HENDE CSABA (Fidesz), a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Országgyűlés! A kormány a polgári perjogi kodifikációról szóló 1267/2013. számú határozatával előírta az 1952. évi III. törvény átfogó korszerűsítésére irányuló munkálatok megkezdését. A kitűzött cél „egy korszerű, a nemzetközi gyakorlatnak és elvárásoknak is megfelelő polgári perjogi törvénykönyv megalkotása volt, amely biztosítja az anyagi jogok hatékony érvényesítését”. Cél volt továbbá, hogy „az új polgári perrendtartás a jogtudomány és a joggyakorlat eredményeire támaszkodva áttekinthetően, koherensen, a technika vívmányaira is figyelemmel szabályozza a perjogi viszonyokat, megkönnyítve ezzel a jogkereső állampolgárok és a szakmai közönség helyzetét”. Az alapos és magas szintű előkészítő munkát követően az Országgyűlés elfogadta a magyar perjogi hagyományokon nyugvó, a nemzetközi elvárásoknak és a mai életviszonyoknak megfelelő 2016. évi új kódexet. Az új perrendtartás január 1-jével lépett hatályba. Ilyen nagy, kódexszintű reform esetén természetes az, hogy a gyakorlatban történő alkalmazást egyaránt meg kell szokniuk és meg is kell ismerniük mind a jogalkalmazóknak, mind a jogkereső polgároknak, és amennyiben az alkalmazás során kérdések merülnek fel és azok jogalkotói közreműködést kívánnak, akkor az Országgyűlésnek meg kell vizsgálnia ezeket az észrevételeket. A változtatások kezdeményezésére az is szolgáltathat indokot, hogy egyéb jogszabályváltozások miatt kell biztosítani a jogterületek koherenciáját, tehát harmonikus egységét.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az általam benyújtott törvényjavaslat célja is a koherencia megteremtése az elővezetéssel kapcsolatos szabályok területén azon kódexek tekintetében, amelyek háttérjogszabálya a Pp., vagyis a polgári perrendtartás.

Tisztelt Országgyűlés! A Pp. rendelkezései alapján a polgári perekben is lehet helye elővezetésnek, amelynek célja az érintett megjelenésének biztosítása. Az elővezetés kényszerítő eszközként egyfelől a közreműködőkkel, például a tanúkkal vagy szakértőkkel szemben, másfelől a származási, valamint a gondnoksági perekben a felekkel szemben is alkalmazható. A polgári peres és nemperes eljárásban elrendelt elővezetés esetén az annak végrehajtásával felmerült költség összegének viselésére, megállapítására, valamint megtérítésére irányadó részletszabályokat jelenleg egy miniszteri rendelet, mégpedig az elővezetés végrehajtásával, valamint a terhelt elfogatóparancs alapján történő elfogásával és előállításával felmerült költség mértékéről, valamint megtérítésének részletes szabályairól szóló rendelet tartalmazza. A rendelet rögzíti, hogy az elővezetés költségének megtérítésére az elővezetést elrendelő határozatban megjelölt személyt, azaz az elővezetni rendelt személyt kell kötelezni. Tehát jelenleg a költség viselésére vonatkozó rendelkezést is a rendelet tartalmazza. A Pp. az elővezetés költségének megtérítésére vonatkozó szabályok megalkotása során a régi Pp. rendelkezéseit és a hivatkozott rendelet által meghatározott jogszabályi környezetet vette alapul, következésképpen most nem rendelkezik az elővezetési költség megtérítéséről.

A Pp. elfogadását követően az Országgyűlés több új eljárásjogi kódexet is elfogadott, amelyek szintén rendelkeznek meghatározott feltételek fennállása esetén az eljárás alanyainak, közreműködőinek elővezetéséről, mint ahogy azt már korábban is említettem. A törvényjavaslat a jogszabályi koherencia megteremtése érdekében immár törvényi szinten rendezi a polgári peres eljárásban elrendelt elővezetés rendőrség általi végrehajtása során felmerült költségek viselésének szabályait. A törvényjavaslat szerinti módosítás egyúttal rendezi az elővezetés költségeinek megtérítését a polgári peres eljárásokon kívül a közigazgatási perben és az egyéb közigazgatási bírósági eljárásokban, valamint a polgári nemperes eljárásokban is, mivel ezekben az eljárásokban a Pp. háttérjogszabályként alkalmazandó.

A törvényjavaslat szerinti költségviselési rendelkezés lényegét tekintve megegyezik a hatályos rendeleti szabályozással. Ennek megfelelően a közreműködőkkel, továbbá a származási perekben a Pp. utaló szabálya alapján a felekkel szemben elrendelt elővezetés során felmerült költségek megtérítésére azt kell kötelezni, akinek az elővezetését elrendelték, hiszen ő mulasztott el önkéntesen, a bíróság idézésében foglaltak ellenére megjelenni adott helyen és időpontban.

A gondnoksági perekben a fenti szabályt, a per tárgyát, illetve azt is alapul véve, hogy az erre vonatkozó külön törvény alapján a felet költségmentesség illeti meg, a törvényjavaslat az egyértelmű szabályozás érdekében kimondja, hogy a gondnokság alá helyezendő vagy gondnokság alá helyezett alperes elővezetésével kapcsolatos költségeket az állam viseli, mert míg teljes belátási képességgel rendelkező polgárok esetében igenis felróható az, hogyha valaki az általa szabályszerűen átvett idézés ellenére mégsem jelenik meg a tárgyaláson, úgy egy gondnokság alá már elhelyezett vagy éppen most gondnokság alá helyezési eljárás alatt álló személy esetében a felróhatóságot nem vélelmezhetjük, és az érintett, általában szellemi képességeiben megfogyatkozott polgártársunk védelmében ilyen esetekben a költséget a közösségnek, az államnak, vagyis mindnyájunknak, az adófizetőknek kell viselnie, és nem vizsgáljuk azt a kérdést, hogy adott esetben a gondviselője, a gondnoka, ha van már kirendelt gondnoka, vajon miért nem gondoskodott a megjelenéséről, hiszen az eljárás ügyfélként és eljárás alá vontként maga a fogyatkozásban szenvedő polgártársunk szerepel.

Annak érdekében, hogy a törvényjavaslat elővezetés költségének megtérítésére vonatkozó szabályait a 2017. december 31. napján, azaz a Pp. hatálybalépése napján folyamatban lévő, a régi Pp. alapján lefolytatandó eljárásokban is alkalmazni lehessen, a törvényjavaslat átmeneti szabályról is rendelkezik, amely igazodik a Pp.-t módosító rendelkezésekhez.

(13.00)

Ezzel a valóban kis terjedelmű módosítással a törvényjavaslat tehát immár törvényi szintre emeli a polgári peres és nemperes, illetve a közigazgatási bírósági eljárásokban elrendelt elővezetések költségeinek viselésére vonatkozó szabályokat. Ugyanakkor a törvényjavaslat nem érinti azokat a jelenleg is rendeleti szinten rögzített részletszabályokat, amelyek az elővezetés végrehajtásával felmerült költség mértékére és annak megtérítésére vonatkoznak.

Tisztelt Képviselőtársaim! A fentiek alapján kérem támogatásukat. Köszönöm figyelmüket. (Dr. Völner Pál tapsol.)

Forrás: parlament.hu