BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Köszöntöttem volna elnök urat is, Matolcsy Györgyöt, de látjuk, hogy az elmúlt években Matolcsy György elmondja beszámolóját, aztán szépen kislisszan a teremből, és itt hagyja nekünk Nagy Márton alelnök urat. Hát, köszöntöm alelnök urat is.De hadd kezdjem azzal, elnök úr, hogy ultragáz, ami itt folyik, ebben az ülésteremben. Ultragáz! Elnök úr, ne haragudjon, a kormány részéről az egyik legfontosabb intézmény beszámolójára még csak arra sem méltatnak bennünket, hogy bejöjjön valaki. Azt már nem is mondom, hogy a kormánypárti képviselők hányan jönnek be. (Nacsa Lőrinc: Az MSZP-frakció hol van?) Ne az ellenzéken kérje számon, tisztelt képviselő úr! A kormánypárti képviselők hol vannak ilyenkor, amikor egy ilyen fontos beszámolóról tárgyalunk?

Remélem, hogy alelnök úr átadja Matolcsy Györgynek az üdvözletünket, és jó lenne, ha egyszer már végre eljutnánk odáig, hogy ha mi bejövünk, akkor ő is ülje végig ezt a napirendi pontot.

Én nem arról szeretnék beszélni, amiről Matolcsy György beszélt a beszámolójában, hanem arról, ami kimaradt belőle 2017-tel kapcsolatban. Matolcsy György jegybankelnök lopja a közpénzt jelentette ki volt képviselőtársam, Bárándy Gergő volt országgyűlési képviselő. Matolcsy György ezt nem fogadta valami jól, és e miatt a kijelentés miatt beperelte Bárándy Gergelyt. Azonban a bíróság megállapította, hogy állítható Matolcsy Györgyről az, hogy lopja a közpénzt. Az ítélet ellen Matolcsy meglepő módon nem fellebbezett, így ez jogerőssé vált.

A fellebbezés hiánya a polgári eljárásjogi gondolkodás alapján azt jelenti, hogy a felek egyetértenek az ítéletben foglalt döntéssel, ez alapján Matolcsy Györgynél is valószínű, hogy egyetértett Bárándy Gergellyel, hogy ő igenis lopja a közpénzt. 2017 áprilisában derült ki, hogy a rendkívül drágán államosított MKB, amit állami segítséggel megszabadítottak az adósságaitól, majd privatizálták, Matolcsy György rokonaihoz, strómanjaihoz került. Így szerzett a bankban részesedést Szemerey Tamás, aki Matolcsy György unokatestvére és Balogh Ádám, Matolcsy György korábbi jobbkeze. Ketten összesen 30 százalékos részesedést szereztek. Az MKB másik jelentős tulajdonosa a Metis Magántőkealap volt, amely Szily Lászlóhoz, Mészáros Lőrinc üzlettársához köthető.

(9.40)

Szemerey Tamás neve és vállalatai más ügyben is megjelentek. Saját bankja, a Növekedési Hitel Bank, amely egyébként is gyakran nyújt hitelt saját és Matolcsy köreinek, több apró bank ügyfélkörét is átvette. Így került hozzá például 2015-től kezdődően folyamatosan a Buda-Cash ügyfélköre.

Ez az összefüggés azért érdekes, mert a Buda-Cash érintett volt abban a brókerbotrányban, amelyet Matolcsy elmélete szerint egy meg nem nevezett NATO-szövetséges bankpánik gerjesztésére és a magyar kormány megbuktatására akart használni.

Vélhetően a pénzügyi sikerein felbuzdulva Szemerey úgy döntött, hogy alkoholba fekteti immár jelentős vagyonának egy részét. Ennek keretében Szemerey Tamás és Szemerey Zoltán, mindketten Matolcsy György unokatestvérei, a befektetési cégeiken keresztül megszerezték a Pécsi Sörfőzde Zrt. 99 százalékos tulajdonrészét. Rendkívüli befektetési érzéküket jól mutatja, hogy nem sokkal később, még 2017-ben hoztak egy törvényt annak érdekében, hogy 200 ezer hektoliternyi sörmennyiségre lehessen érvényesíteni jövedékiadó-kedvezményt, ezzel jelentősen megemelve a határt. Magyarországon akkor csak egy ilyen sörgyár volt, amelynek ez a kedvezmény valódi előnyt jelenthetett: a Pécsi Sörfőzde. Az unokatestvérek alkoholos sikertörténete azonban itt nem ért véget, ugyanis a vizes vb hivatalos beszállítója is az immár a Matolcsy-családhoz tartozó Pécsi Sörfőzde lett.

Matolcsy Györgynek azonban nem csak az unokatestvérei jártak jól. 2017-ben fia több közbeszerzést is elnyert, összesen több mint 500 millió forint értékben. Bár ezek nem voltak a jegybanki tevékenységhez köthetőek, az összefüggés mégis elgondolkodtató.

A barátok sem szomorkodhattak 2017-ben. Ekkor került be ugyanis a jegybank monetáris tanácsába Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökének felesége, Parragh Bianka, annak ellenére, hogy nem számít ismert szakértőnek ezen a területen. A meghallgatásán kiderült, hogy Parragh Bianka nagy rajongója Matolcsy Györgynek, szerinte két évtizede nem értelmezhető a magyar gazdaságpolitika Matolcsy György nélkül.

Matolcsy György a nemzetközi pénzügyi mozgások terén is megcsillogtatta a szaktudását 2017-ben. Ebben az évben adta ugyanis elő azt az elméletét, amely szerint a brókerbotrányt Buda-Cash-, Quaestor-botrány külföldi erők gerjesztették a magyar kormány megbuktatásának céljával, és ez már évek óta tart; a brókerbotrányok ennek a hosszú folyamatnak az eredményei voltak. Matolcsy György azt állította, hogy a brókerbotrányt a jegybank és az emberei leplezték le, azonban ez az állítás hamisnak bizonyult. Az eseménysor rekonstruálásakor több portál is bizonyította, hogy a botrány kirobbanásához Matolcsy Györgynek, a Magyar Nemzeti Banknak éppen semmi köze nincs, sőt nekik kellett volna, amúgy a kötelességük lett volna, hogy leállítsák ezt a folyamatot.

Ennek keretében Matolcsy György előadta azt is, hogy a brókerbotrány azzal hozható összefüggésbe, hogy a NATO-szövetséges ország meg akarta buktatni a magyar kormányt, aminek érdekében a külföldi ország titkosszolgálata 2014 óta fel akarja használni a Magyar Nemzeti Bankot, amelynek bankpánikot kellett volna okoznia, hogy ez a magyar kormány bukását eredményezze. Matolcsy György ezen állítását azóta se tudta bizonyítékokkal alátámasztani, annak ellenére, hogy ezt az elméletet a magyar parlamentben többször szóvá tettük. Sokan úgy vélték, hogy ezek a gondolatok az Amerikai Egyesült Államokra utalnak, és ennek keretében meg is kérdezték az amerikai magyar nagykövetséget, ahol azt válaszolták, hogy Matolcsy úr kijelentései egyszerűen hihetetlenek.

Az Amerikai Egyesült Államok szerepe a parlamentben is felmerült, ahol Matolcsy György egy igazán merész gondolatmenettel fejtette ki az őt kérdező ellenzéki képviselőknek, hogy senki nem beszélt az Amerikai Egyesült Államokról, miért gondolta az ellenzék azt, hogy Amerikáról van szó. És visszakérdezett, hogy van-e az őt kérdező képviselőknek információja arról a bizonyos bankpánikról.

Erről a témáról a Gazdasági bizottságban volt képviselőtársam, Szakács László kezdeményezésére meg akarták hallgatni Matolcsy Györgyöt, azonban Bánki Erik, a bizottság fideszes alelnöke kijelentette, hogy nem tartják feladatuknak tárgyalni ezt a fontos témát.

Az üggyel a Nemzetbiztonsági bizottság is foglalkozott. Ennek ülésén azonban az derült ki, hogy egyetlen magyar titkosszolgálatnak sincs semmilyen információja azokról az állításokról, amelyeket Matolcsy György az üggyel kapcsolatban tett. Ezt támasztja alá a titkosszolgálatokért felelős akkori miniszter, Lázár János kijelentése is, aki szintén nem hallott semmit, ami alátámasztaná a Matolcsy György által előadottakat. Molnár Zsolt, a Nemzetbiztonsági bizottság akkori elnöke a bizottság ülése után úgy fogalmazott, hogy a titkosszolgálatok oldaláról „se kép, se hang” cáfolat volt a reakció. Mesterházy Attila pedig feljelentést tett ismeretlen tettes ellen kémkedés és más, állam elleni bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt.

És beszéljünk egy kicsit a jegybank elnökének és munkatársainak a juttatásáról is 2017-ben! 2016-ban megemelték Matolcsy György jegybankelnök fizetését 5 millió forintra; a jegybank többi dolgozójának a jutalmazása sem maradhatott el. Nagy Márton alelnök úr, a havi 9 millió forintos fizetése mellé, egy 43 millió forintos kedvezményes hitelt kapott a Magyar Nemzeti Banktól, azért, hogy a XII. kerületben egy közel 90 négyzetméteres lakást vásároljon magának. Ez a kölcsön része volt annak a csomagnak, amelynek keretében a Magyar Nemzeti Bank kedvezményes kölcsönt biztosít dolgozóinak. 2017-ben 402 darab élő kölcsönszerződés volt, amelyek közül a legnagyobb 50 millió forintot, a második legnagyobb 45,5 millió forintot tett ki. Örülök annak, hogy képviselőtársam beszélt azokról a fontos családtámogatási rendszerekről, amelyeket a családoknak nyújtanak. Ez igazolja is, hogy a Magyar Nemzeti Bank a saját alkalmazottainak nagyon szeret jutányos kölcsönöket biztosítani.

A jegybanki dolgozók az év végén sem panaszkodhattak. A jegybank összesen nettó 151 millió 605 ezer forint jutalmat osztott ki 2017. év végén a Magyar Nemzeti Bank 468 munkavállalójának. Mindegyik jutalomról Matolcsy Györgynek személyesen kellett döntenie.

Matolcsy György jegybankelnök 2017-ben 2006 milliárd forintot, tízszer annyit költött az alaptevékenységéhez nem tartozó célokra, mint amennyit 2006-ban az akkori jegybank költött. Az ilyen célokra költött források azonban nem voltak megfelelően ellenőrizve, az elszámolások sokszor alacsony színvonalúak voltak, amelyek nem voltak elég átláthatóak, és a támogatott célok megvalósítása elérésének ellenőrzése, a döntési pontokhoz történő visszacsatolás gyakran elmaradt. Sokszor teljesen hiányzott továbbá az elszámolás alapját képező dokumentáció, így a jegybank például elfogadott egy fényképet, ami a támogatott kiadványról készült, pontos elszámolás helyett. Egy fényképet! Nem kell elszámolás, tisztelt alelnök úr, elég egy fénykép.

A Pallas Athéné Domus Animae nevű magyar nemzeti banki alapítvány például egy teljes magyar üzleti delegáció támogatására adott támogatást 2017-ben. A kiutazás célja maga az volt, hogy fórumokon, üzleti találkozókon vegyenek részt az érintettek, azonban a támogatás részét képezte, hogy a delegáció 50 százalékos kedvezményt kapott az ötcsillagos Kempinski Hotelben.

A Magyar Nemzeti Bank ingatlanvagyona is jelentősen bővült, illetve felszereltebbé vált 2017-ben. 2017 májusában az Andrássy út 40-42. alatti Ybl-palotát vette meg az MNB Pallas Athéné Alapítványa, összesen 14,9 millió euróért, amely közel 5 milliárd forint, és amelynek felújítására is jelentős összegeket költöttek. Az Úri utca 21. szám alatt található ingatlan sem panaszkodhatott. A 2016-os megvásárlása után, amelyre a jegybank 1,8 milliárd forintot költött, 2016 végén, 2017 elején a jegybank 3,6 milliárd forintból újította fel az épületet a Pallas Athéné nevű alapítványon keresztül.

A felújítást a Magyar Építő Zrt. végezte, amely közvetve Szíjj Lászlónak, Mészáros Lőrinc üzlettársának az érdekeltsége. Ez volt az az ingatlan, ahol 2017 őszén a Magyar Nemzeti Bank 23 millió forint összegben vásárolt négy darab szőnyeget négy darab szőnyeget! Novemberben, amikor ezzel kapcsolatban kérdezték Matolcsy Györgyöt, ezeket a vásárlásokat azzal indokolta, hogy egy 800 éves múltra visszatekintő épületnek a múltjához és jelenéhez, mind az unikális közgazdászképzéshez méltó berendezési tárgyakkal kell rendelkezni; ezenkívül a szőnyegszövési szakmakultúra fenntartását segítették elő azzal, hogy ezzel a vásárlással pénzügyileg támogatták a szőnyegeket gyártó vállalkozásokat.

(9.50)

A magyar nemzeti banki alapítványok műveletei egyébként, ahogy fentebb láttuk, már elég drágák voltak, nem voltak valami szabályosak. A Közbeszerzési Döntőbizottság 112 vizsgált szerződés után 66 ügyben szabott ki bírságot, az Ybl-villa felújításához kapcsolódó 9 szerződésből 7-nél talált jogsértést. Alelnök úr, remélem, hogy majd erről fog nekünk tájékoztatást adni, hogy hogyan fordulhatott ez elő.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ha a 2017. évet megnézzük, Matolcsy elnök úr beszámolójából ezek a botrányok mind-mind kimaradtak. Kimaradtak azok az alapítvány által úgymond közpénzjellegét elveszítette sztorik, amelyeket többször az ellenzék részéről felvetettünk, hogy hogyan lehetett a magyar jegybankból közpénzt kiszivárogtatni, úgymond eltüntetni a Magyar Nemzeti Bank alapítványain keresztül. Több száz milliárd forintról beszélünk. Amiről Matolcsy György a bizottsági ülésen beszélt, hogy oktatási célokra, kutatásokra költötték: 2 százalékát költötték ezeknek a forrásoknak oktatásra és kutatási célokra, az összes többit urizálásra, ingatlanvásárlásra, felújításokra és a saját úgymond családjuknak a gazdagodására költötték.

Én nagyon remélem, vagy csak merjük remélni, hogy egyszer elérjük azt, hogy Matolcsy György elnök úr egy ilyen vitát végig fog hallgatni, végig fog ülni, és nem Nagy Mártont küldi ide, hogy válaszoljon helyette, hanem ő maga fog az ellenzék felvetéseire válaszolni. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a DK soraiban.)

Forrás: parlament.hu