VARGA MIHÁLY pénzügyminiszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársam! Köszönöm szépen a kérdését. Azt tudom önnek mondani, amit itt a napirend előtt már érintettünk a mai parlamenti ülésnapon, hogy az, hogy politikusok zárt körben, ahogy a felvételeket láttam, igen nagy mennyiségű alkoholos ital birtokában milyen kijelentéseket tesznek ‑ az illető személyeket kell megkérdezni a kijelentésük valóságtartalmáról.
Mindenképpen szeretném hangsúlyozni, hogy Magyarországon akár cégek, akár más tulajdonok vásárlása az elmúlt években olyan keretben történt, amelyik a piacgazdaság velejárója, tehát van egy eladó, van egy vevő, ezek általában piaci alapon állapodnak meg. Ebben a sajtóportfólióban még az a különleges ‑ ha már erre vonatkozik a képviselő úr kérdése ‑, hogy itt volt olyan ellenzéki párt is, amely tulajdonosa volt lapnak, és ők értékesítették ezt a tulajdont. Úgyhogy nem is egészen értem a kérdését, hogy miért nekünk címezi.
Ön a Nemzetbiztonsági bizottság elnöke, ha és amennyiben szükségesnek látja, akkor megvan a lehetősége arra, hogy olyan szolgálati feljegyzések után érdeklődjön, amelyek ebben a kérdésben akár eligazítást is adhatnak. Köszönöm szépen a kérdését. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés