CSÁRDI ANTAL (LMP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Évtizedek óta mindenki számára látható módon szivattyúzza ki a parkolási maffia a közpénzt a budapesti parkolási rendszerből. Teszi ezt annak ellenére, hogy a magyar önkormányzati törvény módosításra került oly módon, hogy ezt ne tehessék meg, és mégis ma az a tapasztalata mindenkinek, és egyre többen ismerjük a rendszert, hogy az önkormányzatok kijátsszák a parkolási bevételeket magáncégeknek, a parkolási maffiának. Sajnos, azt kell látnunk, hogy a budapesti parkolási rendszer a zavarosban halászás fő iparága lett, és döbbenetes ezt látnunk. Ugyanakkor azt gondolom, hogy ezt igazolja az is, hogy bár az önkormányzat szerint számlának minősül a parkolójegy, addig a NAV azt mondja, hogy ez egy rágógumi-automatával megegyező módon történő adózással adózó tevékenység. Szeretnénk tisztán látni ebben a kérdésben, ezért a következő öt kérdésre várom tisztelettel a válaszát. Igaz-e, amit Tarlós István mondott, miszerint miniszterelnök úr nemet mondott a parkolás rendezésére? A kormányülésen szóba került-e a parkolási visszaélések ügye, és ha igen, akkor mit kívánnak tenni? A harmadik kérdés, hogy mi a kormány álláspontja a parkolás fővárosi hatáskörbe utalásáról? A negyedik kérdés, hogy eddig miért nem kezdeményezték a parkolóórák NAV-hoz bekötött online rendszerének a bevezetését, annak ellenére, hogy ma már minden zöldséges, minden fodrász, minden kisebb-nagyobb vállalkozás (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) be van kötve a NAV-hoz. Bocsánat, az ötödik kérdés: önök szerint, az álláspontjuk szerint számlának minősül-e a parkolójegy? Megtisztelő válaszait nagy tisztelettel megköszönöm. (Szórványos taps az ellenzéki pártok padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés