DR. TILKI ATTILA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Gréczy úr, ezt vártuk öntől. Önök mindig is megtagadták a határon túli magyarokat, most is ezt tette. Őket teszi felelőssé a kettős állampolgárság intézményével…? Meghívom önt, az én térségemben vannak határátkelőhelyek Kárpátaljára. Menjünk át akármelyik faluba, és bemutatom önt, s utána meg fogják köszönni önnek azt a magatartást, amit eddig tanúsított. (Zaj a DK soraiban.) A DK ne szóljon határon túli ügyekben semmit! Molnár Gyula legalább szakmai volt. Emlékszem arra az időre, amikor Hajdu úr, Molnár úr, meg én az Önkormányzati bizottságban ültünk, és akkor is vitáztunk. Mert más Budapestről látni az országot, és más egy vidéki településről. Mielőtt valaki azt hinné, hogy a kilátókkal túlépített Tyukod az én választókörzetemben van, megnyugtathatok mindenkit, hogy nem. Bár Mesterházy úrnak üzenném, hogy Tornyospálcán is menjen végig, amelyik Legény Zsolt szülőfaluja, és nézze meg azt a gyermekéhezést, hogy a gyerekek mennyi élelmet kapnak az iskolában. És sajnos jellemző a falvakra, hogy nagyon sok településen eldobálják az iskolai uzsonnát, mert egyszerűen képtelenek megenni. Tehát egy kicsit árnyaltabb ez a kép. Lehet erről vitatkozni, de higgye el, Gréczy úr, ön ne merészkedjen oda, mert nem jár jól!
Ahogy a mi térségünkben mondják, Ady Endre mondta ezt az idézetet még elmondom Móriczról. A Hét krajcárról írta Ady Endre: az itt élő emberek nem hazudnak akarattal. Ha keserű a szájuk, köpnek… (Zaj az ellenzéki oldalon.) Gréczy úr! A Móricz Zsigmond által írt Hét krajcárhoz írta Ady Endre. Üsse be Ady, Hét krajcár, Móricz, és ki fogja dobni az idézetet. Itt az emberek nem hazudnak akarattal. Ha keserű a szájuk, köpnek, ha viszket a tenyerük, ütnek. Ilyen emberek élnek ott, Kárpátalján is. (Taps a kormánypártok soraiban. Zaj, közbeszólások az ellenzéki oldalról.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés