CSERESNYÉS PÉTER innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Még mielőtt a generációváltásra utalnék, szeretném elmondani először is, hogy a vizsgált, az előbb említett időszakban, 2010 és ’18 között több ezer milliárd forint állt rendelkezésre kedvezményes hitelként például a kis- és közepes vállalkozások számára éppen azért, hogy fejleszthessék a saját vállalkozásukat a tulajdonosaik.

A kis- és közepes vállalkozások előtti kihívások kezelésére és a vállalkozások további megerősítésére a következő időszakban ‑ és itt a második kérdésére szeretnék visszajelezni ‑ a digitális és automatizációs kihívások közepette még inkább szükség lesz. Éppen ezért 2019-ben 90,8 milliárd forint vissza nem térítendő és 76,7 milliárd forint visszatérítendő forrást, azaz 167,5 milliárd forint forrást nyitunk meg a kkv-k számára, támogatva őket a digitalizációban és a generációváltásban éppúgy, mint a technológiaváltásban és bővülésben. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.)

A versenyképes erős magyar vállalkozások ugyanis kulcsfontosságú szerepet fognak betölteni a következő időszakban a gazdaságfejlesztésben, a gazdaság fejlődésében. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu