DR. ARADSZKI ANDRÁS, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Az előttünk fekvő törvényjavaslat tulajdonképpen 2014 óta folyamatosan aktuális javaslatként van itt a törvényhozás keretei között, ugyanis 2014-ben hozott a tisztelt Ház egy felelősségteljes döntést, amikor elfogadta a magyar-orosz államközi megállapodást itt, a Ház falai között, amely szabályozza a Paksi Atomerőmű kapacitás-fenntartásához szükséges atomerőmű-beruházást. Tehát mindenki megismerhette ennek a szerződésnek a tartalmát, sőt továbbmegyek, mindenki megismerhette a finanszírozásról kötött külön államközi megállapodás tartalmát. Tehát a Ház nyilvánossága előtt folyt le a vita, hogy mit tartalmaz a létesítésről szóló államközi megállapodás, és milyenek a létesítést finanszírozó megállapodás feltételei. Nyilvánvaló, hogy ezek a megállapodások meghatározzák azt, hogy nekünk kötelességünk, helyesebben érdekünk, hogy egy olyan atomerőművet építsünk, amely hosszú távon garantálja az elektromos energia ellátását számára, a magyar fogyasztók számára.
(A jegyzői székben Tordai Bencét dr. Varga László váltja fel.)
Miért is van erre szükség? Elsősorban azért, mert a magyar erőművi állomány kimenőfélben van, és emellett szükséges az is, hogy megfelelően helyettesítsük ezt a kapacitást, ezt a termelőképességet, és olyan szempontok mellett tegyük ezt meg az előző napirendhez is kapcsolódva , hogy a klímavédelmi szempontoknak is a legjobban meg tudjunk felelni az energiatermelés területén. Hozzá kell tenni, hogy a klímaváltozás legnagyobb okozója maga az energiatermelés és -felhasználás. Ez utóbbiba természetesen beleértendő a közlekedés is, de önmagában véve az energiatermelés, amely a világon ma jellemzően, több mint 60 százalékban fosszilis alapon történik, jelentős hozzájárulást ad a klímaváltozásokhoz, és hiába törekszik a fejlődő világ, beleértve Kínát is, hogy kiváltsa ezt az okot, ettől függetlenül minden országnak ahogy az előző napirendnél is mondtam , minden nemzetnek hozzá kell járulnia a klímavédelemhez. Ennek egyik nagyon fontos eszköze az atomenergia felhasználása, az atomenergiából származó elektromos áram szélesebb hozzáférési lehetősége.
Ezzel minden releváns nemzetközi szervezet egyetért. Elég, ha a Nemzetközi Energia Ügynökség anyagaira utalok. Azokban világosan látható, hogy a klímaváltozásnak egyetlen eszköze van, a dekarbonizált energiatermelés. A dekarbonizált energiatermelésnek pedig megkerülhetetlen része, bázisa, alapja az atomenergiával történő elektromos áram előállítása, és ezt kiegészíti az időjárásfüggő megújuló energiáknak az a köre, amit fel lehet használni az adott ország területén, Dániában a szelet, Magyarországon és a dél-európai országokban elsősorban a napenergiát. Tehát ezek az indokok. S akkor még nem is említettem az OECD Nukleáris Energia Ügynökséget, amelyik szintén ezen az állásponton van. Azt lehet mondani, világszerte elfogadott dolog, hogy nukleáris energia nélkül nem tudunk eredményesen fellépni a klímaváltozással szemben, nem tudjuk megállítani azokat az egészségtelen folyamatokat, amelyektől mindannyian joggal és elővigyázatosan tartunk.
S miért kezdtem el ’14-től? Mert amikor ’14-ben meghoztuk ezt a döntést, akkor hatályban volt az 1996-ban elfogadott, atomenergiáról szóló törvény, amely törvényt még Horn Gyula miniszterelnök úr kormánya terjesztett elő. Értelemszerű, és nem bántólag mondom, hanem tényszerűen, hogy 1996-ban a törvényalkotóknak nem volt meg az a tapasztalatuk, hogy hogy kell egy atomerőművet felépíteni, milyen eljárási szabályokkal kell segíteni az építkezést, vagy milyen szabályokkal kell megfelelő garanciákat berakni a rendszerbe, hogy az jogszerű, tényszerű és okszerű megvalósulását eredményezze az atomerőműnek. 1982-ben fejeződött be az első négy paksi blokk építése, azt követően a ’96-os törvény nem tudta már lekövetni az időközben megváltozott biztonságtechnikai követelményeknek megfelelő módon, hogy hogy is kell építeni egy atomerőművet, és azt hogy kell a jogszabályi környezetbe belehelyezni, milyen szabályozási feltételeket kell alkalmazni.
Már az előző időszakban, tehát 2016-ban is elkezdődött az atomenergiáról szóló törvénynek egy ilyen irányú módosítása. Ennek keretei között került be a rendszerbe az előzetes biztonsági jelentés, amelynek következtében lehetőség nyílt a beruházó számára, hogy ezt elkészítse, és ezáltal megkönnyítse mindenféle elköteleződés nélkül magának a hatóságnak a munkáját. De közbejött az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény, amely sok tekintetben átírta az atomenergia felhasználásához szükséges erőmű építésének eljárási szabályait.
Az előttünk lévő törvényjavaslat lényegét tekintve ezt orvosolja, amikor azokat az intézkedéseket teszi rendbe, amelyek az ügyintézési határidőkre vonatkoznak, és már meglévő eljárási jogban megtalálható jogintézmények alkalmazhatóságát teszi tisztába. Ilyen például a hirdetményi úton történő kézbesítés, ilyen az elkobzással kapcsolatos szabályok alkalmazhatósága, ilyen a tevékenységtől való eltiltás alkalmazhatósága. Ezeket teszi rendbe az előttünk lévő törvényjavaslat, remélhetőleg, és biztos vagyok benne, hogy a gondos előkészítés következtében hosszú távú alkalmazhatóságát segítve elő a törvény leírt szövegének.
Én remélem azt, és biztos vagyok abban, hogy azt a célt, ami mögött ez a törvény van, hogy a biztonsági szakmai követelmények csorbulásának veszélye nélkül biztosítja az eljárási rendet, ezt ez az előttünk lévő törvényjavaslat biztosítani fogja, illetve szolgálni tudja.
(14.00)
Hozzá kell tenni, hogy ha megnézzük az eljárási határidőket, inkább hosszabbítás jellegű, inkább megfelelő időtartamot biztosító szabályozás van ebben az előterjesztésben, amely az Országos Atomenergia Hivatal számára alapos megfontolásra és tárgyszerű vizsgálódásra ad megfelelő időtartamot, mindezzel természetesen kihasználva az Ákr. egyéb rendelkezéseit. De kétségtelen, hogy például a kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításáról szóló törvénnyel kapcsolatos összhangot is megteremti. Ez esetben is a határidő hosszabbításáról van szó, amikor ezt a harmonizációt elvégzi a törvényjavaslat.
Tehát remélem, és egyben az előterjesztés szakmaisága miatt biztosnak is kell abban lennem, hogy az előttünk lévő, előterjesztett törvényjavaslat megfelelő kereteket biztosít az atomerőmű-beruházás biztonságos kivitelezése és mihamarabbi üzembe helyezése érdekében. Mert a jól előkészített hatósági munka garanciája annak, hogy a kivitelező meg tudja csinálni határidőre a célzott beruházást, illetve biztonságot is ad a kivitelező számára, ha az abban foglalt, mármint a hatósági döntésben foglalt rendelkezések betartása esetén a kivitelezésnek olyan akadálya nem lesz, ami a magyar energiaellátás biztonságát is veszélyeztetné.
Mindezeket összegezve a Kereszténydemokrata Néppárt támogatni fogja a benyújtott törvényjavaslat elfogadását. Köszönöm megtisztelő figyelmüket.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés