TAKÁCS SZABOLCS FERENC, a Miniszterelnökség államtitkára: (Hordozható mikrofonba:) Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Látom, távozik. (Gyöngyösi Márton: Jegyző, azért megy fel.) Nézze, a véleménynyilvánítás joga… Elmondom, hogy mi hogyan emlékezünk ’56 hőseire, ha megengedik. Amikor ’56 hőseire emlékezünk, akkor mi közösen hajtunk fejet azok előtt a magyarok előtt, akik bátorságukkal és önfeláldozásukkal történelmet írtak; nem hőzöngtek, történelmet írtak.Az Alaptörvény is kiemeli a múlt, a jelen és a jövő magyarjai közötti szövetség jelentőségét. Szövetségről azonban csak akkor beszélhetünk, ha a jelen generáció képviselői átadják a jövő generációnak azt az üzenetet, hogy büszkék vagyunk az országunk megmaradásáért, szabadságáért és függetlenségéért küzdő hősökre. Jogunk van ahhoz, hogy tisztán lássuk múltunkat, ezért továbbra is kitartunk Magyarország szabadsága, önrendelkezése és a magyarság összetartozásának erősítése mellett. Ez a kormány politikája.
A kommunista diktatúrát lezáró időszak, a rendszerváltás egyik első és legfontosabb döntése volt, hogy 1956-ot méltó és megfelelő helyre emeljük, hiszen így tudjuk a szovjet tankok által darabjaira tört nemzeti emlékezetet újra egésszé formálni. A szovjet megszállással és a kommunista hatalommal szembeszegülő tömegekre a kádári rendszer sortüzekkel, statáriális bíróságok felállításával és politikai rendelésre szállított ítéletekkel válaszolt. 1956 Európa és a világ lelkiismeretéhez is szólt, semmi más nem mozgatta meg, tisztelt képviselő úr, úgy a szabad világ lelkiismeretét, mint a magyar forradalom.
1956. október 23-át a remény szülte, és ezt ölték meg november 4-én. Az ’56-os forradalmárok nem készültek arra, hogy hőssé váljanak, tetteik éppen ezért példamutatóak, mert lelkiismeretükre hivatkozva, arra hagyatkozva, az összetartozás megtalált erejében bízva harcoltak az önálló Magyarországért, hazánk önrendelkezési jogáért. Ez az az irány, amelyet követünk, legyen szó a gazdaságról, a demográfiai kihívásokra adott válaszról vagy a gyermekeket nevelő családok támogatásáról vagy a magyar érdekek nemzetközi képviseletéről. Megértem, hogy ez önöket frusztrálja, a magyar kormány 2010 óta ezért küzd, komoly eredményekkel bírunk, és azt gondolom, hogy a magyar kormány nem lesz abban soha partner, hogy ’56 hőseit ilyen méltatlan politikai vitákban károsítsa, és gyalázza meg. Úgyhogy kérem, hogy fogadja el ezt a választ, tisztelt képviselő úr. (Taps a kormánypártok soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés