RIG LAJOS, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Ez az a napirendi pont, amiről szerintem érdemes beszélgetnünk, és azt gondolom, hogy előrelépést kell tennünk, hiszen ez inkább érinti a magyarországi szegregátumban lakó, sőt most már nem is csak azt mondom, hogy szegregátumban lakó embereket, hanem már a jobb körülmények között élő embereket is. Szűk környezetemben, Tapolcán is napi szinten találkozunk azokkal a fiatal emberekkel, akik a szer elfogyasztása után zombi módjára közlekednek a közterületeinken, és akár a hatóság, akár az egészségügyi rendszer nem tud olyan hathatósan fellépni vagy megelőzni ezeket az eseteket, amelyek sokszor még egyszer mondom, sokszor Zacher Gábor szerint is halállal végződnek.
Ezek a kannabinoid-származékok, amelyek hasonlítanak a kannabisz hatására, de százszor vagy még többször erősebbek, hiszen nem tudjuk az oldásukat, az összetételüket, és lekövetni sem tudjuk őket, az egyiktől olyan tudatállapotba kerülnek, hiszen ezek pszichoaktív szerek, hogy ölnek a fogyasztóik, a másik fajtától, aminek szintén nem tudjuk teljes mértékig letisztázni az összetételüket és a hatásmechanizmusukat, az pedig öl.
Ezek az emberek általában a sürgősségi osztályok vendégszeretetét élvezik, és nagyon sok esetben meg kell jegyeznünk, hogy sajnos halált vagy súlyos egészségkárosodást okoz ezeknek a szereknek az elfogyasztása. Ha azt nézzük, hogy amit a piac kínál, ezt mennyiért kínálja, akkor nagyon egyszerűen beazonosíthatjuk azokat az embereket, akik ezeket fogyasztják, hiszen egy ilyen cigaretta kereskedelmi ára körülbelül 300-500 forint körül van. Egy ilyen cigaretta elfogyasztása után olyan tudatállapotba kerül, hogy akár meg is halhat.
Ha megnézzük azoknak a szereknek a listáját, amelyek az évek során most már tiltólistára kerültek, ez több mint 10 oldalas, és a vegyészek megint csak jóval előttünk járnak, ugyanúgy, mint az ez előtt tárgyalt törvényjavaslat során. 2018. március 14-én volt ez az ülés, és még egyszer mondom: október 31-ét írunk, eltelt fél év, azóta a vegyészek ha nem is 38-, de legalább 24-fajta új szert próbáltak ki és találtak fel. Az összetételét, a kémiai összetételét megváltoztatták, és már a hatóságok sajnos ismét csak tehetetlenek, ugyanúgy fogyaszthatják ezt a fiatalok. És szerintem ez a XXI. század egyik legnagyobb tragédiája, hogy a mai fiatalok ezeket a nem akarok ronda szót használni, inkább megpróbálom finoman kifejezni magam a szemeteket szívják, és ezektől az agybutító szerektől kerülnek olyan zombiállapotba, ami kezelhetetlen, és ez egy nemzet tragédiája.
De ha azt kell nézni, hogy melyik rendszert sújtják a legjobban, és melyik rendszer az, amely a legjobban kiszolgáltatott és legleterheltebb, ami az ő kezelésüket kell hogy biztosítsa, azt kell hogy mondjam, ez az egészségügyi rendszer, és azon belül a sürgősségi ellátás; ami, ha önök is magukba néznek mélyen a szívükbe, és a lelkiismeretükre hallgatnak, önök is azt mondják, hogy az nem éppen százszázalékosan működik.
(15.50)
Hiszen hogyha az elmúlt hetek, hónapok történéseit megfigyeljük, azért nagyon sok sürgősségi osztályon akadoznak az ellátási feladatok, és ez mind-mind az egészségügyi rendszert terheli, minden, ok-okozati összefüggés van a kábítószer, a pszichoaktív szerek fogyasztása és az egészségügyi rendszer leterheltsége mellett. Hiszen ha azt nézzük, hogy ezek a fiatalok, és azt kell hogy mondjam, sajnos most már Tapolcán, a város legszebb pontján, a tóparton fényes nappal fogyasztják iskolaidőben ezeket a szereket, úgy, hogy a környéken van egy iskola, templom, és oda hívják a rendőröket rájuk, s az odaérkező turisták egyből visszafordulnak erről a környékről. És még egyszer mondom, ez nemcsak Tapolca, de Magyarország egyik legnagyobb és legégetőbb problémája, amelyet csak úgy lehet egy össztársadalmi összefogással megakadályozni, hogy azoknak a szakembereknek a bevonásával vagy a pártok úgymond egy asztalhoz leültetésével egy olyan kábítószer-stratégiát próbáljunk letenni az emberek elé, amely végre működik. Mert lehet, hogy jó volt a prevenció, a megelőzés, a felvilágosítás, de ez nem mindenhol működött.
Még egyszer mondom, többször több szakember kérte azt, hogy ebbe a rendszerbe, ebbe az alrendszerbe vigyük be azokat a forrásokat, amelyekből olyan felszereléseket, gépeket tudnak vásárolni azok a szakemberek, akik ezzel foglalkoznak, hogy minél előbb ki tudják szűrni ezeket a gyilkos szereket, minél előbb tiltólistára lehessen tenni. És még egyszer mondom, miniszteri rendeleti szinten kell szabályozni, hogy ne a parlament törvényalkotása próbálja ezt szabályozni, hiszen ellenvéleményt nem tudunk megformálni, mert mindenki egyetért vele, szerintem a Házban nincs olyan képviselő, aki azt mondaná, hogy ezt a szert ne tegyük tiltólistára.
És van még egy, amin el lehet gondolkodni. Az ausztrálok már több éve felfedezték azt, hiszen ők is küszködtek ezzel a problémával, akár a morfin-, fentanil- vagy egyéb származék, vagy mondjuk, a kannabinoid-származékok tekintetében, hogy ők egy listát csináltak, egyetlenegy listát, arra a listára az került fel, amit szabad, ami ezen a listán nem volt fenn, az tehát tiltott.
Nem tudom, államtitkár úr, hogy egy ilyen szabályozáson gondolkodik-e az egészségügyi kormányzat, hiszen ez észszerű és egyszerű lenne, hiszen ami a listán fenn van, azt lehet, ami a listán nincs fenn, azt nem, és így nem kell féléveket várni arra, hogy szerintem újabb száz meg kétszáz áldozat legyen itt Magyarországon. Még egyszer mondom, azok között a legtöbb az ilyen eset, akik a nemzet jövőjét próbálják építeni, és ez a fiatalság. Köszönöm, hogy meghallgattak. Támogatjuk a törvényjavaslatot. (Szórványos taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés