GION GÁBOR pénzügyminisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselők! A Pénzügyminisztérium képviseletében a tőkepiaci törvény módosításáról szóló javaslatot szeretném bemutatni önöknek.

A javaslat a kormány és szűkebben értelmezve a Pénzügyminisztérium részéről beterjesztett javaslatok átlagos terjedelméhez képest szokatlanul rövid, de úgy gondolom, hogy a napjainkban egyre inkább előtérbe kerülő tőkepiac szempontjából fontos. A törvényjavaslat ugyanis új tőkepiaci megoldások alkalmazását kívánja elősegíteni, s egyúttal hozzá kíván járulni a kis- és közepes vállalkozások kötvénykibocsátásához, teszi mindezt úgy, hogy közben kiemelt hangsúlyt fektet a befektetővédelemre is.

Egy kötvénykibocsátás jelentős költségekkel jár, és megfelelő volumen kell ahhoz, hogy hatékony legyen, így a kkv-k a nagyvállalatokkal ellentétben nem engedhetik meg maguknak, hogy önállóan vállalkozzanak erre. Kellő mérethatékonyság érhető azonban el, ha egy pénzügyi intézmény a kkv-k finanszírozását az úgynevezett értékpapírosítási technika segítségével valósítja meg.

Ez azt jelenti, hogy ebben az esetben ezen vállalatok forrásbevonás-igénye összekötve és egybecsomagolva, egy kötvénybe sűrítés által teljesülhet, ami jelentős költségmegtakarítást tesz lehetővé. Jelen javaslat mindezt egy pluszsegítséggel kívánja serkenteni azáltal, hogy egy megbízható, felügyelt szervezet, a tőzsde tanácsadói részvételét is lehetővé tenné ebben a folyamatban.

(10.20)

Ehhez szükséges a tőkepiaci törvény olyan értelmű módosítása, amely megengedi, hogy a tőzsde értékpapírosítást elősegítő szakértői tevékenységet végző gazdasági társaság alapításában és működtetésében vállalhasson szerepet. Az ilyen társaságban történő tulajdonszerzést kivételes lehetőségként engedi meg a javasolt módosítás, és mindezt a felügyelet engedélyével és ellenőrzésével lehet megvalósítani. Ismét szeretném hangsúlyozni, hogy a javaslat azt is előírja, hogy a társaság működtetése során kiemelt figyelmet kell fordítani az értékpapírosítással érintett befektetők érdekeinek védelmére.

Tisztelt Országgyűlés! Őszintén remélem, hogy a vázolt elképzeléssel egyetértenek, ezért kérem önöket, hogy a beterjesztett törvényjavaslatot szavazatukkal támogassák. Köszönöm szépen a figyelmüket.

Forrás: parlament.hu