 milliárdot; Tuzson Bence még 3 milliárdról beszélt 2015-ben, majd 2015 végén 6,5 milliárd plusz 3 milliárd volt, amit közöltek; majd 2016-ban azt közölték, hogy 22 milliárd volt a kerítésépítés költsége, majd végül feltornázták ’17-re 84 milliárd forintra. És ebből a 84 milliárdból egyszer csak lett 270 milliárd. Csodálkozunk azon, hogy az EU azt mondta, hogy ennek a felét sem fizeti ki, mert nem tudták bebizonyítani?
(19.00)
A magyar polgárok nevében kikérem, kikérjük magunknak, hogy önök még ezt a komoly ügyet, mint a határvédelem és ezt a komoly ügyet, amely az EU és a magyar határvédelem viszonyában nagyon fontos kérdés, a lókupecek szintjére züllesztették le! Gyakorlatilag, ha ez Magyarországon két polgár között történik, azaz az egyik olyan pénzt kér a másiktól, amelynek nem tudja az indokoltságát bebizonyítani, az szimpla csalás. A magyar embereknek a fejére ne hozzon a magyar kormány olyan szégyent, hogy olyan költségek megtérítését igényli, amelyet nem tud bebizonyítani!
Igenis az EU-nak fontos és kötelessége a határvédelem költségeihez hozzájárulni, mert Magyarország nagyon sok bevándorlótól óvta meg Európát, de azért ezzel visszaélve a magyar emberek nevében ne tessenek olyan költségeket előterjeszteni, amelyeket nem tudnak bebizonyítani. Tehát e jelentés harmadik pontja, azaz a korrupció, a becstelen eljárásrendek ebben a viszonyrendszerben, a menekültkérdésben is bebizonyosodott, hogy a magyar kormány képes ilyen szemérmetlen hazugságra. Tehát azt szeretném kérdezni, hogy mikor fognak nekiállni annak, hogy bebizonyítsák a világnak és a magyar polgároknak, hogy nem lopnak, hogy nincs korrupció, és gyakorlatilag az EU-pénzeket tisztességesen használták fel. (Dr. Völner Pál: Bizonyítsd be az ártatlanságod!)
De egy másik oldalról is szeretném megvilágítani ezt a kérdést. 2015 júliusát írjuk az európai uniós belügyminiszterek találkozója. Itt az történik, hogy a magyar belügyminiszter nagyon helyesen nem szavazta meg azt az akkor meghatározott kvótát, amit azon az értekezleten kialakítottak, majd hazajött, és két hét múlva visszaigazolt a magyar kormány 900 fő körüli befogadási hajlandóságot. Tehát valóban nem szavazta meg a magyar belügyminiszter, de miután ez egy kötelező határozat volt, bejelentettük, hogy 900 fő körül befogadunk. Ez történik augusztus elején.
Kérem szépen, ez a valóság, amiről beszélek. Majd szeptemberben elmegy a miniszterelnök a miniszterelnökök tanácskozására ugyanebben a kérdésben, és az 1294 fő kvótára vonatkozó határozatot a miniszterelnökünk megszavazza. Tehát megszavazza!
Ezt már annyiszor kibeszéltük, államtitkár úr, nyugodtan lehet a fejét rázni, megszavazta. (Z. Kárpát Dániel: Nagyon ciki! dr. Völner Pál: Értelmezési nehézségek vannak! Z. Kárpát Dániel: Nincsenek, csak ciki szavazás!) Majd mire repülővel hazaért, addigra rájöttek, hogy hú, ez nem jó, mert hát mi lesz itt, akkor belföldön ezt hogy magyarázzák meg. Ráadásul tudták, hogy a rezsicsökkentéssel már még egy választást nem tudnak megnyerni, mert már kiderült az, hogy nem 20 százalékkal, hanem 60 százalékkal csökkentek az energiahordozók árai.
Tehát önök nem rezsit csökkentettek, hanem rezsit elloptak az emberektől, közbeiktatva egy céget, amely elképesztő pénzeket keresett abból, hogy a közszolgáltatóknak jelentősen magasabb áron adta el az energiahordozókat, mint amennyiért külföldről beszerezte. Tehát erre már rájöttek, hogy lebuktak, ezzel még egy választásba nem lehet belemenni. Jött az, hogy kvóta, perelünk, ugyan megszavaztuk, de nem fogadunk be, de a magyar emberek, de a bevándorlás. Önök ezt az egész bevándorlási kérdést csak a politikai túlélésükre használják fel, semmi, de semmi egyébre.
Amikor önök azt mondják, hogy egy határozatot el kell ítélni, akkor azért annak az elítélő okiratnak meg kell nézni a kijelentéseit. Az első kijelentés ebben a javaslatban: a Sargentini-jelentés megsértette Magyarország Alaptörvényét és döntéseit. Bocsássanak meg, jó pár jogász ül még mindig ebben a teremben, amíg konkrétumokat nem írunk le, addig nem tudunk kijelenteni, ugyanis ez egy következtetés. A következtetésnek kell lenni alapjának, kell lenni pontosan meghatározott megállapításoknak, amelyekből azt a következtetést lehet levonni, hogy az Alaptörvény és Magyarország döntéseit miben sérti. Miért nem tetszettek ebbe a javaslatba beleírni?
A második: az EU Parlament bevándorlást támogató képviselői azért ítélik el Magyarországot, mert megvédte határait. Azt szeretném kérni, hogy valaki majd mondja el, hogy a jelentés 68 oldalából ez a második kijelentés hol van leírva, mert mi nem találtuk.
A hármas pont: a tartózkodó képviselők szavazatát figyelmen kívül hagyták, ezért csalással fogadták el. Kérdésem: 2004 óta van a Fidesz-képviselőcsoportja az EU Parlamentben, immár 14 éve, tessék már nekünk megmutatni, mikor tiltakoztak ezen eljárásrend ellen, ugyanis 14 éve így szavaznak. (Nacsa Lőrinc: Nem erről van szó!) Tehát akkor ez nagyon jó lenne, de azért egyet szerényen hadd jegyezzek meg mint magyar állampolgár. Ha Magyarországgal szemben bármilyen negatív megállapítás van, számomra már az is szörnyű, ha 20-30 százalék teszi ezt. Ez azt jelenti, hogy a magyar kormány nem dolgozik jól. Tehát itt nem a 64 meg a 69 százalékról van szó, hanem a 0 és a 64 vagy 69 százalékról. Magyarország Kormánya azt vállalja a polgárainak, hogy mind belföldön, mind külföldön úgy képviseli, hogy semmilyen negatív érv, vád hazánkkal szemben ne legyen megfogalmazható.
A következő: egyes üzleti csoportok és spekuláns üzletemberek érdekei akadálytalanul érvényesülnek a határozatban. Tessék leírni, melyik mondatát írták az üzletemberek és spekulánsok! Amíg ezt nem írják le, nem lehet értelmezni.
A következő: a magyar embereket megbélyegezték. A magyar embereket ebben a határozatban nem bélyegezték meg. Egy biztos: azt magam is sajnálom, hogy az utolsó pontban, ami arról szól, hogy mi ennek a határozatnak a joghatása, valóban nem helyénvaló, és nem szeretjük, hogy azt írják, a Tanács ajánlja, hogy Magyarország a határozatról szóló értesítést követő 3 hónapon belül hozza meg a következő intézkedéseit. Valóban nem jó a szóhasználat, mert Magyarország Kormányát kellett volna ebben a mondatban leírni, de ettől még 67-szer van leírva, hogy a magyar kormány egyébként milyen szabályokat sértett meg. Tehát nem a magyar embereket bélyegezte meg, hanem a magyar kormányt sajnos 10 pontban, megalapozottan.
A 6. pont: ezzel védi meg a magyar emberek biztonságát. A magyar emberek biztonságát önök nem ezzel a határozati javaslattal védik meg, hanem úgy védik meg, ha tisztességes hadsereget, rendőrséget, határvédelmet, szociális biztonságot, egészségbiztonságot, a lakhatás biztonságát teremtik meg a magyar embereknek. Amíg ezt önök nem adják meg, addig önök nem tudják a magyar állampolgárok biztonságát megóvni. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés