Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Állva vártam a csatatéren a lehetőséget. Vissza sem ülünk már, hiszen nincs értelme, egy folyamatos, aktív vita bontakozik ki, aminek egyébként számos előnyét látom. Számos előnyös pontja van annak, ha a közöttünk lévő különbségek kidomborodnak. Én azért igyekszem a hasonlóságokat is megtalálni, és önök között van, akivel lehet, van, aki viszont teljes elvakultságában semmiféle együttműködésre nem hajlandó. Ne vizslassák, hogy kire néztem és kire nem, mert igyekeztem mindenkire egy kicsit.A helyzet az, hogy egy olyan fogalom merült fel a mai vita során többször - a lakosságcseréről van szó , amit én az ifjúkori szocializációm során egyébként Csurka Istvántól és köreitől igen gyakran hallottam. Hogy őszinte legyek, csüngtem ezeken az előadásokon, hiszen ott a bevándorlás, a migráció reális veszélyeit reális síkon ábrázolták, és bár akkor úgy tűnt, hogy a történelem később ezt nem igazolja vissza, már 2015-ben, amikor a debreceni szállóból kitörtek a vademberek és ártatlan autósokra támadtak, ártatlan civilekre támadtak, akkor jeleztük a kormány felé, hogy ez a vízió bizony komoly valósággá válhat. Államtitkáruk akkor azt jelezte, hogy ilyen probléma nem létezik, szó szerint itt elhangzott a parlamentben 2015-ben, hogy ilyen probléma nem létezik, abban az évben, amikor a miniszterelnök úr világkvótát követelt az ENSZ-ben.

(19.30)

De hát a lakosságcsere tekintetében fel szeretném hívni képviselőtársaim figyelmét egy nagyon fontos dologra. Vannak önöknek oltalmazottjaik ezrével, tehát olyanok, akik udvariasan kopogtattak, önök befogadták ezeket az embereket. Volt, aki aztán magyar nőt erőszakolt meg, volt aki másfajta bűncselekményre ragadtatta magát, vagy egyszerűen felszívódott Európában, és ott hajtott végre bűn- vagy terrorcselekményt. Tehát azért a magyar szűrőrendszer, az oltalmazotti elbírálás rendszere legalábbis finomhangolásra, szofisztikálásra szorulna.

De azt is látnunk kell, hogy nem pusztán az oltalmazottak fenyegetnek. Tehát ha lakosságcseréről beszélünk, a csere másik oldala az, hogy kiürülnek bizonyos országrészek, amelyek kiürülhetnek, mondjuk, nemzetközi megállapodások folytán, mint régi, adott esetben sötétebb történelmi korokban, amikor az egyik népcsoportot elköltöztették onnan, és egy másikat költöztettek a helyére. A modern korban sajnálatos módon úgy is létrejöhet egy hasonló folyamat, hogy önök hagyják kiürülni a magyar vidéket, hagyják elmenni a magyar fiatalokat, a magyar polgárokat Magyarországról, és ami még súlyosabb, a mai vita során úgy tettek, mint ha ez a probléma, tehát a kivándorlás problémaköre nem létezne. Tehát 1300 kvóta szerint idetelepítendő emberen hosszas, több napos, több órás vitákat folytatnak le, 600-700 ezer kivándorló magyar viszont nem éri el az ingerküszöbüket.

Úgy látom, hogy ha itt a számokat megvizsgáljuk, akkor egy nagyon sötét Magyarország képe bontakozik ki előttünk, amit érdemes lenne elkerülni. Tehát 1300-nál jóval több oltalmazottat engedtek be az országba, ezzel túlteljesítve a kvótaszerű elvárásokat, amit én nem feltétlenül támogatok.

Több mint 20 ezer kötvényessel, illetve családtagjaikkal feltételezhetően a gazdag migránsok táborából is gyarapították az itt letelepedettek számát, és nagyon erősen kérdéses, hogy az érintettek közül hányan tartanak tovább a nyugat-európai piacokra, nem tudom, milyen praktikák és machinációk érdekében, és hányan maradnak itt. Tegnapi hír, hogy az ukrán munkavállalók közötti toborzás tekintetében is nagyon aktív ez a kormányzat, 5000-ről szólnak a jelenlegi számok. Ez már az önök munkaerőimportja, az önök migrációs processze, ha úgy tetszik, az a mígrációs mechanizmus, amit a Fidesz-KDNP alatt az ő jogszabályai segítségével hajtottak végre.

Nem akarok arra kitérni, hogy az önökhöz közel álló nagyvállalkozók régóta tömeges távol-keleti munkaerőimport rémképével fenyegetik az ezzel foglalkozókat, hisz önöket én nem tehetem felelőssé a barátaik, rokonaik, családtagjaik, üzlettársaik nyilatkozataiért. De azt azért látjuk, hogy a Fidesz-KDNP beterjesztett olyan törvényjavaslatot, nem a mostani, hanem az előző ciklusban, amely főleg multinacionális cégek számára, de lehetővé teszi a tömeges munkaerőimportot. Ott úgy nevezték és úgy írták körül ezt, hogy csak átmeneti folyamatról van szó, a munkaerőpiaci fluktuáció kiküszöbölése érdekében. De ismerjük már a bádogvárosok kialakulásának módszertanát, és azt is, hogy az érintettek hogy maradnak itt.

Ha önök aktívabban járnák a magyar vidéket, akkor látnák azt, hogy a korábbi magyar gazda helyén hol dolgozik adott esetben távol-keleti vagy adott esetben ukrán munkaerő. És azt is látnák, hogy ez a lakosságcsere bizony beindult. S ha nemcsak 5000 ukránról beszélünk, hanem megfejeljük ezt a 600-700 ezer kivándorlóval is, akkor látjuk, hogy a lakosságcsere nemcsak nemzetközi megegyezések útján jöhet létre, egy olyan vákuumhatás is létrejöhet, hogy önök hagyják kiürülni Magyarországot, a magyar vidéket, aztán majd nyilvánvaló módon megjelennek olyan népcsoportok, akik sokkal szívesebben laknának Európában nem európaiként. Tehát történelmi több évtizedes távlatban ilyen felelősségünk is van. Igen, nekünk közösen. Még egyszer szeretném elmondani: 2010 óta egymillió magyarral kevesebb él a Kárpát-medencében. Ha önök szerint ez nem probléma, ha az önök ingerküszöbét ez nem éri el, ha önök szerint nem lenne szükség egy otthonteremtési, bérlakásépítési programra, hogy magyar fiatalok könnyebben itthon maradjanak, és ha még mindig nem látják, hogy a demográfiai szakadék elkerüléséhez egészen más ösztönzőrendszerre is szükség volna, akkor Magyarországra nagyon sötét évek köszöntenek.

Én még mindig bízom abban, hogy tudunk közös megoldásokat találni ezen demográfiai vészkorszak elhárítása érdekében, de a mai vita stílusa és egyes kormánypárti képviselők hamis kiválasztottságtudata tökéletesen lehetetlenné teszi a közös pontok megtalálását. Igen, arról beszélek, hogy nemcsak igen nagymellényes stílussal adták elő sokszor, hogy aki nincs önökkel, az önök ellen van, és az vagy ostoba, vagy hazaáruló, hanem ez bizony egy hamis kiválasztottság tudatával lett megfűszerezve, amelynek értelmében minden igazság tökéletes tudójának érezte magát egy-egy képviselőtársam. Úgy gondolom, hogy egyikünk sem az, és úgy gondolom, hogy ennek az országnak a gyarapodását a közösen megtalált, kimunkált megoldások vinnék előre, és olyan elfogadott törvények, amelyekről a mostani ellenzék is belátja, hogy ezeket tíz év múlva kormányra kerülve is tartani kell, mondjuk, a családtámogatás tekintetében, mert így lehet kiszámítható családtámogatási rendszert produkálni, így lehet újjáépíteni a szociális védőhálót, és majd akkor fog a demográfiai szakadék adott esetben egy fordulatba torkollni. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu