DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Azért kell itt is hangsúlyozni egy kormány szuverenitását és a bevándorláspolitikával kapcsolatban a bátor kiállást az ország, a nemzet érdekeiért, mert látjuk, hogy azokban az országokban, ahol a bevándorlást ösztönzik, ahol bevándorláspárti kormány van, mondjuk, ha Németországot nézzük, többet költenek migrációra, mint családtámogatásra. Sőt, ha összeadjuk a gazdaságélénkítő, vállalkozásfejlesztő, családtámogatási, szociális kiadásokat, még az is kevesebb, mint amit migrációra fordítanak.A tét tehát nem kicsi, hiszen ha csak azt nézem, hogy áfa-visszatérítésre 53 milliárd forinttal tudtunk segíteni a családoknak, 10 millió forint összegű kedvezményes hitelt 15 ezer család igényelt 133 milliárd forint értékben, ezek nagy összegek. De ha Magyarországnak nem lenne egy élesen a nemzeti érdekekért kiálló kormánya, és úgy, mint sokan mások kvótarendszer, betelepítés, migránskártya és egyebek ebben Magyarország meghajlította volna a derekát, akkor ezeket az összegeket most migrációra költenénk és nem a magyar családokra. A jövő politikájának is ez a tétje, hogy a magyar családokra tudjuk ezt költeni vagy pedig migrációra. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu