VOLNER JÁNOS (független): Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Fontos megértenie mindenkinek Magyarországon azt, hogy a devizahiteles probléma nemcsak a devizahiteles családokat érintette, hanem mindenkit, aki ebben az országban él. Hiszen ha a durván három és fél millió ember, aki családtagokkal együtt ennek a problémának valamilyen hiteltípusban érintettje volt, ha ezek az emberek az összes úgynevezett diszkrecionális jövedelmüket a bankokhoz hordják, azt a jövedelmi hányadot, ami a szoros értelemben vett megélhetési költségeiken felül van, akkor Magyarország olyan mértékben leszakad a környező országoktól, és olyan mértékben csökkennek a növekedési lehetőségei, hogy az már-már behozhatatlan hátrányt jelenthet számára.Fontos látni azt, hogy a hitelcsapdában vergődő családoknak a szoros értelemben vett megélhetési költségen felüli jövedelmei nem a gazdaságba kerültek be sok éven keresztül, nem a gazdaságot pörgették, hanem elsősorban a bankok zsebébe került ez a jelentős jövedelem, és fontos is tisztázni, hogy ez hogyan következhetett be. Először is le kell szögeznünk azt, amit egyébként a legtöbb magyar ember nem is tud; aki nem devizahiteles volt, az jellemzően ezzel nincs tisztában. Magyarországon nemcsak az árfolyamkockázatot vállalták a devizahiteles családok, márpedig szinte kizárólag erről szóltak a hírek, hanem a kamatkockázatot is, kamatoldalon is egy jelentős tehernövekedés történt.

Akkor, amikor arról beszélünk, hogy 145 forint körüli svájcifrank-árfolyamról fölszaladt 250 forintos árfolyamra a svájci frank, akkor nem csak arról beszélünk, hogy volt egy történelmi lehetősége az Orbán-kormánynak, amit elmulasztott. Ha 2010-ben ezt a kérdést rendezték volna, akkor jóval alacsonyabb árfolyam mellett lehetett volna forintra váltani a hiteleket. A kormány nem hitt nekünk. Nagyon sokszor ebben a Házban, ebben a teremben elmondtuk a kormány képviselőinek, hogy rendezni kellene ezt a kérdést, mert a svájci frank nemzetközi tartalékvaluta szerepbe fog kerülni a 2008-as pénzügyi válságot követően. Ez be is következett, az árfolyama elszállt, ez egy előre borítékolható folyamat volt, és gyakorlatilag azzal a hiteltípussal, ami a lakosság hosszú távú jelzáloghiteleinek finanszírozását hivatott szolgálni, a devizahitel, ezzel egy olyan hibás termék került a piacra, amit nem lett volna szabad ide bevezetni, és egy olyan kockázatot tettek a lakosság vállára, amit ő elviselni gyakorlatilag nem volt képes.

Megjegyzem, amikor most a megmentendő emberekről és az eszközkezelő működéséről beszélünk, ha megkérdezik önök, hogy hány ember kapott az akkori hitelintézeti törvény alapján megfelelő tájékoztatást arról, hogy milyen típusú kockázatokat kell ezzel a hitellel neki viselnie, akkor alig volt olyan ember, szinte nem is volt, aki egyáltalán tisztában lehetett volna azzal, hogy kamatkockázatot is visel ezzel a hitellel, nem csak az árfolyamkockázatot viseli.

Miről is beszélek, képviselőtársaim? Amikor a svájci frank árfolyama, a svájci jegybanki alapkamat 3 százalék körüli mértékű volt, akkor Magyarországon 9-10 százalékos hitelkamatot fizettek a devizaadósok. A Magyar Nemzeti Banknak még korábban készültek arra vonatkozó jelentései, amelyek összevetették az ugyanabban az időpontban svájci frankban denominált lengyelországi hiteleket a magyarországi hitelekkel, és egy jelentős, 6-7 százalékos kamatkülönbséget állapítottak meg. Ilyen módon tehát gyakorlatilag a magyar embereknek a kamatoldalon történő kifosztásához a teljes pénzügyi felügyeleti rendszer asszisztált.

(10.50)

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete is, majd pedig amikor a makroprudenciális felügyelet a monetáris politikai felügyelettel egyesült a Magyar Nemzeti Bank ernyője alatt, akkor a Magyar Nemzeti Bank is ehhez a folyamathoz asszisztált. Nagyon sok magyar család nem került volna be a Nemzeti Eszközkezelőbe, nem kényszerült volna arra, hogy az eszközkezelő segítségét igénybe vegye akkor, ha 1. a kormány időben lépett volna, és még 2010-ben jóval alacsonyabb árfolyam mellett megtörtént volna a forintosítás; 2. nem hagyták volna azt, amit hagytak, hogy a bankok kényük-kedvük, saját profitéhségük szerint megemeljék tetszőleges módon a hitelkamatokat; 3. ha nem hagyták volna azt, hogy ez a hibás termék Magyarországon éveken keresztül működhessen, majd pedig akkor, amikor rendezte a maga módján a kormány, részben legalábbis ezt a problémát, akkor folyamatosan rossz szakmai lépéseket tett.

Pontosan elmondom önöknek, hogy mire gondolok. Amire itt Witzmann Mihály képviselő úr annyira büszke volt, mit is tett a kormány a végtörlesztés intézményével, képviselőtársaim. Hát, nem a legnagyobb bajban lévő családokon segített, hanem pont azokon, akik a bankoknak a legjobb adósai voltak. Mit csináltak ezzel önök a bankok szemszögéből nézve? Jelentősen lerontották a kereskedelmi bankok hitelportfóliójának minőségét, mert pont a legbiztosabban fizető ügyfeleket vették ki a hitelportfólióból, míg a bizonytalanok, akiknek körmére égett a devizahitel, és akiket megnyomorított ez az egész helyzet, tovább vergődhettek a hitelcsapdában, és az önök pártja egyáltalán nem foglalkozott ezekkel az emberekkel.

Továbbmegyek: amire még itt büszke volt képviselőtársam, az az árfolyamgát intézménye, illetve az az átmeneti ötéves védelem, amit képes volt a kormány nyújtani. Mi is következett ebből, képviselőtársam? Hát, az ön interpretációjából valami kimaradt. Egy elkülönített számlán kamatozik az az összeg, ami az aktuális árfolyam és az akkor rögzített árfolyam között van. Ettől nem megszabadultak a devizahitelesek, hanem kitolták ezt a problémát néhány évvel, és az egész országnak a nyakába esik ez az egész kérdés. Hát, itt nem történt érdemi lépés! Nem a rászorulókon segítettek, hanem pont a leggazdagabb családokat segítették meg, azokat, akik gyakorlatilag ki tudták fizetni a hiteleiket egy összegben. Nagyon sokan egyébként forinthitelre váltották a devizahiteleiket, így történt meg a végtörlesztés. Erre mondja azt a kormány, hogy kiszabadítottuk a devizahitel csapdájából ezeket a családokat. Valóban ki, átkerültek a forinthitelcsapdába, és most nagyon komoly megélhetési nehézségekkel szembesülnek.

El szeretném mondani azt is, képviselőtársaim, hogy amikor még Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete néven működött Magyarországon a prudenciális felügyelet, akkor vettem a fáradságot, felmentem a PSZÁF weboldalára, megnéztem egy Excel-táblában volt feltöltve a hitelintézeti szektor forrás- és eszközoldali adatait, és ebben a következőket lehetett látni: kétféle hiteltípust különböztetett meg a PSZÁF a saját módszertana szerint, egyrészt az euróban nyilvántartott hitelek, másrészt pedig az egyéb devizában, jellemzőben svájci frankban nyilvántartott hitelek összességét. Megnéztem a forrás- és eszközoldali adatokat, és mit láttam, azt, hogy ötször akkora hitelkihelyezés történt, mint amennyi forráshoz maga a bankszektor hozzájutott ebben a bizonyos eurón kívüli devizakategóriában.

Mit is jelent ez? Azt, hogy az a gyanú, amit már jó néhányan megfogalmaztak Magyarországon, miszerint a hitelek mögött ténylegesen nem volt devizafedezet, megállt. Ez a gyanú bebizonyosodott, hogy ténylegesen ezek mögött a hitelek mögött nem volt devizafedezet. S akkor fel kell tennünk az egyik legsúlyosabb kérdését az egész devizahiteles problémának: ha ezek mögött a hitelek mögött nem volt devizafedezet, csak töredék részben, akkor hogyan fordulhatott elő az, hogy a megemelkedett árfolyamra való hivatkozással a kereskedelmi bankok kíméletlenül bevasalták az ügyfeleiktől ezt a pénzt?

Akkor itt nem az történt-e, hogy a gyakorlatilag uzsorásként működő kereskedelmibank-rendszernek odalökte a saját kormánya a magyar embereket, és engedte őket kifosztani, engedte áthárítani rájuk az árfolyamváltozásnak azt a költségét, ami kimutathatóan, bizonyíthatóan a pénzügyi felügyelet saját statisztikái szerint sem kellett volna hogy terhelje a magyar embereket egyrészről, másrészről engedte a kereskedelmi bankoknak gátlástalanul megemelni a hitelek kamatait.

Emlékszem arra az interjúra, amit Kovács Levente, a Bankszövetség főtitkára adott. Amikor megkérdezték arról, hogy hogyan alakulnak ezek a kamatok, mert valahogy olyan furcsa, és nem lehet rá szakmai magyarázatot találni, hogy amikor a svájci jegybanki alapkamat mennyire alacsony, a környező országokban lényegesen alacsonyabb kamatszintet fizetnek a hiteladósok az ugyanakkor felvett hitelek után ugyanebben a devizanemben, akkor azt mondta, hogy igen, igen, de hát a bankoknak és a bankok tulajdonosainak van egy profitelvárása azzal kapcsolatban, hogy mennyit szeretnének Magyarországon keresni, és ezt a profitelvárást ki kell elégíteni, megemelik a kamatokat.

Én odáig jutottam, képviselőtársaim, hogy van egy kereskedelmi bankár ismerősöm, több is, és az egyiküknek odaadtam egy hiteladós ez egy kísérlet volt a részünkről összes dokumentációját, a megkötött hitelszerződését, és azt mondtam neki, hogy figyelj, nem adom oda, hogy ez az ember aktuálisan mekkora törlesztőrészletet fizet, kezedbe nyomom ezt az egészet és számold ki, hogy ennek az embernek ebben a hónapban mennyi a törlesztőrészlete. Zavartan nézegette a papírokat és azt mondta, hogy János, ezt így nem lehet megmondani. Hát, akkor hogy lehet megmondani, ha egy kereskedelmi bankár sem tudja megmondani? Akkor hogy várják el önök a közgazdasági végzettséggel nem rendelkező, a banküzemtanban teljesen járatlan emberektől, hogy kiszámolják a saját hiteleik törlesztőrészleteit, s egyáltalán, hogy tisztában legyenek ezeknek a kockázataival? A kockázatok nagy részét ugyanis pont az önök kormánya tette a nyakukba, és nem következett egyenesen még ebből az alapvetően átverésen alapuló hiteltípusból sem, hogy ilyen típusú kockázatokat ezeknek az embereknek viselniük kell.

Mi az, amit javasoltunk annak érdekében, hogy rendezni lehessen ezt a problémát egyszer s mindenkorra megnyugtató módon? Először is nagyon fontos azt látni, hogy Horvátországban egyetlen vágással átvágták a gordiuszi csomót, megszüntették a devizahiteleket, s kimondták azt, hogy törvénytelenül az emberek átverésén alapuló hiteltípust vezettek be a bankok. Magyarországon jó néhány kereskedelmi bankár már megállapította, hogy az egy hibás termék, amit a piacon elhelyeztek, a bankrendszer hibájáért pedig nem a hiteladósokat kell felelőssé tenni.

Nagyon fontos azt is látni, hogy ha már van eszközkezelő, akkor nem korlátozni kell a működését, hanem lehetőség szerint minél jobban kiszélesíteni. Ez a javaslat, ami most jött be ebbe a Házba, tudják, hogy mikor fogalmazódott meg először? Abonyban az egyik szimpatizánsunk, Szeremi Anikó fogalmazta meg ennek az ötletét. Részletesen átbeszéltük vele a kérdést, az Országgyűlés Gazdasági bizottságába aztán Abony polgármestere el is jött, s ugyanazt a javaslatot, ami most tartalmilag önök előtt van, előterjesztette. Mivel azonban a legtöbb képviselő nincs tisztában az eszközkezelő működésével, gyakorlatilag nem értették meg ezt a javaslatot, a fideszes képviselők tartózkodással szavaztak erre a javaslatra, nem vették tárgysorozatba se, ilyen módon tehát nem lehetett megvitatni ezt a kérdést.

Én mégis örülök annak, hogy ez a javaslat megfogalmazódott, még ha kormányzati előterjesztésként, akkor is, hiszen alapvetően a javaslat céljával, hogy ezeket a családokat mentsük meg, és az eszközkezelő biztosítson a lakások megvásárlására kedvezményes lehetőséget számukra, természetesen egyetértünk. Azonban fontos azt látni, hogy mennyi kihagyott lehetőség van még előttünk. Mondom, képviselőtársaim, a legfontosabbakat.

A bankrendszert a 2008-as pénzügyi válság után világszerte felelőssé tették azért a galibáért, amit okozott, és világszerte elindult egy nyomvonalon a gondolkodás: az hárítsa el a hibát, aki okozta, a bankrendszer viselje az általa okozott gazdasági válság következményeit, legalábbis jelentős részben. Egyébként ez a gondolkodás vezetett oda nem kis részben, hogy különböző adótípusok jelentek meg, különböző, a hitelintézeteket korlátozó intézkedések világszerte. Az egyik ilyen adótípus Magyarországon a bankadó volt, amelynek az 50 milliárd forint mérlegfőösszegnél nagyobbat magukénak tudó bankok esetében az elmúlt években kevesebb mint fele lett az adóteher. Tehát a bankadót olyan szinten mérsékelte a kormány, kevesebb mint felére csökkentette az elmúlt években, hogy az ember csak csodálkozik.

(11.00)

Tessék belegondolni, képviselőtársaim, a kereskedelmi bankok tavaly 694 milliárd forintos rekordszintű nyereséget értek el, bevonhatóak lennének magasabb arányban a közteherviselésbe, a kormány mégsem tett velük semmit. A hitelintézeti járadékot, amiből 20 milliárd forint volt durván az a költségvetési bevétel, ami éves szinten származott, a kormány kivezette, ezzel is könnyítette a bankok terheit.

(Az elnöki széket Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Azt kérem tisztelettel, fontolják meg, amikor rekordot dönt a bankok nyeresége Magyarországon, akkor szerintem a társadalom igazságérzete és a gazdasági racionalitás egyaránt azt diktálja, hogy vonjuk be a bankokat magasabb szinten a közteherviselésbe és magába a devizahiteles probléma megoldásába, hiszen ez mindannyiunk közös, jól felfogott, szakmailag alátámasztott érdeke. Köszönöm szépen, elnök úr.

Forrás: parlament.hu