HAJDU LÁSZLÓ (DK): Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Nem kértek föl, hogy hozzászóljak. Magam is koptattam ennek az intézménynek a falait, és úgy gondolom, hogy talán ezért érdemes egypár szót szólnom és illik is. Nem is beszélve róla, hogy több száz olyan egykori hallgatóval van a mai napig is kapcsolatom, akik tudják, hogy mi történik. Az én papíromra még ilyesmi van írva, hogy Marx Károly Közgazdasági Egyetem, de nem szégyellem. Én ilyen időszakban jártam oda.Azt gondolom, hogy az a bizalmatlanság, ami kiérződik, de egyben az a szakmaiság, ami itt elhangzik, méltányolandó lenne az előterjesztő részéről, ha ez nem egy eldöntött, egy végleg eldöntött ügy lenne, hanem az érvek és az ellenérvek alapján történne döntés. Hiller István vagy Brenner Koloman, Arató Gergely is, de Mellár Tamás urat is említhetném, sokan másokat, az előterjesztő részéről megfontolandó alapvető dolgokat mondtak el. Azt gondolom, hogy ez itt mind fölösleges.
A bizalmatlanság másik része, úgy gondolom, a december 12-én történt dolgok egyike, amikor két országgyűlési képviselő beterjesztette az azóta már rabszolgatörvényként ismert törvényt, amely negyvennél is több törvényt módosított, és két képviselő vette a bátorságot, hogy negyven törvényt módosító törvényt terjeszt ide be. Most ennél az az egyetlen pozitívum, még ha pilotprojektben is jött ide, amit nem nagyon értett senki, így én sem, de mégis egy ágazat terjesztette be, sőt a miniszter azzal megtisztelt bennünket, hogy egy darabig a vitában itt is volt és hozzászólt, sőt válaszolt is a kérdésekre. Ennyi az eltérés. De a bizalmatlanság az, hogy ami december 12-én történt vagy ami a CEU-val történt, vagy ami majd most az MTA-val fog történni… hiszen az is fog jönni, az az előterjesztés, ott is a legújabb hírek szerint ugyanezt az alapítványi dolgot találják ki, ilyen közérdekű vagyonkezelői alapítvány formátumot.
(13.40)
De azt hiszem, hogy a fő bizalmatlanságot számomra az adja, hogy településvezetőként én végigéltem ezt a hatalmas nagy ötletet, hogy versenyképesség meg jobb fizetőképesség meg olcsóbb működés, és létrejött a Klebelsberg Kunó intézményfenntartó valami, és mindegy, hogy kisfalu, kisváros, nagyváros, Budapest, kerület, mindenkit behajtottak ebbe. Ehhez képest most egy kísérleti nyúl lesz a felsőoktatás egyik intézménye, és azon kikísérletezik, hogy belebukik vagy tovább tudja-e vinni. Biztos vagyok benne, hogy nagyobb befektetéssel lesz képes az előterjesztő azt bizonyítani, hogy életképes ez a megoldás. Annál is inkább, mert az előbb említett, rövidített nevén: KLIK után amikor az általános iskolákat, középiskolákat, majd pedig tőlük elszakítva a korábban jól működő szakiskolákat, szakképző intézményeket szanaszét szedtük romokban van az egész ettől a hatalmas átszervezéstől.
Lehet, hogy ezzel szembenézni nem akar senki, de ez a helyzet állt elő, és aki ismeri azt, hogy milyen autonómiája volt akkor egy általános iskolának, milyen autonómiája volt egy iskolaigazgatónak, milyen kontakt működött az önkormányzat, aki a fenntartó volt, és a szülők és az iskola között, ez teljesen szétszakadt, rendszeridegenek vagyunk egymástól.
Amikor ennek a második lépcsőjében kártalanítás nélkül mindenkitől elvették a vagyont, tehát az iskolavagyont, minden iskolától, mindegy volt, hogy falu, város, lefejezték az önkormányzatokat, elvették ezt a vagyont, kísértetiesen jön nekem vissza az, hogy a felsőoktatásban ugyanez akar megtörténni. Vagyontalanítani fognak valakiket, és valakikhez telepíteni ezt a bizonyos vagyont, mert azt nem nagyon tudom elképzelni, hogy ez olcsóbb, működőképesebb; és az oktatásban ezt a versenyképesség dolgot külön kellene értelmezni.
Tudomásom szerint pedagógusképzéssel generációkat nevelő pedagógusokat kell képezni, olyan versenyképes pedagógusokat kell, akik megtanítják írni, olvasni az embereket. Az orvosi egyetemen olyan embereket kell képezni, akik értenek a betegek meggyógyításának különböző szakjaihoz. A közgazdasági egyetemen olyan embereket kell képezni, akik a pénzügyi, számviteli, munkaügyi és persze az üzleti világ különböző részeihez értenek, és minden településre eljut egy ilyen. A generációk szakembereinek a képzéséről van szó. De itt csak arról beszélünk, hogy egy közérdekű vagyonkezelő alapítvány jöjjön létre, és egy közérdekű alapítvány megold mindent néhány kurátorral, aki a fő…, nem tudom, hogy milyen típusú emberekből áll majd, ki az elnök, a rektor és persze a kancellár és sok mindenki, és ki kinek a főnöke, ki a másiknak a beosztottja, illetve hogyan is működik ennek az intézménynek a működtetése.
Én úgy hiszem, hogy ahhoz az 500 milliárd közeli vagyonhoz, amely most az alapítványba át fog kerülni amin belül van a MOL-részvénynek és a másik részvénynek a 10-10 százaléka, ha és amennyiben lesz osztalék, illetve maga az épületvagyon , ehhez nem kevesebbet, hanem sokkal többet kell hozzátenni az államnak ahhoz, hogy ne legyen rosszabb helyzetben a közgazdászképzés ma Magyarországon, vagy pedig az fog történni, ami itt elhangzott, hogy fizetős külföldi vendégek jönnek ide. Ugye, ha fizet, akkor nem számít, hogy honnan jön, akár a migránsterületekről is jöhet, ő fizet. Tehát ő jó ember, mert fizet. Ha ilyen képzés fog itt megvalósulni, akkor azt gondolom, nem tettünk sokat sem jogi értelemben, sem átszervezési értelemben, még inkább nem a képzés érdekében.
És szólni szeretnék azokról az emberekről, akik ennek az áldozatai, hiszen több tanárral a mai napig is van kapcsolatom, akik közalkalmazottból most majd 25-30 évi szolgálat után fognak munkatörvénykönyv szerinti ellátásban részesülni. Bele kell gondolni, hogy végigdolgozták az egész életüket, képezték a szakma utánpótlását, és most munkatörvénykönyv szerinti foglalkoztatottak lesznek, mindenféle egyéb jogaiktól elesve és megfosztva.
Én ezt a törvényt olyan bizalmatlanul fogadom, hogy vissza is vonnám, mondhatom azt. Ez a törvény méltatlan ahhoz, ami most egyébként a Tudományos Akadémiánál is történt, a CEU-nál is, és beleillik abba a rabszolgatörvénybe, amit december 12-én elfogadtunk. Nem tudom támogatni. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzék padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés