SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. Természetesen elfogadom a választ, tisztelt államtitkár úr. Szeretném én is aláhúzni, amit államtitkár úr is említett, hogy ez a program egy komplex vidékfejlesztési program, amelyre 30 esztendő óta nem volt példa Magyarországon, részben maga a „Magyar falu” program, részben az ehhez kapcsolódó falusi CSOK programja, részben az alsóbbrendű utaknak a felújítási programja.

(16.20)

S ha még ehhez hozzávesszük a készülő iskolabuszrendszerünk megindítását, akkor azt mondhatjuk, hogy az elmúlt három évtizedben ehhez fogható vidékfejlesztési komplex program nem volt Magyarországon. Arról nem is beszélve, hogy a tervek szerint nemcsak erre az esztendőre fog szólni ez a program, hanem reménység szerint ez a következő években is folytatódni fog.

Mindezek alapján továbbra is támogatjuk a kormánynak ezt a munkáját, és azt kívánjuk, hogy töltse be a küldetését ez a program Magyarország és a magyar vidék fejlődésében. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu