MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! Az Európai Bíróság ítélete nyomán világossá vált, hogy a Fidesz földforgalmi törvénye képtelen megvédeni a magyar földet, a tekintetben mindenképpen, hogy ez külföldiek kezére kerüljön, hiszen megsemmisítette ezt a törvényt.
(13.40)
Akik jártasak a dologban vagy fogékonyak erre a témára, azokat nyilván nem érhette váratlanul ez a történet; mi, jobbikosok már 2013-ban, a törvény elfogadásakor ezt nyilvánvalóvá tettük, hogy képtelen lesz ellátni a földvédelem szerepét ez a törvény. Talán emlékszik, államtitkár úr, akkor annyira nem szerettük volna, hogy elfogadásra kerüljön, hogy még az elnöki pulpitust is elfoglalta a Jobbik frakciója.
Túlzás nélkül mondhatom, hogy a helyzet drámai, hiszen el lehet képzelni, hogy egy olyan helyzet alakul ki, ahol most már a hazai gazdáknak a földpiacon nem csupán az önök oligarcháival kell versenyeznie, és nemcsak a nagyvállalatokkal vagy a nagygazda szomszédjukkal, hanem bizony akár külföldi cégekkel is. Hiszen ez a döntés azt eredményezheti, hogy ha bármilyen tőkével a világon valaki megjelenik Európában és alapít egy céget, akkor a hazai földpiacon a magyar gazdák konkurenseként megjelenhet. Nem kell talán részletesen ecsetelnem, hogy ez milyen drámai és esélytelen versenyt fog eredményezni.
Viszont arra nagyon kíváncsi lennék, hogy mi erre a kormányzatnak a válasza, készültek-e erre a helyzetre, egyáltalán megbánták-e már azt, hogy annak idején úgy taszították hazánkat az Európai Unióba, hogy a tőke fejezet alá gyömöszölték a termőföldet, és ezzel gyakorlatilag előre datálták már ezt a szomorú állapotot. Elismerik-e már végre azt, hogy az egész állami földprivatizáció nem szólt másról, mint arról, hogy önök nagyon jól tudták, hogy ez a helyzet elő fog állni, és így juttatták jó időben oda az állami földeket a saját cimboráiknak, hogy aztán ők majd 3-4-5-szörös áron adhassák el a magyar földet végül a külföldieknek?
Most már beismerhetik nyugodtan, hogy erre ment ki a játék, de ezen a beismerésen és a bocsánatkérésen túl azért arra is várnék némi jövőképet, hogy mit terveznek a helyzet orvoslására. Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés