DR. VARGA LÁSZLÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Alapvetően, amit elmondott Nacsa képviselőtársam is és államtitkár úr is, azt értjük, és mondjuk úgy, hogy az előterjesztést e problémakör egy lehetséges megoldásának tartjuk, ezért alapvetően várhatóan, de persze megvárjuk a módosításokat is, de várhatóan támogathatónak is tartjuk. A kérdés annyiban merül föl, hogy az Építész Kamarával, illetve az érintett önkormányzati szférával milyen típusú egyeztetések voltak az előkészítés során, ez mindenképpen megér pár gondolatot, szerintem talán majd a zárszóban. Illetve, ha már a Lechner Tudásközpont kap egy újabb feladatot, amelyet egyébként egy egyéves felkészülési idő keretén belül, tehát egy hosszabb időt biztosítva kell majd végrehajtani, akkor azért érdemes talán arról is beszélni, ami nem tartozik szorosan az előterjesztéshez, de hogy az egyszerűsített bejelentés kapcsán azért az állampolgárok az elektronikus felülettel kapcsolatban sok olyan kérdésbe és apróbb-nagyobb problémába ütköztek, ami talán az egyszerűsített bejelentést egy kicsit bonyolított bejelentésként mutatja be az ő szempontjukból. Tehát ha már az előttem szóló ellenzéki képviselőtársam, Varga-Damm Andrea is egy kicsit kitekintésre használta fel az egyébként talán mindenki számára kezelhető javaslatot, akkor én is ennyiben hadd tegyek hozzá a mai eszmecserénkhez, hogy az egyszerűsített bejelentés kapcsán nyilvánvalóan át kell tekinteni az elmúlt évek tapasztalatait, és a felületen azokban a dolgokban, amelyek sokszor problémát okoznak az állampolgároknak, hát ott bizony korrekciókra is szükség lehet.
(14.30)
Összefoglalóan tehát én két pontra mutatnék csak rá, és ha erről tudna államtitkár úr még néhány gondolatot megosztani velünk, azt megköszönném, hogy az Építész Kamarával hogyan és milyen módon tudtak egyeztetni az előterjesztésről, illetve az önkormányzati szféra megfelelő megoldásnak tartja-e ezt az előterjesztést. Köszönöm, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés