MENCZER TAMÁS külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Mindenekelőtt azt érzem legfontosabbnak, hogy rögzítsem, hogy mi ’56 évfordulóján, ahogyan Takács Szabolcs államtitkár kolléga elmondta, így emlékezünk, emlékezünk a hősökre, emlékezünk a mártírokra, önök meg összevissza beszélnek marhaságokat. Na most, haladjunk kronológiailag! Tisztelt Képviselő Úr! Nehezen indul a hét, megmondom őszintén, most önt voltam kénytelen hallgatni, idefelé meg a kocsiban az ön párttársa hasonló intellektuális magasságokban szárnyaló felszólalását, úgyhogy az embernek a reggeli borzongása már meg is van. Egyébként nem is tudtam, hogy ilyen sokan vannak. Hát, élő ember nem tudna három vagy akár két párbeszédes politikust felsorolni, most meg kiderült, hogy ilyen sokan vannak. Tulajdonképpen, ha az önök pártjáról beszélünk, már ha lehet egyáltalán pártról beszélni, akkor a név sem világos. Volt itt már PM, aztán P.
(11.50)
És tulajdonképpen, ahogy elfogynak a betűk, azt lehetne mondani, úgy elfogy a párt is. De önöknél még ez is túlzás lenne, hiszen az sem világos, hogy kikből áll a párt. Megnéztem a választási eredményeket, tisztelt képviselő úr, nagyon fontos, hogy ezt ideidézzük. Kerestem önöket ugyanis a táblázatban, de nem találtam. Láthatatlan és lehetetlen párt tulajdonképpen az önöké. Aztán mégiscsak hosszas kutakodás után előkerültek az MSZP oldalán. Ez egy jó párosítás, hiszen az MSZP is a láthatatlanság irányába megy, de valószínűleg azt a bravúrt nem fogják tudni végrehajtani, hogy két láthatatlan párt majd kiad egy láthatót, de lehet ezzel próbálkozni. Ez azért van így, tisztelt képviselő úr, hogy önök egy láthatatlan párt, a Fidesz-KDNP pedig kormányt ad és vezeti az országot, mert a választók így döntöttek, a választók az áprilisi szavazásnál, amely biztos elkerülte a figyelmét, így döntöttek, ezt a politikai szövetséget hatalmazták fel és bízták meg az ország irányításával.
Mielőtt ezt bármilyen formában kétségbe vonná, szeretném azt halkan jelezni, hogy ez egymás után harmadszor történt meg, nagy többséggel, és nem most először. (Z. Kárpát Dániel: Barátom, te itt egy kérdést kaptál, eltéveszted a műfajt! Neked itt válaszolnod kell! Közbeszólások a Jobbik és a Párbeszéd soraiból.) Én tudom, hogy ez kellemetlen, de attól még ez így van. És azt is hallom a hátam mögött, hogy a Jobbiktól a Párbeszédig összeállt ez a vokál és ez a koalíció, de attól még a választók döntése egyértelmű, és azt illik mindenkinek tiszteletben tartani. Tudom, hogy önök ettől függetlenül még ugyanazt a lemezt teszik fel, amit a választások előtt is feltettek, hogy itt diktatúra van, mindenfajta befolyásolás van, és mindenki gyakorlatilag rettegve megy ki az utcára, de attól, mert ön ezt itt rendszeresen elmondja, attól még ez nem igaz, csak nevetségessé teszi magát és gyakorlatilag előadja a politikai kreativitás teljes hiányát.
Ami a külpolitikát illeti, az EU és a NATO tagjai vagyunk természetesen, de ettől még Oroszországgal vagy bármelyik másik országgal pragmatikus, kölcsönös tiszteleten alapuló külpolitikát folytatunk, ahogyan teszi ezt egyébként bármelyik másik ország is, pontosan azért, mert ez a nemzeti érdek. Egy-két dologra azért szeretném felhívni a figyelmét. Paks II.-t, a gázt meg különböző dolgokat szokott emlegetni, de azt a realitást nem árt azért figyelembe venni például a gázexporttal, -importtal kapcsolatban, hogy gázt ott lehet szállítani, ahol van cső, tisztelt képviselő úr, ez fontos a gázszállítással kapcsolatban. Ami pedig Paksot illeti, Paks a rezsicsökkentés legfontosabb feltétele. Tudom, hogy ez önöknek nem fontos, idegen érdekeket képviselnek, ezt tudtuk eddig is, de ettől még mi kitartunk Paks mellett.
Ami az orosz befolyásoltságot és befolyást illeti, nyilvánvalóan ön Merkel kancellár és Macron elnök esetében, illetőleg Németország és Franciaország esetében is ugyanezen az állásponton van, ugyanis a két vezető irigylésre méltóan sokszor találkozik és beszél az orosz elnökkel. Az Északi Áramlat 2-t a legnagyobb nyugat-európai cégek építik, szeretném felhívni képviselő úr figyelmét erre is, és a szentpétervári üzleti fórum sztárvendége a francia elnök volt, az oroszországi nemzetközi energiahéten pedig Putyin elnök mellett olyan cégek vezérigazgatói ültek, mint az Enel, a Total vagy a Shell. Nyugat-Európában egy erős képmutatás zajlik, ön pedig innen, a magyar parlamentből illeszkedik ebbe a sorba. A felszínen bírálják Oroszországot, a felszín alatt pedig olyan üzleteket kötnek és olyan szoros gazdasági kapcsolatban vannak, hogy gyakorlatilag mi a fasorban sem vagyunk.
Az pedig, hogy önök, ön személy szerint és az ön pártja, amennyiben ezt pártnak lehet nevezni, az ország szuverenitását emlegeti, az különösen nevetséges és mulatságos annak ismeretében, hogy önökre soha nem lehetett számítani, amikor fontos kérdésekről volt szó az ország szuverenitásával kapcsolatban, önök soha nem segítették ezt az országot és a magyar embereket megvédeni, mindig is idegen érdekekkel foglalkoztak. Ezzel szemben mi egészen mást teszünk, a magyarok érdekeit képviseljük, és ez így is fog maradni. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés