JUHÁSZ HAJNALKA, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Államtitkár úr és képviselőtársam is kiemelték azokat a jogszabályi és technikai módosításokat, amelyek a legfontosabbak. Azt szeretném hangsúlyozni, hogy 2017-ben lépett hatályba a törvény, és ez az egy év lehetőséget adott arra, hogy a jogalkalmazás gyakorlati tapasztalataiból kiindulva tegyük meg ezeket a módosításokat. Ami szintén kiemelendő, hogy a koncepcionális tartalmát a 2016. évi LXXIII. törvénynek ezek a módosítások nem érintik.Amit az egyik legfontosabbnak tartok kiemelni a módosításból, az az, hogy a konzuli szolgálat eddigi tapasztalataiból kiindulva jogszabályban szükséges megjeleníteni a konzuli szolgálat által válsághelyzetben kimenekített magyar állampolgárok anyagi felelősségét az evakuálás költségeiért. A konzuli szolgálat a kormányzati portálon nyilvánosan elérhető, rendszeres és megalapozott tájékoztatást ad az egyes országok, térségek biztonsági besorolásáról. Ennek következményeként a kockázatosnak ítélt, utazásra nem javasolt kategóriába tartozó térségekben a figyelmeztetés ellenére kint tartózkodó magyar állampolgárok és közvetlen hozzátartozóik konzuli szolgálat általi evakuálásának költségeit jelenleg a magyar állam finanszírozza.

A magyar állampolgárok részére nyújtott konzuli tájékoztatás ellenére veszélyes térségekbe utazó vagy ott tartózkodó bajba jutott honfitársainkat a konzuli szolgálat a rendelkezésre álló összes eszközzel továbbra is segíteni kívánja, és a válsághelyzet esetén minden szükséges intézkedést megtesz a konzuli érdekvédelem biztosítása érdekében. Ugyanakkor a kimenekítés személyre szabott költségeit indokolt a nem kellő gondosságot mutató magyar állampolgárokra terhelni. Ennek a módosításnak az az alapvető célja, hogy az állampolgári felelősségvállalás fokozása megvalósuljon, és ezt elősegítsük.

Amit szintén fontosnak tartanék kiemelni, hogy a módosítás bevezeti a belföldi felkészülési állomány intézményét. A belföldi felkészülési állomány lehetőséget teremt a többéves külszolgálatról hazatérő kihelyezettek részére a központi szervezeti egységekbe történő hatékony és zökkenőmentes visszaintegrálódására. Ez rendkívül fontos. A rendelkezés továbbá meghatározza a korábbi kihelyezettek státuszát és díjazását is egyben.

Ami szintén kiemelendő, hogy a külszolgálatról szóló 2016-os törvény hatálybalépése óta több esetben méltányossági kérelemmel fordultak a kihelyezettek a Külgazdasági és Külügyminisztérium hivatali vezetéséhez magas összegű orvosi számla kifizetésével kapcsolatban. A minisztérium többször is egyidejűleg méltányosságot gyakorolt ezekben az esetekben, de az értékhatár módosítása és a visszafizetés szabályozása törvényi szinten szükségessé vált.

Ezeknek a módosítások az alapvető célja a külképviseletek és a tartós külszolgálat működési hatékonyságának további erősítése, építése és ennek a jogalkalmazásban megszerzett tapasztalataiból való kiegészítése, ezért kérném ennek a támogatását. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

Forrás: parlament.hu