DR. ZSIGMOND BARNA PÁL (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Én is reagálnék röviden Molnár képviselő úr felvetéseire. Itt nem személyre szabott megoldások vannak, hanem élethelyzeteket szabályoz a jogszabály, és eddig is a jogszabály és ez a módosítás is a külügyi dolgozók többségének támogató véleményével találkozik és általában az állampolgárok többségének támogató véleményével. Lehet, hogy az MSZP-nek nem tetszik ez a módosítás, de attól még a külügyesek többségének és az állampolgárok többségének igen. Számunkra ez a mérvadó, nem az, hogy az MSZP-nek esetleg valami nem tetszik, és cikizi ha úgy tetszik szokás szerint ezt a jogszabályt.LMP-s képviselőtársamnak pedig azt mondanám, hogy én büszke vagyok arra, hogy a diplomaták veszik a fáradságot és levelet írnak önmagukat mértékadónak tekintő nagy nyugati médiumoknak, mert ha Magyarországot valaki jogtalanul támadja, akkor bizony helye van annak, hogy elmondjuk a saját igazunkat, és a nagyköveteink, diplomatáink ezt teszik, elmondják a magyar álláspontot; ha erre éppen olvasói levél formájában van lehetőség, akkor ezt teszik. Úgyhogy én büszke vagyok arra, hogy végre olyan diplomatáink vannak, és büszke vagyok arra, hogy a nyolc év szocialista kormányzás ellenére ott tartunk ma, hogy végre a diplomatáink olyan anyagi juttatásokban részesülnek, amire büszkék lehetnek, és felveszik a versenyt a szomszédos országokkal, sőt megelőzik a szomszédos országokat. Itt a médiában azt a hazugságot olvashattuk most az elmúlt napokban, hogy a román életszínvonal megelőzi a magyart. Végre a diplomatáink fizetése ott tart vagy előbbre tart, mint a környező országok diplomatáinak a fizetése, és nem az történik, mint ezelőtt 8-10 évvel, amikor bizony, ez jelentős mértékben elmaradt, és szégyellték is magukat nagyon sokan, hogy ilyen csapnivalóak a juttatások.
Ezt rendezte a kormány, ezt rendezte ez a külügyi törvény, és én azt remélem, hogy a továbbiakban is, ha olyan élethelyzetek merülnek fel, amit szabályozni kell, akkor azt szabályozni kell, és reagálni kell a diplomaták, a külügyi szolgálatot teljesítők felvetéseire. Köszönöm a szót. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés