ARATÓ GERGELY (DK): Tisztelt Képviselőtársaim! Azért mégiscsak jó, hogy közbekiabáltam, mert nem mondhatja Nacsa képviselő úr, hogy csak a háta mögött mondom.

Az a helyzet, tisztelt képviselőtársaim, hogy itt van legalább két súlyosabb tévedés, amit szeretnék javítani. Apróság, de mégiscsak rámutatnak arra, hogy mennyire nincs fogalmuk arról a fajta európai uniós működésről, aminek bírálatára fölépítették most ezt a csodálatos határozati javaslatot. Egyrészt teljesen világos szabályok vannak. Az alapszerződés 2. cikkelyében vannak az alapértékek, a 7.-ben meg az, hogy aki ezeket rendszerszerűen megsérti, azzal szemben vizsgálatot, eljárást lehet indítani.

(18.40)

Ez nem ugyanaz, mint a kötelezettségszegési eljárás, amivel ezt Nacsa úr összekeverte, ez egy külön eljárás, kimondottan az értékek védelmére, ezt elfogadtuk, amikor csatlakoztunk az Európai Unióhoz. Másrészt pedig a Fidesz képviselői maguk is nyújtottak be módosítókat a Sargentini-jelentéshez, és ezek között voltak olyanok is, amik beépültek a jelentésbe, tehát a Fidesz EP-képviselői is részt vettek ennek a jelentésnek az elkészítésében. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP és a DK soraiban.)

Forrás: parlament.hu