POGÁCSÁS TIBOR belügyminisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Ház! 2015-ben döntött úgy a kormány, hogy a rendvédelmi életpályát létrehozza, kialakítja azzal a határozott célkitűzéssel, hogy fokozatosan növekedjen a közszolgálati pálya vonzereje, és minőségileg is javuljon a hivatásos állományúak jövedelmi pozíciója, anyagi megbecsülése. Egy sikeres és kiszámítható rendvédelmi életpályamodell nem képzelhető el azonban a szerveknél foglalkoztatott több mint 10 ezer közalkalmazott és kormánytisztviselő jogállásának rendezése nélkül. A most tárgyalt T/3615. számú törvényjavaslat az ehhez szükséges egységes szabályozást tartalmazza.

A törvényjavaslat személyi hatálya kiterjed a rendvédelmi ágazatban, így a rendőrségnél, a Nemzeti Védelmi Szolgálatnál, a Terrorelhárítási Központnál, a nemzetbiztonsági szolgálatoknál, a hivatásos katasztrófavédelmi szerveknél, a büntetés-végrehajtási szerveknél, szervezetnél foglalkoztatott civil állományú közalkalmazottakra és kormánytisztviselőkre. Tartalmában a jogok és a kötelezettségek kiegyensúlyozott szabályozásán alapuló, érdemi illetményemelést is biztosító, kiszámítható előmeneteli rendszer kialakítását teszi lehetővé.

Az érintettek új foglalkoztatási jogállásba, a rendvédelmi alkalmazottak szolgálati jogviszonyába kerülnek. Az új jogállásra vonatkozó szabályozás a Hszt. rendszerének keretében, annak önálló fejezetében kerül kialakításra. Az egységes közszolgálati rendszer érdekében a most tárgyalásra kerülő új jogviszony szabályai fokozatosan veszik figyelembe a hivatásos szolgálati viszony, a közszolgálati tisztviselői viszony, a munkaviszony, a közalkalmazotti jogviszony, valamint a Ház előtt lévő, a kormányzati igazgatásról szóló törvényjavaslat legfontosabb sajátosságait, rendelkezéseit is, különös tekintettel a jogosultságok és kötelezettségek arányára.

A törvényjavaslat egyik alapvetése, hogy az érintett személyi körbe tartozó rendvédelmi alkalmazottakat kizárólag az új jogviszonyban lehet foglalkoztatni a különböző rendvédelmi szerveknél. Fontos kiemelni, hogy a rendvédelmi alkalmazottak hozzájárulásuk esetén az életpályával rendelkező hivatásrendbe épülnek be. Így kötelezettségeik a Hszt. kötelező rendszerének a civil jogállású sajátosságokhoz igazodóan, arányos mértékben csökkentett meghatározásával kerülnek kialakításra.

A rendvédelmi igazgatási szolgálati viszony különleges jogviszony, amely a rendvédelmi szerv, valamint a rendvédelmi alkalmazott között jön létre. Mindkét felet sajátos kötelezettségek terhelik és jogosultságok illetik meg. A rendvédelemre jellemző többletkötelezettségeket jelzi, hogy a rendvédelmi alkalmazott a jogviszonyból fakadó kötelmeit egyes alapjogai korlátozásának elfogadásával teljesíti. A rendvédelmi szerv e vállalásért cserébe köteles biztosítani a kötelezettségek teljesítéséhez szükséges feltételeket, a törvényben megállapított magasabb díjazást, juttatásokat és kedvezményeket. Az új jogállásra vonatkozó szabályozás figyelembe veszi a szolgálatban töltött időt, emellett a javaslat bevezeti a folyamatos teljesítményértékelést és a tervszerű továbbképzést is. A kialakításra kerülő új illetményrendszer Hszt.-s alapokon nyugszik a szolgálati idő és a fizetési fokozatok tekintetében, de a közszolgálatiban már bevált sávos illetményrendszert is tartalmazza.

A besorolás és az előmenetel tekintetében sor kerül a munkakörök munkaköri kategóriákba történő besorolására az iskolai végzettség figyelembevételével. Új elemként jelenik meg a jelenleginél szigorúbb összeférhetetlenségi szabályrendszer és a hivatásetikai szabályok köre, illetve a rendvédelmi érdekből történő kirendelés lehetősége is. Az új jogállásra vonatkozó szabályozás 2019. február 1-jén lép hatályba azzal, hogy az érintettek beleegyező nyilatkozatára figyelemmel a szükséges munkáltatói intézkedéseket az átminősítésről és ennek részleteit a besorolásról, az illetmények megállapításáról 2019. február 28-ig kell elkészíteni.

Az új jogállási szabályozás bevezetése egyidejűleg jelentős mértékű illetményemelést is jelent, hiszen 2019-ben 20, a ’20-21-22-es években pedig további 55 százalékos mértékű bértömegemelést biztosít az ágazat részére a kormány. Így tehát a benyújtott törvényjavaslat segíti azt, hogy a rendvédelmi ágazatban dolgozó nem hivatásosok is egy életpályamodellhez kapcsolódva, jobb életkörülmények mellett, szigorú feltételekkel végezhessék munkájukat. Kérem a tisztelt parlamentet, támogassa az előterjesztést.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

(20.10)

Forrás: parlament.hu