DR. STAUDT GÁBOR, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Amiket államtitkár úr elmondott, azok valóban támogathatóak, de nem csak ez van benne a javaslatban. Tehát én nem azokkal szeretnék vitatkozni, amiket ön elmondott, mert azok valóban, főleg a családalapítás és a demográfiai helyzetnek a bármilyen módon és akár a közszolgálatban dolgozókon keresztül való támogatása is, maximálisan támogatható célok, amikhez minden segítséget megadunk, de azért a javaslat néhány olyan visszafelé lépést is tartalmaz, és ezt ki fogom fejteni, ami alapján úgy érezzük, hogy ezen lépések mellett, ami mondjuk, egy lépés előre, a javaslat tartalmaz párhuzamosan olyan lépéseket is, amelyek viszont „kettő lépés hátra” módon nehezítik a munkavállalóknak akár az életét, akár az anyagi lehetőségeit, akár a szabadságokra való jogosultságát. Tehát én nem azokkal szeretnék vitatkozni, ahogy mondtam, amit ön elmondott, hanem elmondanám, hogy mi a másik fele a javaslatnak, amik itt nem hangzottak el az előterjesztő részéről.Ha már a munkaidőről és a családok támogatásáról szó volt, azért azt el szeretném mondani, hogy a munkaidőnek bármi külön ellentételezés nélküli napi 12 órára emelése, államtitkár úr, nem egy családbarát megoldás, és bár a heti munkaidő maximum 48 óra lenne, tehát érthető, hogy nem mindennap lehet ezt 12 órára felemelni, de azért a heti 48 óra is azt jelenti, hogy bizony többet lennének vagy lesznek távol ezek az emberek a családjuktól.
Tehát a célok megfogalmazása rendben van, de itt már a napi munkaidőnél sem látom ezt feltétlenül megvalósulni. És hogy kiemeljek ebben a körben egy egyébként megint csak előremutató javaslatot, és ez is elhangzott, hogy a táboroztatásra, a táboroztatási költségekre, azok megszervezésére, itt a nyári táborokról beszélünk, ahol kiskorú gyermek van, megint csak nagyon jó, hogy a kormány valamiféle támogatást fog nyújtani, bár, ha jól tudom, ez kormányrendeletben kerül majd meghatározásra. Hogy ez pontosan hogy fog kinézni, ennek mértékét még nem láthatjuk, viszont, ha a szülők agyon vannak dolgoztatva a hivatalban, akkor az nyilvánvalóan megint csak nem a családok javára fog szolgálni, hanem tulajdonképpen ezen táboroztatás megszervezése is arra lesz jó, hogy a szülőket tovább lehessen dolgoztatni.
Nem látjuk a javaslatban, hogy a vezetők számát is csökkenteni fogják. Amikor a bürokráciacsökkentésről beszélünk, akkor nemcsak az átlagdolgozókat kellene mindig érinteni ezeknek a javaslatoknak, hanem végre leírni, megfogalmazni és végigvinni, hogy valójában a nagyon is fejnehéz magyar bürokráciában ilyen módon is változás állhasson be.
(13.40)
42 tárgykörben ad felhatalmazást kormányrendeletek megalkotására a törvényjavaslat, ami teljesen egyértelművé teszi, hogy nagyon sok olyan terület és részszabály lesz, amiket még nem ismerhetünk, és a kormányra lesz bízva azok kitöltése, de bizonyos helyeken, ahogy mondtam, az irányok már eleve nem jók. És vannak olyanok, ahol még jók is lehetnek, de jobb lett volna, ha az államtitkár úr ezekről is esetleg szót ejt.
Aztán a béremelkedés sem teljesen egyértelmű, hogy mindenkinek fog-e emelkedni a bére. Amennyire mi utána tudtunk nézni és az egyes kategóriákat meg tudtuk vizsgálni, korántsem biztos, hogy mindenki jól fog járni, sőt nagyon sokan lesznek, akik rosszabbul fognak járni vele. Akiknek egyébként emelkedik a bére, azt üdvözöljük, és örülünk neki, de egy olyan rendszert kellett volna megteremteni, hogy mindenki jobban járjon ennek az elfogadása esetén.
Aztán, ami abszolút elfogadhatatlan és ezt alá szeretném húzni, mert ez egy fontos pontja a javaslatnak, illetve érintheti a dolgozókat -: az érdemtelenségre hivatkozva az elbocsátás lehetősége. Egyébként a rendvédelmi szerveknél is kiterjesztették a hasonló módon való kirúgások lehetőségét, illetve egyéb területeken is azt látjuk, hogy az indokolási kötelezettségnek sokszor akár a mellőzésével vagy nem megfelelő módon teljesítésével lehet kirúgni munkavállalókat vagy akár a rendvédelmi szerveknél dolgozókat. Itt, ebben a javaslatban ez azt fogja jelenteni, hogy ha valaki akár a munkahelyén kívül olyan magatartást tanúsít, amely alkalmas arra, hogy az őt foglalkoztató kormányzati igazgatási szerv jó hírnevét ez egy elég gumijogszabály , vagy továbbmegyek, a jó közigazgatásba vetett bizalmat rombolja hogy ez pontosan micsoda, azt mindenki találja ki; szerintem nem véletlenül maradt ez ilyen gumijogszabály, mert a jó közigazgatásba vetett bizalom, azt kell mondjam, bármi lehet , nos, aki ilyet tesz, azt a meghallgatása nélkül is ki lehet majd rúgni, ha nem várható el, hogy ez a meghallgatás megtörténjen.
Úgyhogy ez szerintem ez nagyon erős szabály, ráadásul úgy, hogy ezzel párhuzamosan kikerül a közszolgálati tisztségviselőkre vonatkozó pártatlanság követelménye is, ami azt jelenti, hogy bizonyos esetekben nagyon könnyen, bármire hivatkozással ki lehet rúgni, akár egy Facebook- vagy egyéb közösségi oldalon megtett poszt alapján ki lehet rúgni a jövőben ilyen tisztviselőket. És tulajdonképpen a törvényekre hivatkozva fogják ezt megtenni, és a bíróság is nagyon nehezen fogja tudni megállapítani, hogy ez jogos volt-e vagy sem, hiszen ahogy mondtam a hivatkozás bármi lehet, tehát a bírósági utat is ilyen formában le fogják zárni, illetve formálissá fogják tenni az így kirúgott emberek vonatkozásában. S akkor még idevenném azt is, hogy az ügyészségről is jöttek olyan hírek, sőt konkrét eset, amikor egy egyébként kiválóan elismert ügyészt rúgtak ki aki pereskedik is időközben , mert egy zárt csoportban írt egy posztot, ami talán kormánykritikus volt. Úgyhogy erre a félelemre szeretnék önök ezt a rendszert építeni. Ha nem így akarnának tenni, nem így akarnának eljárni, akkor nem ilyen javaslatokat hoznának ide a Ház elé.
Továbbmenve a korlátozó intézkedéseken: ha valaki távozik a kormányszolgálatból, akkor két évre megtilthatják, hogy abban az ágazatban működő cégeknél helyezkedjen el. Ezt én egy kicsit erősnek tartom, főleg úgy, hogy én nem láttam annak a kifejtését, hogy ez milyen kompenzációval járt vagy járhat ebben az esetben, illetve hogy ezt milyen körben tudják alkalmazni. Mert mondjuk, egy csúcsvezető, mondjuk, egy államtitkár esetében vagy egy helyettes államtitkárnál, még azt mondom, meg is értem, hogy nem engedjük, hogy azon a területen, amin ő, mondjuk, energetikával foglalkozott, elmenjen egy nagy energetikai céghez. Ez így van, vagy ez így tökéletesen elfogadható. De egy ügyintézőtől vagy egy középvezetőtől ezt elvárni szerintem túlzás, és megint csak egy olyan korlátozás, ami eddig ebben a formában nem szerepelt a jogszabályokban.
Aztán azt mindenképpen, ahogy mondtam, legalábbis a deklarált célok szintjén meg kell dicsérni, hogy az állapotos, gyermeket nevelő tisztségviselőkkel külön foglalkoznak, de ahogy mondtam, a munkaidő esetében és a szabadságra is ki fogok térni ez nem mindig jelenik meg. Valóban, a családalapítási támogatás egy jó dolog, ezt meg kell dicsérnünk, de ez a kevés előremutató javaslatok egyike.
Aztán a szakszervezeti véleményeket is megnéztük, hiszen fontos, hogy mit mondanak a szakszervezetek; nekünk fontos, hogy mit mondanak a szakszervezetek egy ilyen javaslatról, akikről azért nem lehet azt mondani, hogy vehemensen, véres torokkal támadnák a kormányt, főleg nem olyan javaslatok esetében, amelyek nekik pozitívak vagy akár semlegesek. A szakszervezetek is kiemelték, hogy ez a nagyon sok kormányrendelet több mint 30 kormányrendelet , amik a különböző felhatalmazó rendelkezéseket fogják tartalmazni, és még nem születtek meg, jogbizonytalanságot okozhatnak, illetőleg nehezményezték azt, hogy a 2016-os illetménytáblát változatlanul hagyja a javaslat, tehát a fizetések alsó határa megmarad, és külön sérelmezték, hogy nincs kafetéria, szolgálati és álláshelyi elismerés sem.
Külön érdekes, hogy azokat a pozíciókat, amelyeket hat hónapig nem töltenek fel, betöltetlenek maradnak, egyszerűen elvennék és a központi álláshelyállományba helyeznék. Ez főleg azért érdekes, mert sok helyen olyan létszámhiány van, amit nem azért nem töltenek be, mert nem akarják, hanem mert egész egyszerűen nem tudják betölteni, nem találnak megfelelő ráadásul sokszor olyan áron, olyan munkadíjért, amit kínálnak jelentkezőket. Ha ezután fél év után elvonják ezeket az álláshelyeket, akkor lehetetlenné teszik ezeknek a szerveknek a működését, különösen a több évre előre való tervezést, és utána mindenféle adományként kell majd megpróbálniuk visszanyerni azokat a pozíciókat, amiket eddig sem tudtak betölteni. Ehhez talán az kapcsolódna, vagy erre az lenne a megoldás, hogy jobb munkakörülményeket teremtenek, illetőleg jobb béreket teremtenek, akkor biztos találnának ezekre a pozíciókra munkavállalókat is.
A szakszervezetek kiemelik, hogy megszűnik a helyettesítés és a helyettesítési díj, valamint az átirányítás lehetősége. Ezt sem pozitív dologként említhetjük meg.
Megszüntetni a javaslat a vezető és az ügyintézői szint közötti átjárhatóságot, ami azt jelenti a gyakorlatban, hogy ha eddig egy vezető megbízatása megszűnt, akkor ő ugyanúgy ügyintéző maradhatott annál a hivatalnál.
A jövőben, ha elfogadásra kerül ez a javaslat, ez azt fogja jelenteni, hogy ha valakinek a vezetői megbízatása szűnik meg, akkor a munkajogviszonya is meg fog szűnni, tehát ezt nem tartjuk egy jó javaslatnak, és az életpályamodell szempontjából sem előre vezet, inkább egy kiszolgáltatott helyzetet teremt, illetve hogy majd mindenki a vezetői pozíciójához igyekszik jobban ragaszkodni, hiszen nemcsak a vezetői pozíciója, hanem a megélhetése is függ ettől, és nemcsak a jelenben, hanem majd a jövőben is fog. Nem tudom, hogy ezt azért így fogalmazták-e meg, mert akkor esetleg kéréseket, fölülről jövő kéréseket is a kiszolgáltatottság miatt a vezetők jobban végrehajtanak, de azért ez a szempont is felmerülhet.
Ha már a szabadságokról volt szó, és államtitkár úr elmondta, hogy ez milyen jó; valóban, egy-két pluszszabadságot is tartalmaz, viszont azt el kell mondjam, hogy minden kormánytisztviselőnek öt nappal csökkenni fog az alapszabadsága a javaslat szerint, és a pótszabadnapok száma is alapesetben csökkenne. Amint államtitkár úr elmondta, bizonyos esetekben nőni fog, mondjuk, gyerekszületés esetén, de ez aligha fogja kompenzálni azt, hogy az alapszabadság csökken, illetve a más jogon megkapott pótszabadságok is jóval lejjebb esnek, tehát ez 25 napról 20 napra fog csökkenni, ami az alapszabadságot illeti. Itt számos példa van, például egy 15 éve dolgozó kormányhivatalnok esetében, aki eddig 35 nap szabadsággal rendelkezett, a tervezet alapján 27-re fog neki csökkenni, hiszen 5 napot az alapszabadságból és 3 napot a pótszabadságból fog elveszíteni. Természetesen, ha minden évben vállal gyermeket, akkor még nőhet is neki, de ezt azért nem várhatjuk el hosszú távon nyilvánvalóan senkitől.
(13.50)
Ezek azok a főbb dilemmák, amelyek alapján a javaslatra nehezen lehet át vagy bét mondani. A felvetett problémák legalább olyan súlyosak, mint az az egy-két részterület, amely előremutató javaslatokat tartalmaz. S azt is el kell mondjam, önmagában nem jó az, hogy 2010 óta ha ez a javaslat bevezetésre kerül az ötödik törvény lesz, amihez alkalmazkodniuk kell a tisztviselőknek, akik ebben a szektorban dolgoznak. El tudják képzelni, hogy ez kilenc év alatt öt átfogó javaslat elsajátítását jelenti. Ilyen körülmények között nagyon nehéz elvárni azt, hogy tegyenek meg mindent, végezzenek túlórát csökkenő szabadságokkal, valamint vagy nem növekedő fizetésekkel, vagy ha növekednek a fizetések, akkor meg párhuzamosan nőnek a ki nem fizetett túlórák is.
Államtitkár úr, szerintem akkor járunk el a legjobban, ha még átdolgozzuk ezt a javaslatot, ha visszavonják, és egy minisztériumi egyeztetést összehívnak. Akkor talán össze lehet hozni egy valódi előremutató törvényt. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés