JUHÁSZ HAJNALKA (KDNP): Köszönöm a szót. Reagálnék két dologra is. Egyrészt nemzetközi jogászként is azt látom, nemcsak országgyűlési képviselőként, hogy abban a program valóban egyedi, hogy a közösségekkel, a helyi közösségekkel közvetlenül veszi fel a kapcsolatot. A multilaterális együttműködések és a nemzetközi szervezetek általában ezt az egyediséget nem tudják képviselni. Ahogyan államtitkár úr is mondta, adott országonként eltérő, hogy milyen közösségnek mire van szüksége.Két példát mondanék, amelyben a Hungary Helps egyedit alkotott. Az egyik Erbílben, Irakban, amikor a kórházat újítottuk fel: azt nemcsak kizárólag a keresztények használják, hanem egyéb vallási felekezetek. Ez is mutatja a példát, hogy nem csak kizárólag keresztényekre vonatkozik a program.

(Az elnöki széket Sneider Tamás, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

A másik pedig: szintén Irakban, Tell-Aszkuf település esetében közel ezer családi házat részben újítottak fel a Hungary Helps programnak köszönhetően, és ennek eredményeképpen közel ezer család költözött vissza a településre. Ezek a közösségek tradicionálisan és hagyományosan gondolkoznak, tehát ha a templom rendben van, a kórház rendben van, az épületeik rendben vannak, akkor ők nem kívánnak elvándorolni a szülőföldjükről. Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu