KUNHALMI ÁGNES (MSZP): Köszönöm szépen, államtitkár úr. Én az alapkutatási eredmények hatékonyságára kérdeztem rá, ha pontosan figyelte volna a kérdésemet. De még egy érvet vártam volna öntől és Gulyás úrtól is. A struktúraváltozást hallottuk sokszor, de még a Palkovics miniszter úr által legutóbb elhangzott hatékonyság és a gazdaság összekapcsolásával indokolja ezt a döntését. Természetesen Palkovics úrnak akkor igaza van, ha vállalati K+F-ről beszélünk, ez megfelelő lenne. De az alapkutatások jellegével teljesen szemben áll ez az egész, mivel az alapkutatásoknál nem lehet előre látni azt, hogy a tudományos eredmények hogyan fognak megszületni, és hogy milyen sikeresek lesznek. Amit önök mondanak, ez a meglévőt tudja továbbfejleszteni maximum, ez is kétséges, és erre az MTA is felhívta a figyelmet, de nem tud új eredményeket létrehozni. Itt egyébként szerintem csapdába fogják saját magukat is csalni, ezért kellene továbbra is biztosítani azt a függetlenséget, amely új eredményekre tud Magyarországon jutni.

Itt egyértelműen az EU-s források felszippantása és a maradék, önöket is érintő kritikák (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) felszámolása a cél, egy sötét lyukká akarják változtatni Magyarországot, amelyben önök érzik a legjobban magukat. (Taps az MSZP soraiból.)

Forrás: parlament.hu