PINTÉR TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen a válaszát, de egészen egyszerűen döbbenetes az, hiszen ön is pontosan tudja, hogy megannyi feljelentést tettünk, amik miatt önök nem tették meg azokat a nyomozásokat, amelyek szükségesek lettek volna ahhoz, hogy elszámoltassuk Magyarország legkorruptabb bűnözőit, azokban a padsorokban ülő bűnözőket. De tudja, nem is az a legfontosabb, hogy milyen tetteket tesznek ők, hanem az is, hogy egy normális ország miniszterelnöke nem tesz ilyet. Vagy ha tesz, akkor lemond, mert nem méltó már a posztjára. Orbán Viktor viszont ország-világ előtt el is ismerte ezt a bűntényt, hiszen ő mondta el, hogy 30 éve is így mentem, ezek után is így fogok menni. És láss csodát, még a múlt héten is megtette mindezt! 2010 óta ön és az önök hivatala Orbán Viktorral kapcsolatosan nem tette meg azokat a nyomozásokat, amik szükségesek lettek volna. Ezáltal falaznak Európa legkorruptabb vezetőjének. Én viszont a múlt héten tettem egy feljelentést, és ezért most már nem tudják eltitkolni azt sem, hogy milyen fontos dologról van szó, és önöknek le kell folytatni a nyomozásukat. Tegyék a dolgukat, erre szeretném önt is kérni. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés